Tata
Megnéztük az emlékerdőt, amilyenbe a tervek szerint majd Budapesten is temetkezhetünk
Agostyánon van az első és egyetlen emlékerdő Magyarországon, ahol a halottak hamvait lebomló urnában a fák gyökereinél ássák el. Bárki kiválaszthatja a neki tetsző fát, ami az életéhez vagy épp a...
A DK cáfolja, hogy Dobrev bárkit is megfertőzött Tatán
A nemrég elhunyt képviselő elvileg csak maszkban, messziről köszönt a kampányoló politikusnak.
Koronavírusban halt meg a DK tatai önkormányzati képviselője
Gyűrüs Károly 64 éves volt.
Beruházásoktól féltik a Balatont, a Fertőt, a Velencei-tavat és a tatai Öreg-tavat is
A víz világnapján jelentette be megalakulását a Nagy Tavak Koalíció, amely a négy tó védelmét tűzte ki céljául.
Leállnak a szakrendelések Tatán, a sok beteg miatt a tatabányai kórházba irányítják az orvosokat
Előreláthatólag két hétig lesz ez így, szerdától.
A koronavírusos tatai polgármester karanténból, egyedül hozhat a luxusszállodának kedvező döntést
Tatán több mint egy éve tiltakoznak helyiek egy, az Öreg-tó partjára tervezett nagyberuházás ellen, népszavazást is kezdeményeztek, de a koronavírus miatt ez megakadt, Michl József pedig ismét...
Ötvenezernél is több vadlúd telel idén a tatai Öreg-tavon
A madarak március környékén térnek vissza sarkvidéki fészkelőterületeikre.
Nem tarthatja titokban Tata polgármestere a szállodaberuházóval tartott titkos megbeszélést
A Nemzeti Adatvédelmi Hatóság szerint jogszerű volt, hogy egy képviselő titokban felvette a megbeszélést, és a polgármester tudta nélkül nyilvánosságra hozta a felvételt.
Új látványtervek készültek a tatai Öreg-tó partjára tervezett szállodáról
Módosították a természetvédelmi környezetbe tervezett luxusszálloda terveit. Kevesebb szobával, több zöldfelülettel, de a szálloda megépülne.
Nem kell megsemmisíteni a tatai luxusszálloda elleni népszavazáshoz gyűjtött aláírásokat
Hat nap lett volna már csak hátra a határidőig amikor jött a veszélyhelyzet, bőven összegyűlt annyi aláírás, amit a törvény előír.









