TEK

Magyar Nemzet: Az egyik budapesti Eb-meccsen robbantott volna az elfogott iszlamista
A TEK szerint a 21 éves magyar férfi többféle terrortámadást tervezett, tömegrendezvényen robbantott és tömegbe hajtott volna Magyarországon. Egy csőbombához már megvette a szükséges anyagokat.
Tasnádi Péter: Korai az örömük azoknak, akik nem kedvelnek
Bár önbíráskodás vádjával a TEK elfogta a vállakozót, péntek este szabadlábra helyezték.
A TEK fogta el a milliárdos adócsalás irányítóját
Ha igazolódik a bűnszervezetben elkövetett csalás, 20 évet is kaphatnak az őrző-védő cég vezetői.
Lecserélték a Bajcsy-Zsilinszky Kórház főigazgatóját is
Bodnár Attila a Terrorelhárítási Központ Egészségügyi Igazgatóságánál folytatja pályáját.
Sajátos lánykérésnek hitték, amikor a TEK törte rájuk az ajtót
A külföldről behozott használt autókkal kereskedő bűnszervezet 1,3 milliárd forint kárt okozott.
Gázpisztollyal raboltak ki egy alkatrészboltot Székesfehérváron
A maszkos férfi túszt ejtett az üzlet előtt, bent a levegőbe is lőtt. Miután megkapta a pénzt, a túszul ejtett férfit arra kényszerítette, hogy az ő autójával meneküljenek.
Mire kiért a TEK, fejbe lőtte magát egy férfi Budapesten
A férfi szerdán azzal hívta fel a rendőrséget, hogy megöli magát. Mivel több, engedéllyel tartott fegyvere is volt, több rendőri egység indult el hozzá, de nem értek oda időben.
Saját barátai verték össze és rabolták ki a szilveszteri buliban
Az eldurvult soproni évbúcsúztató a TEK-nek is programot csinált.
Kövess minket Facebookon is!