Vakcina
Magyar tudós részvételével fejlesztettek ki vakcinát a horogféreg-fertőzés ellen
A betegség évente 65 ezer ember halálát okozza, károsítja a gyerekek testi fejlődését, és vetélést okozhat a nőknél.
Akár 110 millió dózist is küldhet a Moderna a vakcinájából Afrikába a lehető legalacsonyabb áron
Az Afrikai Unióval nyélbe ütött megállapodás keretében idén 15 millió, 2022 első negyedévében 35 millió, a másodikban pedig akár 60 millió vakcina megy a kontinensre.
A 12 év alatti gyerekeknél is jól teljesít a Moderna vakcinája
A mellékhatások többsége enyhe vagy közepes súlyosságú volt.
Kásler szerint a járvány alatt semmilyen rákdiagnosztika nem maradt el
Így reagált egy friss tanulmányra, miszerint a járvány kitörése óta 15-20 százalékkal kevesebb daganatos beteget diagnosztizáltak Magyarországon.
A Pfizer–BioNTech-vakcina a 12 év alattiaknál is nagyon jól teljesít
A hatásossága 90,7 százalékos a tünetes fertőzés ellen. Hamarosan jöhet az engedély.
Szerbiában mostantól saját gyártású Szputnyik V vakcinával is oltanak
Az országban eddig másfél millió adag Szputnyik V vakcinát állítottak elő, év végéig pedig elérik a négymillió adagot.
A WHO becslése szerint már 80-180 ezer egészségügyi dolgozóval végezhetett a koronavírus
Régiónként nagyon eltérő az egészségügyiek beoltottsága, elhúzódhat a járvány, ha nem változik a vakcinák globális elosztása.
Orbán szerint a szakemberekre hallgatnak. A szakemberek szerint vissza kell hozni a maszkot. Nem...
A kormány a saját tanácsadóinak és a tudomány mai állásának mond ellent, Gulyás Gergely pedig arról beszél, hogy nincsenek adatok arról, hány beteg volt beoltva. Pedig erről nemrég adtak ki...
Jövő tavaszra csúszhat a Szputnyik V európai engedélyezése
Továbbra is várják az oroszoktól a hiányzó adatok pótlását.
November elején megkezdhetik az 5-11 éves gyerekek koronavírus elleni oltását az USA-ban
Az gyógyszerfelügyelet (FDA) már vizsgálja a beadványt.









