Öngyilkosságot kísérelt meg az iskolai lövöldözést tervező miskolci fiatal

2023. április 6. – 19:01

Másolás

Vágólapra másolva

Öngyilkossági kísérletet követett el az a 17 éves miskolci fiatal, akit a napokban kapcsolt le a Terrorelhárítási Központ – írja a Blikk. A hírt megerősítette a fiú ügyvédje is.

A 17 éves fiatal a gyanú szerint közösségi oldalain szimpátiával írt az iskolai lövöldözésekről, fegyveres konfliktusokról, és állítólag arra készült, hogy ha betölti a 18-at, fegyvert szerez magának. A két éve magántanulóként végzett fiatal iskolai lövöldözésre készült egykori általános iskolájában, de ezt a kihallgatásán tagadta. Azt mondta, nagyon komoly pszichés problémákkal küzd, és szerinte erre vezethetőek vissza a bejegyzései.

Miután a fiún rajtaütött a TEK, szülei helyett egy nevelőintézetben helyezték el, a Blikk információi szerint itt történt az öngyilkossági kísérlet. A tinédzser lepedőket font össze, majd a radiátorhoz kötve felakasztotta magát. A felügyelők hamar észlelték az esetet, így levágták a kötélről, a mentők pedig kórházba szállították.

„Tegnap voltam bent Leventénél, és egyáltalán nem látszott rajta, hogy mire készül. Nagyon megdöbbentem, amikor az öngyilkossági kísérletétől tájékoztattak. Természetesen rögtön hívtam az édesanyját, aki nagyon megrendült a hír hallatán. Borzalmas érzés számára, hogy nem lehet a fia mellett, miközben megérti, hogy a jelen körülmények között ez nem lehetséges”

– mondta a Blikknek a fiú ügyvédje, Dr. Lichy József.

Korábban a fiú anyja arról beszélt, hogy fia egy visszahúzódó, szerény, magának való gyerek, aki beilleszkedési zavarokkal küzdött, nagyszülei halála után pedig depressziót diagnosztizáltak nála. Egy éve gyógyszert is szedett, illetve magántanuló lett. Azonban édesanyja szerint soha nem merült fel, még a szakemberekben sem, hogy agresszív, vagy másokra veszélyes lenne. Hozzátette viszont, hogy a gyerekét kiskorától érdekelték a fegyverek, imádta a lövöldözős videójátékokat, és a netes világba menekült. Ő napközben dolgozott, így a fiú mindig egyedül volt otthon.

A téma érzékenysége miatt ebben a cikkben nem jelenítünk meg reklámokat.

Van segítség! Ingyenes, anonim, a nap 24 órájában hívható lelki elsősegély-szolgálat várja a hívásokat a 116-123 és 06-80-810-600 telefonszámon. Ha öngyilkossági gondolatai vannak, kérjük, olvassa el ezt az oldalt, mielőtt kárt tenne magában. Ha másvalakiért aggódik, ezen az oldalon talál tanácsokat, mit tud tenni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!