Hernádi Zsolt: Árulja el, miért is van ez az egész szankciós rendszer?

Kezdjünk egy villámkérdés-szekcióval! Megmozgatta a hazai közvéleményt, hogy a Moody’s hitelminősítő bejelentette, hogy a továbbiakban nem minősíti már a Molt. Mi történt?

Végtelenül egyszerű. A Moody’s saját döntése alapján, saját költségén kezdett el minősíteni minket a jövőbeni üzlet reményében. Majd nemrég benyújtotta volna a számlát, jelezte, hogy akkor tartja fenn a minősítést, ha fizetünk. Nem szerettünk volna nekik is fizetni, hiszen számos céggel dolgozunk együtt, akikkel mi is és befektetőink is meg vannak elégedve, és akik megerősítették a stabil, pozitív kilátású hitelminősítésüket.

Ez csak ennyi? Azt hittem, hogy zöld szempontok, vagy az orosz kapcsolat miatt léptek.

Nem, pénzt kértek.

Az utóbbi időben egyre többször utazott. Kazahsztánban és Törökországban biztosan, mert arról közleményt is adtak ki, de úgy tudom, hogy Azerbajdzsánban is ott volt a COP29-en, Hogyan és mióta tud utazni?

2023 novemberében az Interpol illetékes felülvizsgálati bizottsága megnézte az esetünket, majd azt a döntést hozta, hogy törli a korábbi nemzetközi körözést. Az Interpol emellett megtiltotta a horvátoknak, hogy az én ügyemben az Interpol rendszerét használják. De az Európai Unióban más a helyzet, a schengeni belső rendszerben az úgynevezett átadási végzést csak Horvátország vonhatná vissza.

Gondolom, nekik viszont eszük ágában sincs ilyet lépni. Akkor jól értem, hogy Magyarországról közvetlenül az EU-n kívülre már tud utazni, de EU-n belülre nem? Az Interpol mivel érvelt az indokolásában?

Elsősorban a nemzetközi választott bírósági ítéletekkel, amelyek kivétel nélkül nekünk adtak igazat, és óhatatlanul kifejtették véleményüket az egész ügyről, a lefolytatott horvát eljárásokról is, mindezt több tucat oldalon keresztül. Ez a jelenlegi helyzet, és igen, Magyarországon kívül más uniós országba nem tudok utazni, de Európán kívülre igen.

Nézzük a legfrissebb történést! Az EU 15-ös szankciós csomagban a nagykövetek már jóváhagyták, hogy még egy fél évig exportálhat Szlovákia orosz olajból finomított terméket Csehországba. Sokat kellett érte lobbizni?

Minden olyan lépésnek örülni kell, ami a régió ellátásbiztonságát erősíti. Ez a féléves hosszabbítás is biztonsági övet jelenthet a cseh piacnak. Szlovákia és Magyarország ügyesen harcolt.

Viszont állítólag a csehek nem lobbiztak, pedig az ő ellátásukról volt szó. Ez miért lehetett így?

Utólag igazából mindegy. De azt látjuk, hogy a cseh politikai álláspont nagyon határozott az orosz-ukrán kérdésben, ráadásul a cseh finomítók lengyel tulajdonban vannak, azt pedig aligha kell részletezni, hogy az orosz-lengyel viszonyt milyen történelmi sérelmek és indulatok terhelik. A lengyelek azt mondják, hogy megoldják majd a csehek ellátását, miközben a teljes cseh piac 15 százalékát, Moraviának pedig az 50 százalékát mi szolgáljuk ki. Ráadásul érvényesül a közlekedési edény elve is a régióban. Ha az egyik piac szenved, azt csak úgy tudja orvosolni, ha egy másik piacról von ki termékeket és így tovább. Ez biztos, hogy zavart fog okozni a rendszerben és már rövid távon felhajtja az árakat.

De mi lesz fél év múlva? Hogy áll a pozsonyi finomító? Képes lesz már nem-orosz, tengeri olajat feldolgozni?

