Vakcina

Megjelent a világ első orrba fújós Covid-vakcinája Oroszországban
Speciális permetező fúvókával fecskendezik be az orrüregbe.
A legvadabb háborús konteókkal tartott kampányzárót a Mi Hazánk, de Márki-Zay is megkapta a magáét
Toroczkai László szerint valójában Amerika áll az ukrajnai háború mögött, és sorra tárják fel az általuk pénzelt titkos biolaborokat. Az ellenzék miniszterelnök-jelöltjét a globalista körök...
Az ukrajnai menekülteket nemcsak a háború, hanem a fertőző betegségek is veszélyeztetik
Zsúfoltság, rossz higiéniás körülmények, legyengült szervezetek, sok gyerek – a háború elől menekülők ideális körülményeket biztosítanak a járványoknak. Főleg, hogy Ukrajna békeidőben is elég...
Három mRNS-alapú HIV-vakcinát kezdenek el tesztelni az Egyesült Államokban
Mindhárom kísérleti vakcina a HIV tüskefehérjére koncentrál.
2068 fertőzöttet regisztráltak, 50 ember halt meg a koronavírussal összefüggésben
Az aktív fertőzöttek száma 119 066-ra csökkent, alig akad, aki oltatná magát.
Az influenzajárvány, ami ellen négy hónap alatt kifejlesztettek egy vakcinát
Egy kutató egy újságcikkből jött rá, hogy öt hónap múlva berobban egy járvány, és a bürokráciát megkerülve állt neki védőoltást fejleszteni.
Emlékérmét kap Karikó Katalin és három tudóstársa az mRNS-technika feltalálásáért
Egy 15 ezer forintos névértékű ezüst, és egy 3 ezer forintos névértékű réz-nikkel ötvözetű érmét bocsát ki az MNB.
Egyre kevesebben kérik a harmadik oltást, holott két hónap múlva már csak az oltási igazolványok...
Tavaly novemberben volt olyan, hogy 100 ezernél is több ember kérte egy nap alatt a megerősítő vakcinát, ez január második felére lecsökkent napi kb. 30 ezerre, február végére pedig napi kb. 2...
Ipsos: A magyarok többsége hisz az orvostudományban, de elutasítja a koronavírus elleni kötelező...
A hazai lakosság közel fele bízik benne, hogy áprilistól megszűnnek a járványügyi korlátozások.
Itt vannak az első hazai adatok: a legnagyobb mértékben a Sinopharm-, a Szputnyik V és az...
Megjelent egy tanulmány, amely először közöl vakcinatípusra lebontott, hosszú távú adatokat arról, hogy az idő múlásával hogyan alakul a Magyarországon használt vakcinák hatékonysága. A csökkenés a...
Kövess minket Facebookon is!