Koronavírusban halt meg a DK tatai önkormányzati képviselője

2021. március 22. – 14:07

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

64 éves korában elhunyt Gyűrüs Károly, aki a 2019-es önkormányzati választáson a közös ellenzék jelöltjeként a Demokratikus Koalíció színeiben, kompenzációs listáról került be Tata képviselő-testületébe – közölte a város hivatalos Facebook-oldala hétfőn.

Gyűrűs a poszt szerint 1957-ben született Zalaegerszegen. Dolgozott a Tatabányai Szénbányáknál, majd 1996-tól a Távhőszolgáltató Kft.-nél és ezt követően a szolgáltatást átvevő Tata Energia Kft.-nél, fűtőként.

A politikus halálhíréről a DK hivatalos közleményben számolt be, amelyben a párt azt írja:

„Gyűrüs Károly barátunkat alig pár nap alatt vitte el a koronavírus. Hazáját szerető, városáért dolgozó, igazi DK-st vesztettünk el. Őszinte részvétünket nyilvánítjuk családjának, emlékét szeretettel megőrizzük.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!