Az Overwatch 2-vel az a legnagyobb baj, hogy túl korán jelent meg
Még úgy is, hogy már rég meg kellett volna jelennie. Annak, ami október elején megjelent Overwatch 2 néven, nem sok köze van ahhoz, amit a Blizzard eredetileg ígért, arra viszont tökéletes, hogy...
Megkóstoltuk a vaginaízű csipszet, hatalmas csalódás ért minket
Az internet újabb dilije a punciízű csipsz, ami kicsit hagymás, kicsit tejfölös és ecetes, de semmiképp sem vaginaízű. Fontos kérdéseket viszont felvet a megkóstolása, például hogy akkor az igazinak...
Bár olcsónak szánják, sok a 90 ezer a Telekom saját márkás telefonjáért
A T Phone ugyan tud 5G-t, cserébe viszont rendszeresen akadozik és lefagy, és épphogy csak teljesíti az elvárható minimumot.
Ebbe a telefonba nehéz belekötni, de ajánlani sem könnyű
A Xiaomi 12T Pro okos kompromisszumokkal és jó húzásokkal nyomott áron is annyira közel került a csúcstelefonokhoz, amennyire csak lehetséges. A gond csak az, hogy ez a nyomott ár is jóval magasabb...
Van ennél jobb telefon, de úgysem ez a lényeg
A OnePlust alapító Carl Pei új cége, a Nothing phone (1) néven adta ki az első telefonját, amit már akkor 160 ezren rendeltek elő, amikor még semmit nem lehetett róla tudni. A végeredmény egy...
Az iPhone 14 tökéletes, de nekem nem kéne
Extrém szintre vitte idén az Apple a „győztes csapaton ne változtass” elvét, csak hogy a Pro modellel igazán nagyot tudjon villantani. Teszteltük a néptelefonnak szánt alapmodellt, amire a 13S név...
Sikeresen tesztelte a 6G-s adatátvitelt az LG
Az 5G vezeték nélküli hálózatokhoz képest a 6G sokkal jobb adatátviteli sebességet biztosít.
Kell-e csokoládé a Túró Rudira?
A Túró Rudikban se túró, se csokoládé nincs: vakteszten próbáltuk meg kitalálni, melyik nem bevonómasszával készült. Úgy tűnik, nem a csoki teszi a Rudit.
Jó ez a hajtogatós telefon, csak ne lenne még mindig ilyen kényelmetlen
Az új Fold és Flip is kicsit olyan, mintha nem lett volna idő nagy újításokra, ezért inkább csak kijavították az előző verziók sok hibáját. Így jobbak az idei modellek, de még mindig nem látom magam...
1300 busszal próbálták el Katarban, milyen lesz a csúcsforgalom a vb idején
Katarban már nagyon készülnek a 2022-es labdarugó világbajnokságra.
Kövess minket Facebookon is!