Már most is sokkal rugalmasabb a bedolgozásunk, mint 2 évvel ezelőtt, de a teljes termelést még nem tudnánk tengeri kőolajra átállítani. Eddig 13 különböző kőolajat teszteltünk, csak idén 30 millió dollárt költöttünk a transzformációra, és elértük, hogy Pozsonyban a korábbi 5-ről éves szinten 35 százalékra emelkedjen az alternatív alapanyag bedolgozási képességünk. Azt azért fontos megjegyezni, hogy közben különadót is kaptunk Szlovákiában, így azért nem könnyű egy 200 millió dolláros projektet kiköhögni.

A Molnak és a Slovnaftnak, illetve a két céget nagymértékben adóztató magyar és szlovák államnak anyagi érdeke lehet, hogy továbbra is érkezzen orosz olaj, ugyanakkor a szankciók…

Hadd kérdezek közbe, és írja le nyugodtan, hogy belevágtam a szavába! Szóval miért is van ez a szankciós rendszer? Európa versenyképessége a béka feneke alatt van. És elértünk valamit? Azon kívül, hogy minden szankcióval emelkedik az olaj és a gáz ára, miközben az oroszokat ez egyáltalán nem zavarja. Sőt, jól járnak. Az olajukat eladják, de egész Európa veszi az orosz LNG-t is, mint a cukrot. Ön szerint miért tiltakozunk nyíltan egy olyan rendszerrel szemben, ami minden ponton szembe megy a józan ész szabályaival?

Hosszú kitérő lenne, ha elmondanám erről a véleményemet, és vélhetően az olvasókat sem az én gondolataim érdeklik. De röviden úgy látom, hogy Oroszország megtámadta Ukrajnát, Európa nem akar harcolni, de nem akar félrenézni sem. Ezért segíti az ukránokat és jelzi az oroszoknak, hogy ezt nem fogadja el. A szankcióknak lehetnek kellemetlen gazdasági hatásai Európára nézve, de mindenki felé van egy európai üzenet, nem akarunk az agresszorral játszani a sporteseményeken, de nem akarunk üzletelni sem velük.

Én mindent értek, de a hipokrita hozzáállást nem tudom elfogadni. Csuklóztat minket mindenki, mert érvelünk a vezetékes orosz kőolajszállítás mellett, aminek itt a tengertől elzárt Magyarországon nincs alternatívája. Közben meg más, tengeri kikötőkkel rendelkező európai országok meg vásárolnak. Hogy csak egy példát mondjak: a spanyolok idén márciusra megduplázták az orosz LNG-importjukat az egy évvel korábbihoz képest.

Európa a felszínen ádáz harcot vív az orosz energiahordozókkal szemben, miközben az év első felében 16 uniós ország importált orosz eredetű kőolajtermékeket.

Szóval, egy dolgot értünk el a szankciókkal: Európa sokkal drágábban jut az olajhoz és gázhoz. Emlékszik az 1980-as moszkvai olimpiára? Oda nem jöttek el a nyugatiak, 1984-ban Los Angelesbe pedig a keleti blokk nem ment el. A legtöbb olimpikon életébe két olimpia fér bele. Jó az, ha az egyik egy csonka olimpia, a másikra meg el se megyünk?

Kellemetlen hidegháborús emlék, de mintha ismét menthetetlenül ebbe az irányba tartanánk.

Arról meg nem is beszélve, hogy mennyire megnőtt az amerikai LNG- és kőolajexport Európába, és elég szépen keresnek az orosz szankciókon a tengerentúli cégek. Az új EU-biztos pedig már kendőzetlenül közli, hogy az orosz energiát amerikaira kell cserélni. Szóval a moralizálás mögött vannak itt más szempontok is. Az ellátással azonban nem szabadna játszani, az nem vicc, energia nélkül egy ország működésképtelen.

