Történelem

Az újságíró, aki őrültnek tettette magát, hogy bemutassa egy elmegyógyintézet borzalmait
A 18-19. században nagy divatja volt az elmegyógyintézet-turizmusnak, ami jó bevételi forrás volt az intézeteknek, és a PR-nak sem ártott. A bemutatók színfalai mögött azonban gyakori volt a...
A gyarmatosító Európa tökéletes emblémája – minden, amit valaha tudni akart a hegedűvonóról
Az egyszerűnek tűnő eszköz minden, csak nem egyszerű. Cikkünk után garantáltan másképp nézi majd a hangversenyen dolgozó muzsikusok varázspálcáit.
A futball bölcsőjének országa a világbajnoki cím közelében sem járt még
Bár a labdás sportok sok civilizációnál megjelentek a történelem folyamán, a FIFA szerint a kínai cu-csü volt a foci legelső verziója.
Három fickó egy fészerben véletlenül elnyert egy katonai megrendelést, így született meg a brit...
Kis trükközés, füllentés, lebukás és gyártási hibák övezték az Accuracy International indulását.
Napóleon sírján nincs semmilyen felirat, mert a franciák és az angolok nem tudtak megegyezni a...
19 évvel később kihantolták, és Párizsban újratemették, ott már van felirat, emlékmű és évi másfél millió turista.
Már kétezer éve is léteztek bunkó turisták, akik összefirkálták a műemlékeket
Bár régen kevesebbeknek adatott meg az utazgatás lehetősége, ez nem jelentette azt, hogy bármivel tisztelettudóbbak lettek volna például a fáraók sírkamráiban.
Minek van annyi különböző csavarhúzó?
Az emberek már több ezer éve használnak csavarokat, és az elmúlt kétszáz évben sikerült egyre jobb és bonyolultabb hajtásokkal előállni. Persze ezeknek nem a vásárló szívatása a céljuk – pontosabban...
Volt idő, amikor New York utcáit minden ősszel szalmakalapokra vadászó fiatalok terrorizálták
A divat nem vicc, így egy ártatlan hagyomány az 1920-as években zavargássá fajult.
Az egyetlen, hivatali ideje alatt meggyilkolt brit miniszterelnök családi átka közel 200 év után...
Egy magára hagyott kereskedő azt érezte, hogy senki nem segít neki, ezért 1812-ben megölte a miniszterelnököt. A britek odáig voltak érte, de később meglett ennek is a böjtje.
Pontosan mi is veszett Mohácsnál?
A CEU Határtalan Tudás előadás-sorozatának új epizódjában erre keresik a választ történészek. Nézze élőben a Telexen!
Kövess minket Facebookon is!