Nem Szomália küldte versenyezni az extrém lassan futó sprintert, akiről kiderült: nem is sportoló

2023. augusztus 3. – 11:00

Másolás

Vágólapra másolva

Szomália sportért felelős minisztere az országos atlétikai szövetség elnökének felfüggesztésére szólította fel a nemzeti olimpiai bizottságot egy nappal azután, hogy a Csengtuban zajló Egyetemi Világjátékokon az ország képviseletében indult „sprinter” több mint 21 másodperc alatt ért végig a 100 méteres távon.

A szomáliai Nasra Abukaron már ahogy letérdelt a rajtgéphez, rögtön látni lehetett, hogy nem egy szokványos 100 méteres futásra készül a csengtui Egyetemi Világjátékokon. Az edzettségi állapota sem volt olyan, mint a legtöbb futóé. Végül körülbelül kétszer annyi idő alatt ért célba, mint az előfutam győztese. Gabriela Silva Mourao ugyanis 11,65-tel teljesítette a távot, a szomáliai atlétának ez 21,84-gyel sikerült.

A kelet-afrikai ország kormányának elég hamar kiderült, hogy Nasra Abukar Ali nem atléta, de még csak nem is sportoló, sőt az egyetemi unió

nem is küldött Kínába versenyzőt női 100 méteren.

Mohamed Barre Mohamud miniszter éppen ezért azt kéri az olimpiai bizottságtól, hogy az atlétikai szövetség elnökét, Khadijo Aden Dahirt függessze fel, egyúttal jelezte: jogi eljárást kezdeményez a szövetség első emberével szemben, aki rokoni kapcsolatban áll Abukar Alival.

„Khadijo Aden Dahir visszaélt hatalmával, és súlyosan rontotta az ország hírnevét” – mondta a politikus, aki azt is jelezte, hogy nem csupán a szövetségi elnököt, hanem minden olyan személyt beperelnek, akinek köze volt ahhoz, hogy Abukar Ali részt vehetett a versenyen.

(MTI)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!