Pohár tea ezresért, marhapöri hatezerért – a karácsonyi vásárokban simán megvan az 50-80 százalék körüli infláció

2022. november 27. – 13:02

Pohár tea ezresért, marhapöri hatezerért – a karácsonyi vásárokban simán megvan az 50-80 százalék körüli infláció
A Szent István téri Advent Bazilika karácsonyi vásár 2022. november 19-én – Fotó: Mohai Balázs / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

Kicsivel több mint egy hete, november 18-én kezdődött el Budapest két legnagyobb karácsonyi vására: a Szent István téri Advent Bazilika és a Vörösmarty téri Classic Xmas. A vásárok első napjaiban mindig előkerülnek az ottani árak: sokak szerint ezek már rég nem a budapestieknek, illetve a magyaroknak szólnak, hanem a turistáknak. Mennyit változtak tavaly óta az árak, és kijönnek-e egyáltalán a magyarok a belvárosi karácsonyi vásárokra?

„Horror, elképesztő, őrült” – ezekkel a jelzőkkel is illették a két budapesti karácsonyi vásár árait idén. A rekordmagas infláció – októberben 21,1 százalékos – a két ünnepi bazár esetében is visszaköszön. A Pénzcentrum tavalyi árellenőrző cikkében még arra a következtetésre jutott, hogy a Vörösmarty téri vásár esetében nem volt tapasztalható nagyobb áremelkedés 2019-hez képest (2020-ban a Covid miatt elmaradtak a karácsonyi vásárok).

Talán nem meglepő, de idén hosszú idő után nagyobb mértékben emelkedtek az árak: vannak ételek, amikért közel dupláját kérik el a tavalyihoz képest. A legszembetűnőbb példa a téli vásárok hangulatához hozzátartozó forralt bor:

tavaly 900 forintért kínáltak három decit, most már 1200 forintért, ami azt jelenti, hogy harmadával lett magasabb az ára.

Mindkét vásárban jól fogynak a forró italok, a viszonylag kevés magyar kilátogató közt továbbra is népszerű a forralt bor, a puncs és a forró tea. A Vörösmarty tér egyik szélén kora esti forralt borukat iszogató fiatalok is azt mondták, hogy csak ezért jöttek ki. „Nemrég végeztünk, gondoltuk, kinézünk, de csak a hangulat miatt” – mondta egyikük. Egyetértettek abban, hogy a magyar pénztárcának ezek az árak már bőven a „luxus” kategóriába tartoznak.

Ott voltunk a szegedi vásáron is: az ottani kínálatot és árakat a Szegeder a Telexszel történő együttműködése keretében nézte meg, tapasztalataikat ebben a cikkben olvashatják.

Egy nem tipikus karácsonyi ital, a sör ára is jelentősen emelkedett: tavaly 900–1000 forint között kértek el egy korsóért, 2022-ben ez már 1500 forint. A megdrágult sör tökéletes kísérője lehet azonban a közös szurkolásnak: a Vörösmarty téri, Classic Xmas névre keresztelt vásáron angol nyelvű karácsonyi zenék dallamaira lehet követni a katari futball-világbajnokság meccseit a tér közepén felállított kivetítőn.

Aki mégsem sört inna a meccsek közben, az sem számíthat sok jóra árak tekintetében: a három deci forró tea ára 600-ról 1000 forintra nőtt, a forró csokié pedig 1000-ről 1500 forintra. Amennyiben forró csokiból valaki belgát szeretne, akkor még mélyebbre kell nyúlnia a zsebében, azt már 2400 forintért mérik. Ha valaki nem belga forró csokira vágyik, hanem valami töményebbre, akkor a rövid italok is szóba jöhetnek, szintén 2400 forintért.

Karácsonyi vásár a Vörösmarty téren 2022. november 23-án – Fotó: Nagy Bálint / Telex Karácsonyi vásár a Vörösmarty téren 2022. november 23-án – Fotó: Nagy Bálint / Telex
Karácsonyi vásár a Vörösmarty téren 2022. november 23-án – Fotó: Nagy Bálint / Telex

A Vörösmarty téri forgatagból a Szent István téri vásár felé sétálva egy fiatal babakocsis pár azt mondta, hogy ők is inkább csak nézelődni jöttek ki.

