A csavar a híres egyszerű gépek egyike, Mezopotámiában már közel háromezer évvel ezelőtt is használták rögzítésre, préselésre. Csavarhúzó a középkor vége felé már volt ugyan, a csavar a mai népszerűségét leginkább a 18–19. században érte el, mert az ipari forradalom új gépeivel már egész egyszerűvé vált legyártani a kis fémrögzítőket.
Az elmúlt 200 évben rengeteg csavardizájn született, mert rengeteg felhasználási módjuk van – gyakorlatilag a fejétől a hegyéig minden alakítható rajtuk. Bár egy hosszúkás fémdarabról van szó, egy csavar több részből áll, amiknek mind saját, hivatalos nevük van. Ezek a fej, csavarhajtás – a mélyedés, amibe a behajtót, csavarhúzót helyezzük, már ha van mélyedés –, és a menet.
A fejtörést a nem szakmabelieknek leggyakrabban az okozhatja, hogy nincs megfelelő eszköze, ami az adott csavar hajtásába illik, így nem tudja meghúzni, kicsavarni. De minek van ennyi különböző csavarhajtástípus? Miért nem egyezünk meg abban, hogy mindenki csak egyet használ, hogy elég legyen egy csavarhúzókészlet? A válasz viszonylag egyszerű: történelem, gyártási korlátok és verseny.
A legalapvetőbb hajtás a hornyolt fej, azaz amikor egy egyenes mélyedés van a csavarban – ez a köznyelvben a lapos fejű csavar. Mivel relatíve könnyű kialakítani, ez a legrégebbi formája a csavarhúzóknak, de van egy nagy hátránya: ha a felhasználó nem elég óvatos, a csavarhúzó könnyen kicsúszik belőle. Emiatt kézi behajtásra jó volt ugyan, de nem nagyon lehet nagy erővel csavarni, ezért megjelent a csillagfej, ami lényegében egy extra mélyedés a csavarfejen, így a csavarhajtás + alakú.
Ez már egy fokkal jobban bírja a magas fordulatszámot, és stabilabban ül benne a csavarhúzó hegye, de John P. Thompson az 1930-as években nem találta elég stabilnak, ezért kifejlesztette a Phillips-fejet (a dizájnt eladta Henry F. Phillipsnek, innen a név). Szintén a csillagfej továbbfejlesztése a pozidriv kialakítás, amivel szintén csökken a kicsúszás, így a csavarhajtás szétverésének esélye.
Ezeken kívül persze sok más hajtástípus is létezik, de a minta talán már látható: minden új hajtástípus jobban akart valamit csinálni, mint az elődje, még ha ez azzal járt is, hogy ha nincs az embernek szerszámos fészere, a szekrényeinek fele csavarhúzókkal lesz tele, ha minden eshetőségre fel akar készülni. De nemcsak az innováció áll a sok típus mögött: a hatszögletes csavarhajtás, ami sok IKEA-s bútornál megtalálható jó eséllyel azért lett igazán népszerű, mert nemcsak könnyebb behajtani, de a bútorokhoz adott, hatszögletű csavarhúzót is sokkal olcsóbb legyártani, mint, mondjuk, egy csillagfejűt.
Persze akad egy kevésbé pénztárca- és felhasználóbarát ok is: a verseny és a felhasználói babrálás megnehezítése. Az Apple 2009-ben bevezette az új, pentalobe névre keresztelt hajtástípusát, ami hasonlított a már létező és közkedvelt torx hatágú kialakítására, de csak öt ága volt. A lépés kritikusai szerint a techóriásnak ezzel egy célja volt: hogy megnehezítse, hogy a felhasználók otthon javítsák az okostelefonjaikat és laptopjaikat, és igénybe kelljen venniük a nem túl olcsó Apple-szervizek szolgáltatását, akár egy egyszerű aksicseréhez is. Bár eleinte ez valóban sok problémát okozott, nem sokkal később megjelentek a polcokon a pentalobe-csavarhúzók, úgyhogy az Apple csak megnehezítette az otthoni szervizelést, nem tette teljesen lehetetlenné.
Tehát jobb, ha az ember vigyáz a készleteire, mert jó eséllyel soha nem lesz olyan, hogy minden gyártó csak egy csavarhajtást fog használni. De ez nem is feltétlenül baj – egészen addig, amíg tényleg a hatékonyság áll a háttérben, és nem a vásárlók szívatása.
