Egy hónap után engedtek szabadon egy bangladesi teherhajót a szomáliai kalózok

2024. április 14. – 12:33

Másolás

Vágólapra másolva

Szomáliai kalózok vasárnap szabadon engedtek egy bangladesi zászló alatt közlekedő teherhajót és annak 23 fős legénységét, miután a hajó tulajdonosai váltságdíjat fizettek – közölte vasárnap az érintett hajózási társaság.

Az MTI szerint az MV Abdullah nevű hajó 55 ezer tonna szenet szállított Mozambikból az Egyesült Arab Emírségekbe, amikor egy hónappal ezelőtt egy kalózokból álló csoport szállta meg Szomália partjaitól mintegy ezer kilométerre.

„Megállapodtunk a kalózokkal. A pénzről nem tudok többet mondani, de a legénység minden tagja biztonságban van” – mondta az AFP francia hírügynökségnek Mizanul Iszlam, a bangladesi KSRM csoport tulajdonában lévő SR Shipping cég vezetője. A hajó most már Dubajba tart.

A Szomália partjainál elkövetett kalóztámadások az elmúlt években drasztikusan csökkentek, köszönhetően a több ország által telepített hadihajóknak és a hajózási társaságok által a fedélzetre felvett fegyveres őröknek. A mostani hajófoglalás akkor történt, amikor az Indiai-óceánt felügyelő hadihajók közül többet átvezényeltek a Vörös-tengerre a jemeni húszi lázadók támadásai miatt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!