Nem tarthatja titokban Tata polgármestere a szállodaberuházóval tartott titkos megbeszélést

2020. november 27. – 10:22

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Jogszerű volt, hogy egy képviselő titokban felvette a tatai Öreg-tó partjára tervezett luxusszálloda beruházójával tartott titkos megbeszélést, és a hangfelvételt a polgármester tudta nélkül közzétette – állítja a Nemzeti Adatvédelmi Hatóság (NAH) határozata a Stop Avalon Tata szerint.

A Hell cégcsoporthoz tartozó Avalon májusban jelentette be, hogy a tatai Öreg-tó partján, természetvédelmi és műemlékvédelmi környezetben tervezi felhúzni a következő, 120 szobás luxusszállodáját.

A beruházó már márciusban tájékoztatta a tatai önkormányzati képviselőket, a bizottsági tagokat és a polgármesteri hivatal vezető munkatársait a terveiről, ezt a titkos találkozót a város fideszes polgármestere, Michl József szervezte.

A megbeszélésen az egyik képviselő, dr. Popovics Judit hangfelvételt készített, amit később a Facebook-oldalán nyilvánosságra is hozott.

A hangfelvétel miatt a tatai polgármester eljárást kezdeményezett Popovics ellen a Nemzeti Adatvédelmi Hatóságnál, és kérte a hatóságot, hogy kötelezze a képviselőt a hanganyag törlésére. A NAH határozata ezt a kérést elutasította, az indoklása szerint azért, mert

azok a témák, melyek Tata város polgárainak kiemelt érdeklődésével bírnak, és kimenetelük jelentősen befolyásolja a város lakóinak életét, a lakó- és természeti környezetét, és melyek érdemében Tata Város Képviselő-testülete jogosult döntést hozni – közérdekű adatok.

A határozat többek között azt is leszögezi, hogy „az önkormányzat transzparens működése a demokratikus jogállam egyik követelménye”, illetve hogy a tatai Öreg-tó partjára tervezett beruházás „országos közüggyé nőtte ki magát”.

Hol tart most a tatai luxusszálloda ügye?

A tervek a bejelentéskor érvényes szabályozás szerint nem valósulhatnának meg, ráadásul több természetvédelmi és műemlékvédelmi szervezet is nyilvánosan ellenezte a beruházást. Bár az Avalon sokáig azt kommunikálta, hogy több település is „versenyben van”, tataiak egy csoportja már hónapokkal a tervek hivatalos bejelentése előtt tiltakozni kezdett a szállodaépítés ellen. Civilek, ellenzéki pártok és ellenzéki képviselők aláírásgyűjtéssel és népszavazási kezdeményezéssel is megpróbálták megakadályozni a tó körüli nagyberuházásokat.

Tavasszal a koronavírus miatt sokáig nem lehetett tüntetni, közben megakadt az első népszavazási kezdeményezés is, Tata fideszes polgármestere pedig a járványhelyzetet kihasználva egyedül döntött arról, hogy kiemelt fejlesztési helyszínként kezeli a tópart érintett részét.

A szálloda ellen tiltakozók Stop Avalon Tata néven online szerveződtek csoporttá, nyáron több tüntetést és tiltakozási akciót is tartottak. A tiltakozások hatására az Avalon júliusban már az „eredeti terveknél kisebb” szállodát ígért. Augusztusban pedig két olyan népszavazási kérdést is jóváhagyott a Helyi Választási Bizottság, amelyekkel akár ellehetetleníthetnék a helyiek az Öreg-tó partjára tervezett szálloda megépítését.

A tiltakozók október közepén kezdtek aláírásokat gyűjteni a tatai Öreg-tó partjára tervezett szállodaépítést megakadályozó népszavazás kiírásához, már csak hat nap lett volna hátra a határidőig, és bőven összegyűlt annyi aláírás, amit a törvény előír, amikor a veszélyhelyzet kihirdetése miatt az összes időközi választást, népszavazást és az azokhoz kapcsolódó folyamatokat, határidőket törölték. A Nemzeti Választási Iroda akkori állásfoglalása alapján először úgy tűnt, az addig összegyűlt aláírásokat meg kell semmisíteni. Később kormány által kihirdetett különleges jogrendről szóló törvénybe bekerült egy módosítás, amely lehetővé teszi az aláírások megőrzését, illetve az aláírásgyűjtés folytatását a veszélyhelyzet megszűnése után.

Az Avalon november elején új látványterveket mutatott be, azt hangsúlyozva, hogy csökkentették a szálloda magasságát, 120 helyett 95 szobát alakítanának ki, és az épület zöldfelületeit igazi fűvel telepítenék be. A Stop Avalon Tata csoport szerint az új tervekkel az a legnagyobb baj, hogy úgy akar a környezetbe illeszkedni, hogy imitálja a természetet.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!