Szomália
Legalább százan haltak meg Szomáliában, autókba rejtett bombák robbantak
Vélhetően az as-Sabáb hajtotta végre az akciót.
Hogy erre nem gondoltunk: szomáliai shillingbe kellett volna fektetnünk!
De az évezred inflációs rekorderével szemben is csúnyán gyengült a forint egy év alatt.
Legalább öten meghaltak egy újabb robbantásos merényletben Szomália fővárosában
Mogadishu egyik forgalmas részén csütörtökön a reggeli csúcsforgalomban robbantott az al-Kaidával szövetséges al-Shabaab szélsőséges csoport.
Állami vezetőket börtönöztek be Szomáliában, miután kétmillió dollárt utaltak el egy magyar számlára
Ugyanattól a magyar leánycégtől rendeltek vírus elleni védőfelszereléseket, mint a zimbabwei kormányzat. Ott szintén több embert őrizetbe vettek.
Trump kivonja az amerikai katonákat Szomáliából, az országban megerősödhetnek a dzsihadisták
Irak és Afganisztán után Szomáliában is csökken a hadsereg jelenléte. Korábban a NATO főtitkár és republikánus vezetők is tiltakoztak.
Öngyilkos merénylő robbantott egy szomáliai étteremben
A robbantást egy rendőrségi akadémia közelében követték el Mogadishuban.



