Napóleon sírján nincs semmilyen felirat, mert a franciák és az angolok nem tudtak megegyezni a nevében

Bonaparte Napóleon, az egykori francia császár síremléke Párizs egyik legfontosabb turistacélpontja, évi másfél millióan látogatják meg a díszes sírboltot az Invalidusok háza (Les Invalides) emlékmű- és múzeumegyüttesben. Ez azonban nem Napóleon eredeti sírja.

Ahogy arra a történelemórákról emlékezhetünk, a császárt 1815-ben, a waterloo-i csata után Szent Ilona szigetére száműzték, ahol kétezer brit katona őrizte haláláig. Bár az apró sziget az Atlanti-óceán kellős közepén elég távol van minden lakott területtől (keletre körülbelül 2000 kilométerre vannak az afrikai partok, nyugatra úgy 3500-ra Brazília), az angolok annyira tartottak tőle, hogy a császárt valahogyan megszöktetik a franciák, hogy még külön hadihajóblokádot is fenntartottak a sziget körül. Napóleon végül nem szökött meg, hanem hatévnyi száműzetés után meghalt gyomorrákban. Bár a végrendeletében azt kérte, Párizsban, a Szajna partján helyezzék végső nyugalomba, ezt a brit helyőrség parancsnoka megtagadta, és helyben, Szent Ilona szigetén temették el 1821 májusában.

A császár sírjának helyszínéül egy csendes völgyet szemeltek ki, ahol a császár az utolsó éveiben nagyon szeretett sétálni, és az ott burjánzó virágok után Vallée du Géranium, azaz a muskáltik völgye néven emlegette. Bár a legnagyobb ellenségük volt, a britek a tábornokoknak járó teljes katonai tiszteletadás mellett temették el egy kis ligetben, egy kovácsoltvas kerítéssel körbevett, minden különösebb díszítést nélkülöző, egyszerű sírkő alá.

És itt jött a konfliktus az angolok és a franciák között: mit írjanak a sírkőre? Napóleon megítélése nyilván elég más volt a két oldalon, de addig már el se jutottak, hogy a sírfelirat hogyan méltassa az egykori császárt, mert már a névben sem sikerült dűlőre jutniuk.

A franciák az „I. Napóleon császár” feliratot szerették volna a sírra, a britek viszont ragaszkodtak a „Bonaparte Napóleon” verzióhoz. A különbség elég fontos: a családneves változat megtagadta volna Napóleontól a császári címet, ahogyan a britek mindig is lázadó tábornokként, és nem Franciaország uralkodójaként tekintettek rá. A franciák persze ragaszkodtak ehhez, de az angolok attól tartottak, hogy ha utólag elismerik Napóleont császárként, azzal csak feszültséget szítanak Európában. Ahol amúgy épp elég bonyolult volt a helyzet enélkül is, a napóleoni háborúk után már közeledtek a 19. század közepének forradalmai, Franciaországban javában zajlott a Bourbon-restauráció, elkezdett rogyadozni Ausztria, Oroszország és Poroszország Szent Szövetsége, pont nem hiányzott az angoloknak, hogy a franciák vérszemet kapjanak.

A megoldás így végül az lett, hogy a sírkőre nem írtak az égvilágon semmit.

Majdnem húsz évnek kellett eltelnie, míg 1840-ben végül az akkori francia király, I. Lajos Fülöp kérésére az angolok beleegyeztek, hogy átadják a császár földi maradványait, és azokat Párizsban újratemessék. Így került végül Napóleon egy vörös kvarcitból készült szarkofágban az Invalidusok házába. Ezen a szarkofágon egyébként megint csak nincs semmilyen felirat, de a síremléken egyébként – természetesen – császárnak nevezik Napóleont. A kripta márványpadlójába Napóleon leghíresebb győztes csatáinak helyszíneit vésték, a bejárat fölött pedig a végrendeletének az a mondata szerepel, amiben azt kéri, hogy Párizsban temessék el.

(Források: CNN Traveler, The Collector, Napoleonsthelena.com)