Az egyetlen, hivatali ideje alatt meggyilkolt brit miniszterelnök családi átka közel 200 év után teljesedett be

A 19. század eleje elég turbulens időszak volt az Egyesült Királyságban. Nem olyan rég veszítették el az amerikai gyarmatokat, Napóleon Európában randalírozott, ami miatt nemcsak katonákat kellett küldeniük a kontinensre, de a búza ára is egyre emelkedett.

Már ez is elég lett volna a társadalmi elégedetlenkedéshez, de pont nemrég indultak be a gyárakban az automata szövőgépek, úgyhogy a ludditák északon rendszeresen balhéztak a gyárakban. A felsőbb rétegekben sokan attól tartottak, hogy forradalom tör ki, és mivel London tele volt szegény, egyre kétségbeesettebb emberekkel. Nem volt elképzelhetetlen számukra, hogy a francia arisztokrácia sorsára jutnak.

1812-ben járunk, a miniszterelnök egy bizonyos Spencer Perceval. Perceval eredetileg jogász volt, 1796-ban került be a Parlamentbe, és viszonylag gyorsan, 1809-ben már miniszterelnök lett. Kortársai – akik néha Kicsi P-ként hivatkoztak rá – szerint egyenes, de rideg és barátságtalan ember volt, vallási intoleranciája híressé vált. Elítélte a szerencsejátékot, a részegséget és házasságtörést, hevesen támogatta a rabszolgaság eltörlését és bőkezűen adományozott jótékony célokra. Bár ez nemes jellemre vall, mindez cikkünk szempontjából kevésbé érdekes, ugyanis Perceval más okból került be a köztudatba: ő az egyetlen brit miniszterelnök, akit a hivatali ideje alatt gyilkoltak meg.

Itt jön a képbe John Bellingham, egy angol kereskedő, aki gyakran üzletelt az Orosz Birodalomban. 1804-ben egy üzleti úton az ország észak-keleti részén található Arhangelszkbe utazott, ahol tartozás vádjával öt évre börtönbe zárták. Végig fenntartotta ártatlanságát, és több levelet is írt Lord Granville Leveson-Gower szentpétervári brit nagykövetnek, hogy segítsen elegyengetni a jogi problémáit, de a nagykövet csak tehetetlenül széttárta a kezeit.

Ötéves rabsága alatt Bellinghamet felemésztette a sértettség és a brit kormány iránt érzett harag és gyűlölet, ezért amint szabadult, elhatározta, hogy igazságot fog tenni. Amikor visszatért Angliába, elkezdte levelekkel bombázni a kormányt, és követelte, hogy kompenzálják a károkért, amit elszenvedett. A kormánytól is hasonló választ kapott, mint Leveson-Gowertől, így egy idő után már csak egy lehetséges megoldást látott: eldöntötte, hogy megöli a miniszterelnököt.

1812. május 11-én besétált a Parlamentbe, leült egy padra, és várt, egészen addig, amíg este negyed hat körül meg nem érkezett a miniszterelnök. Amint belépett az előtérbe, Bellingham felállt, odasétált hozzá, és karnyújtásnyi távolságból szíven lőtte.

„Ó, gyilkosság! Gyilkosság”

– kiáltott fel Perceval a bírósági iratok alapján, majd összeesett.

Bellingham a lövés után visszaült a padra, és hagyta, hogy őrizetbe vegyék. Először a Parlamentben található fogdába zárták, és néhány képviselő kikérdezte. A gyilkos végig fenntartotta, hogy pusztán egy igazságtalanságot próbált meg helyrehozni, és többször kijelentette, hogy az állam rosszul bánt vele, és egyszerűen nem maradt más módja az igazságtételre, miután érdemben senki nem válaszolt neki.

Tettének híre hamar bejárta a fővárost, és a munkásosztály, ami nem sokat köszönhetett Perceval kormányának, hamar hősként kezdte ünnepelni a kereskedőt. Amikor kivezették a parlamentből, a hatóságok kénytelenek voltak katonákat is a helyszínre rendelni, mert féltek, hogy a Bellinghamet ünneplő tömeg megszökteti. Korabeli leírások szerint üdvrivalgással fogadták, és ha meg is jelent bárki arcán a sajnálat, akkor csak azért, mert az államügyész vagy más tisztségviselők nem jutottak Perceval sorsára. Amikor Bellingham kilépett az épületből, sokan megpróbálták megrohamozni, hogy kezet fogjanak vele, ezért inkább visszavezették az épületbe, és katonai kísérettel szállították át Newgate börtönébe.

Május 15-én már le is zajlott a tárgyalása, amin Bellingham kijelentette, hogy ugyan eredetileg az oroszországi nagykövetet szerette volna lelőni, kénytelen volt beérni az elnyomójának fő képviselőjével. Bár felmerült, hogy elmebaj miatt enyhébb büntetést kap, ezt a bíró gyorsan elvetette és halálra ítélte a kereskedőt.

Nyilvános akasztását három nappal később tartották, és az eseményen résztvevő René Martin Pillet szerint a tömeg továbbra is Bellingham oldalán állt.

„Isten veled, szegény ember! Tartozol a hazád megsértett törvényeinek, de Isten áldjon meg! Fontos szolgálatot tettél hazádnak; megtanítottad a minisztereknek, hogy igazságosan kell cselekedniük, és meghallgatást kell adniuk, amikor azt kérik tőlük”

– írta. Bellingham özvegye és gyerekei javára egy jótékonysági gyűjtés indult, és Pillet szerint óriásira nőtt így a vagyonuk.

Perceval és Bellingham története azonban nem ért ezzel teljesen véget. 2012. májusában felmerült, hogy a Lordok háza tart-e valamilyen megemlékezést az egykori miniszterelnök meggyilkolásának 200. évfordulóján. A vitában felszólalt Lord Walpole is, aki Perceval egyik húgának az egyenes ági leszármazottja, és megjegyezte, hogy szokott beszélni Henry Bellinghammel, aki pedig a gyilkos kereskedő leszármazottja, és akkoriban a külügyben dolgozott.

Henry Bellingham 1983 és 2019 között egy rövid megszakítással parlamenti képviselő volt, méghozzá pont a Konzervatív párté, aminek 200 évvel korábban Perceval is tagja volt – igaz, azóta természetesen sokat változott a párt. A kis megszakítás az 1997-es választáson történt, mert akkor kikapott a munkáspárti George Turnertől. Lord Walpole szerint ebben része volt a Perceval-család bosszúvágyának is, ugyanis Bellinghammel egy választókerületben indult Roger Percival is, aki szintén a meggyilkolt miniszterelnök leszármazottja volt, és Walpole szerint elég szavazatot szipkázott el Bellinghamtől ahhoz, hogy ne nyerhessen.