Kétezres kormányhatározat született a Hős utcai lakások kisajátításáról, hogy ott épülhessen meg a TEK új műveleti komplexuma

2023. április 13. – 07:40

Másolás

Vágólapra másolva

Úgynevezett kétezres kormányhatározatra hivatkozva küldött végzést a Hős utcai lakótömb még megmaradt lakástulajdonosainak márciusban a budapesti főispán, Sára Botond. A levél arra kötelezte a tulajdonosokat, hogy a megjelölt napon biztosítsák a bejutást az ingatlanjukba, hogy egy szakértő fel tudja mérni az ingatlan forgalmi értékét – írja a Népszava.

A levélből az is kiderült, hogy a magyar állam nevében eljáró Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. kérte erre a főispánt, méghozzá a Terrorelhárítási Központ (TEK) új műveleti komplexumának megvalósítása érdekében.

Jogalapként két kormányhatározatot említ a Fővárosi Kormányhivatal. Az első, még 2020-ban kelt határozat a TEK-es komplexum megvalósításáról szól, ebben a kormány a X. kerületi Hős utca 15/A–B számú ingatlan átadásával kapcsolatos tárgyalások lebonyolításával bízta meg Pintér Sándor belügyminisztert és az akkor a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli minisztert, Mager Andreát. A határidő 2020. szeptember 1-je volt.

A másik hivatkozott kormányhatározatnak azonban csak a száma ismert: 2024/2023, a pontos tartalma nem. A kétezres határozatok ugyan nem titkosak, vagyis nem tartalmaznak minősített adatokat, de a kormány mégis úgy gondolja, hogy jobb őket nem kirakni a nyilvánosság elé, vagyis nem kerülnek be a Magyar Közlönybe.

A hírhedt Hős utcai lakótömbök bontásához vezető úton az ingatlanok igazságügyi szakértői becslése az első lépés, ennek alapján tesz majd vételi ajánlatot az MNV. Ha a lakástulajdonos nem fogadja el a felkínált összeget, kezdetét veszi a kisajátítási eljárás. A Népszava beszámolója szerint a Hős utcában kint járt értékbecslők nem adtak tájékoztatást a lakóknak a szakértői vélemények elkészítésének határidejéről, ahogy a folyamat további lépéseiről sem.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!