Szankció
A magyar kormány is átengedte, elfogadták az új szankciókat
Először vezetnek be kínai cégek ellen is korlátozásokat, ezt egy korábbi csomagban a kormány még nem támogatta.
Az uniós tagállamok megegyeztek az orosz invázió miatt a 13. szankciós csomagról
Az EU Tanácsának egyhangúságot követelő döntése több lap szerint először lép fel kínai cégek ellen, ezt Szijjártó Péter korábban ellenezte.
Hiába volt ott Navalnij özvegye, Szijjártó nem beszélt erről az uniós miniszteri ülés után
Az uniós külügyminiszterek a belarusz rezsimet is elítélték, a magyar tárcavezető közel egyórás sajtótájékoztatójából ez is kimaradt.
EU-s külügyminiszterekkel találkozik Alekszej Navalnij özvegye
Az Ukrajnának nyújtott katonai alapról és újabb Oroszországgal szembeni szankciókról is tárgyalnak majd a miniszterek.
Most épp Kína miatt blokkol egy oroszok elleni szankciós csomagot Magyarország
Három kínai és egy indiai cég is a tervezett szankciós listára került, ez nem tetszik Budapestnek.
Visszatáncoltak a csehek, egyedül maradt a vétófenyegetéssel Magyarország
A cseheknek egy kikötésük volt, mielőtt rábólintottak a palesztinokkal erőszakoskodó izraeli telepesek elleni szankciókra.
Nehéz az orosz fűtőelemektől búcsút venni
Uránbányászatban ugyan Kazahsztán a világ vezető hatalma, a nyers uránt Oroszországban dúsítják a legtöbbet. Európa jelentős része az oroszoktól szerzi be a fűtőelemeket, Magyarországon Paks...
Irán áll a Törökországba olajat szállító hajó elfoglalása mögött
A görög tulajdonú hajó lefoglalását megtorlásnak szánják egy korábbi amerikai lépéssel szemben.
Nehéz a tárgyalási pozíciónk, mert még többen vannak ellenünk, mint mellettünk – interjú Világi...
Nem indult egyszerűen a Mol-csoport 35 évre elnyert hulladékkoncessziója. A begyűjtött mennyiségek visszaestek, a magyar gazdaság szereplői a nagyon drága EPR-díjakra panaszkodtak. Világi Oszkárt, a...
Ukrajna visszaáll a téli állásaiba, Putyin ráteheti a kezét az európai olajcégek oroszországi...
Ukrajnában nemzeti hősből páriává vált Szehij Bubka, a legendás rúdugró. 666. napja tart az orosz–ukrán háború.









