A járvány miatt elmarad a Vörösmarty téri karácsonyi vásár

2020. október 12. – 18:28

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A koronavírus-járvány adventi időszakra várható tetőzése miatt marad el az idei Vörösmarty téri karácsonyi vásár, írta közleményében a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ.

Mint írják, a járvány az egészségügyi szakemberek előzetes becslései és a kormányzati nyilatkozatok szerint az adventi időszakban, azaz várhatóan november végén és decemberben fog tetőzni. Ezért a fővárosi operatív törzs iránymutatását is figyelembe véve úgy döntöttek, hogy a vásár megtartása veszélyeztetné a résztvevők életét.

A BFTK a vásár helyett kampányt indít a hazai kézművesek támogatására. Ebben mindenkit arra biztatnak majd, hogy magyar iparművészeti termékeket vásároljanak karácsonyra, és ezzel támogassák a járvány miatt nehéz helyzetbe került kézműveseket.

„A vásárra jelentkezett kézművesek és iparművészek többsége rendelkezik webshoppal, ahol a vásárlók online ki tudják választani az ajándékaikat, ezzel is támogatva a magyar kézműves- és kreatív ipart” – írták.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!