Azt javaslom, hogy a szankciós politika általános értékelése helyett térjünk vissza konkrétan a Molra! Helytálló az a megállapításom, hogy jelenleg csővezetéken már csak a Mol-csoport vesz orosz olajat?

Mi és a cseh finomítót üzemeltető lengyelek.

Ha most nem az orosz kapcsolatok morális megítélését nézzük, hanem a kockázatokat, politikai, illetve havária oldalról mennyire rizikósak a szállítások? Ha jön egy szankció, vagy jön egy robbantás, akkor mit lehet tenni? Amennyire tudom a Mol-csoport úgy 0,5-1 millió tonna olajat itthon termel, 2 millió tonna nem-orosz olajat hoz Horvátországból, az omisalji kikötőből a Janaf vezetéken, de messze a legtöbb olaj, 10-11 millió tonna még mindig orosz eredetű.

Orosz típusú kőolajat más is szállít, például Kazahsztán. Azzal az olajjal kicsit többet kell dolgozni és a szabadon elérhető mennyiség is limitált. Az egész régió termelése az orosz típusú olajra épült. Szaknyelven ez úgy hangzik, hogy ezen érhető el a legmagasabb termékkihozatal, erre lettek kalibrálva a finomítók, a kiszolgáló létesítmények és a teljes értéklánc.

Továbbra is irreális tehát az a forgatókönyv, hogy egyik napról a másikra le tudunk mondani a Barátság-vezetéken keresztül érkező alapanyagról.

De felmértük a kockázatokat, ezért is fektetünk időt és energiát az Adria-vezeték fejlesztésébe. Abban teljesen igaza van, hogy nemcsak a szankció jelent veszélyt. Az oroszok és az ukránok is dönthetnek úgy, hogy vége a szállításnak. Ha meg valaki felrobbantja a vezetéket, majd egymást okolják. Mindenesetre, ameddig két vezeték van, addig jobb az ellátási helyzetünk, mintha egy lenne. Ha az egyik leáll, akkor bajban vagyunk.

Lefordítom: mindenáron fenn kell tartani a Barátság működtetését?

Igen. Minden finomító arra törekszik, hogy legalább két betáplálási lehetősége legyen. Tenger nélkül nekünk ez két vezeték. A józan ész, a stratégiai megfontolás is azt mondatja, hogy kell a Barátság és kell az Adria is. Ha a Barátság-vezeték egyszer leáll, és kikerül belőle az olaj, valakinek majd újra bele kellene tölteni azt a 200-300 ezer tonnát, amivel működik a vezeték (ahhoz, hogy az egyik végén kijöjjön az anyag, az egész csövet tele kell tölteni olajjal – a szerk.). És ha üres a cső, elkezd károsodni is. Most a Barátság-vezetékért kell küzdeni, de ha ne adj isten, az Adria-vezeték kerülne bajba, ugyanígy küzdenénk.

Ez egy kockázatos helyzet. Mégis azt olvastam a héten, hogy már 2026-ra elkészülhet a magyar-szerb olajvezeték. Ez valami dupla, vagy semmi? Azt értem, hogy a szerbeknek jó a fejlesztés, mert ők eddig csak Horvátországon keresztül tudtak olajat venni, így neki is meglesz a két ellátási útvonala. De miért jó ez nekünk? Még nagyobb tétet teszünk az orosz olajra?

Az nekünk csak jó, ha rajtunk keresztül megy a forgalom, növeli az ország súlyát. A vezetékkel akár növelni tudjuk az oroszok érdekeltségét is, hogy a Barátságot életben tartsák. Régen évi 70 millió tonnát pakoltak bele, most már csak nekünk adnak 10-11 millió tonnát.

Vagyis, ha az oroszoknak nagyobb üzlet múlik a Barátságon, az nekünk jó, mert jobban vigyáznak rá?

Igen, és ne felejtse el, hogy nemcsak az oroszoknak, de akár az ukránoknak is jól jöhet majd egyszer, hiszen a Barátság elérhető az odesszai kikötőből is! Fontos, hogy egy hosszú távú döntésnél, mint egy vezetéképítés, ne korlátozza szabadságunkat a pillanatnyi helyzet.