„El kell jönni a kicsivel sétálni, ha már erre jártunk, szétnéztünk, hangolódunk”

– mondta az anyuka. Hozzátették: tényleg csak szétnézni jöttek, enni-inni nem terveznek egyik vásárban sem. Ahogy áthaladunk a változatlan fénypompában tündöklő, Fashion Streetként elhíresült Deák Ferenc utcán és Erzsébet téren, hallani angolt, csehet, olaszt és németet is, magyarok inkább csak a metrómegálló felé igyekeznek.

A Bazilikánál található Advent Bazilika vásáron – amit tavaly Európa egyik legjobb karácsonyi vásárának választottak – gyakorlatilag egyeznek az árak a Vörösmarty téren tapasztaltakkal. Ez nem véletlen, mivel idén mindkét központi vásárért egy vállalat felelős, idén a főváros, illetve annak nonprofit cége, a Budapest Brand nem rendezett karácsonyi vásárt. Azonban ha az ember Szent István-bazilika előtti forgatagban kürtőskalácsot enne, megéri körülnézni: 2000 forintért és 2800 forintért is lehet találni – méretkülönbségek és az extra ízesítések is befolyásolják az árakat. Tavaly egyébként 1500–1900 forint között mozgott a népszerű karácsonyi édesség ára.

Akik valamelyik vásárban szeretnének megebédelni vagy megvacsorázni, azoknak ezekre az árakra kell készülniük:

  • A legegyszerűbb fokhagymás lángost 1750 forintért, sajtos-tejfölöst 2450 forintért adják, de egészen 4200 forintig el lehet menni egy „diétás” csirkegulyásos verzióval – egy éve a lángos 1000–2500 forintból is kijött volna.
  • A grillkolbász kenyérrel 4500 forint, 12 hónapja még 2500 forintot kértek ezért, így közel duplájára ugrottak az árak.
  • Marhapörköltet kenyérrel 6000 forintért adnak, tavaly még 3300 forintért árulták, ráadásul rozscipóban.
  • Ha valaki nagyon szeretne rozscipót, akkor gulyáslevest kérhet benne 4500 forintért, 2021-ben ez is csak 3300 forint volt
  • És talán a savanyúság éri meg idén a legkevésbé: 1800 forint egy adag, míg tavaly 800 forintért adták
  • A gulyásleves és csirkegulyás tányérját is 3500 forintért adják, ez 1000 forinttal több, mint egy évvel ezelőtt.

De nem csak az evésről szólnak ezek a vásárok: idén is sok kézműves egyedi, saját készítésű termékeivel települt ki a Vörösmarty térre és a Bazilika elé. „Másfél hónapig itt vagyunk, az első hétből nem vonnék le semmilyen következtetést” – mondja az egyik árus. Néhányan közülük azt mondták, hogy előre, november végén még nem szeretnék megítélni az idei szezon forgalmát. Egyelőre bíznak benne, hogy nem lesz veszteséges nekik az egyébként abszolút nem olcsó – kisebb stand esetében is egymillió forintos – bérleti díj. „Turisták? Azok jönnek folyton, én semmit nem temetnék előre” – mondta egy másik árus a Vörösmarty téren. Így a válság ellenére vannak, akik bizakodóak az árusok közt, különösen azért, mert az ő vásárlóik többsége is külföldi, akiknek Budapest továbbra is viszonylag olcsónak számít. Nem is csoda, hogy az étkező részlegen és a pavilonok közti sorokban is a turisták alkotnak többséget.

Karácsonyi vásár a Bazilikánál 2022. november 23-án – Fotó: Nagy Bálint / Telex Karácsonyi vásár a Bazilikánál 2022. november 23-án – Fotó: Nagy Bálint / Telex
Karácsonyi vásár a Bazilikánál 2022. november 23-án – Fotó: Nagy Bálint / Telex

Enni és inni vélhetően idén sem éri meg majd a fővárosi karácsonyi vásárokban, ám nézelődni, hangolódni az ünnepekre – ahogy azt sokan teszik – idén is alkalmas mindkét esemény. A járvány előtt megszokotthoz képest mindkét vásár sokkal tágasabb, és nagyobb helyet hagytak a bódék közt is, így idén remélhetőleg tömeg is ritkábban alakul majd ki. A Vörösmarty téri vásár december 28-ig várja a kilátogatókat, hétköznap és vasárnap 11 és 21 óra, szombaton 11 és 23 között. Az Advent Bazilika pedig január 1-jén zár, addig pedig hétköznap és vasárnap 11-től egészen 21 óráig, míg pénteken és szombaton meghosszabbított nyitvatartással 23 óráig.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!