Ünnep
Szaúd-Arábiában nemzeti ünnepet hirdettek az argentinok elleni győzelem után
Messi szerint nagyon rég nem kapott ekkora pofont az argentin válogatott, de megpróbálják összeszedni magukat.
Én gondozom még az anyám sírját, de nem tudom, hogy az én gyerekem hoz-e majd virágot rám
Temetőkbe látogattunk el halottak napja előtt, hogy látogatókat, virágárusokat kérdezzünk az ünnepről. Mint kiderült, a temetőlátogatás egyre drágul, a sírokat látogató idősek pedig azért aggódnak,...
Mindenki azt találgatja, hogy mit jelent be Putyin május 9-én
Putyin februárban úgy indította el csapatait Ukrajnába, hogy arra számított, május 9-én már bejelentheti a kijevi kormány teljes bukását. Egyelőre úgy tűnik, legfeljebb Mariupol megszerzését...
Katonai felvonulás nélkül ment le Észak-Korea legnagyobb állami ünnepsége
Az államalapító születésnapján ezrek vonultak, de elmaradt a harcászati bemutató.
Kövér: A disznóvágás a magyar élet egyik ünnepe
Az Országgyűlés elnöke szerint a választáson arról is döntenünk kell, hogy csülök vagy sáska.
Hetven éve, 1952 februárjában lépett trónra II. Erzsébet, de csak 1953 júniusában koronázták meg
A brit királynő a leghosszabb ideig regnáló uralkodók listáján a negyedik, a most is élők között az első.
2022-ben 5 pihenőnap esik a hétvégére :'(
Részben enyhítheti a fájdalmat, hogy háromszor lesz 4 napos hosszú hétvége.
II. Erzsébet királynő ünnepi beszédében emlékezett meg Fülöp hercegről
Őszi visszavonulása óta a windsori kastélyban felvett adás volt a legterjedelmesebb szereplése.
Sűrű október 23-ra készülhetünk a választások előtt fél évvel
Békemenet, Orbán-beszéd, közös ellenzéki megemlékezés. A fideszes retorika legalább annyira szól az elmúlt időszakban 2006-ról, mint 1956-ról, valószínűleg most is így lesz.
Október 23-án és halottak napján sem lesznek érvényben a járvány miatti korlátozások
Szabadon lehet látogatni az állami és egyházi megemlékezéseket.