És a horvátokkal hogyan befolyásolja a viszonyukat a projekt? Ők nem morcosak, hogy segítünk a szerbeknek kiváltani a horvát szállításokat?

Nem morcosabbak, mint eddig. És nem kell mindenhol ellenségeskedést látni, de a verseny azért jó mindenkinek. Nem baj az, hogy a horvát vállalat is arra van kényszerítve, hogy versenyezzen, mert akkor mondjuk jobb szolgáltatást és jobb árakat kapnak a fogyasztók. Most ugyanis a horvát fél kihasználja azt, hogy az uniós politikákból következően monopolhelyzetbe kerülhet. Szerbia felé menő szállításnál már most abban van, és ez látszik is az árazásnál, mert szerintünk extra tranzitdíjakat követel. A méltányos európai piaci árak 3,5-4-szeresét kérik. Csendben jegyzem meg, hogy közben a horvát állam 250 millió dollárral tartozik nekünk egy választottbírósági ítélet alapján.

Ezt nem lehet végrehajtatni?

De már el is indítottuk a kikényszerítési eljárást az USA-ban, ugyanakkor jó lenne nem végig menni ezen az úton.

Sok nemzetközi projektjük is van, kazah, azeri, török együttműködések. Gondolom az jó, ha vannak nem orosz forrásaik, lelőhelyeik, de azokat is el kell juttatni majd Magyarországra.

Nem kell feltétlenül eljuttatni, el is lehet adni a termelést a piacon. Ez egy commodity, egy tőzsdei termék.

Ezt értem, de akkor ezek csak pénzügyi befektetések, nem javítják az ellátásbiztonságot?

Azért olyan is van, ami eljuthat ide. A kazah olaj például nekünk kifejezetten jó adottságú. Tengeri úton, az omisalji kikötőn keresztül eljuthat ide. És Németország is a Barátság északi ágán keresztül ilyennel látja el a kelet-német finomítóját. De Azerbajdzsánból is szállítottunk már Pozsonyba olajat, ami a Baku-Tbiliszi-Ceyhan vezetéken, majd tengeri úton érkezett.

Azt hallottam, hogy a török fejlesztések nagyon ígéretesek, noha ma még az ország saját magát sem tudja ellátni gázzal és olajjal.

Érdemes odafigyelni Törökországra, nagyon jól csinálják az üzleti dolgaikat. Komoly gáz- és olajtalálataik vannak a Fekete-tengeren, de még Szomáliában is van kitermelési joguk. Oda például öt fúróhajó és két katonai hajó indult. Kalózok is vannak arrafelé, amíg a fúrás zajlik, végig ott maradnak a hadihajók. A kőolaj sajnos már csak ilyen, nem Berlin és Lipcse között várhatók az új találatok. Azerbajdzsán viszont hosszú idő után először nekünk engedélyezte, hogy szárazföldön kutassunk. A törökökkel és a kazahokkal is aláírtunk megállapodásokat, utóbbiakkal most, amikor Kaszim-Zsomart Tokajev, a kazah elnök itt járt.

És megtekintette a magyar – német focimeccset.

Komoly küldöttség érkezett, de Szoboszlai egyenlítő gólját csak kevesen látták élőben, mert 5 perccel a meccs vége előtt szinte mindenki lement és beszállt az autókba, hogy amikor az elnök is megérkezik a parkolóba, már azonnal indulhasson a menet.

Szóba került már, hogy Azerbajdzsánban is ott volt a COP29 ENSZ klímacsúcson, ilyenkor kivel tárgyal?

Ezt a fantáziájára bízom. Nyolcvan ország állam- és kormányfője volt jelen, egy nagy stadionban volt a fő esemény. Amikor vége volt a megnyitónak, és jött az ebédszünet, az első három sorban ülő kormányfők távozhattak először. Ahogy ők felálltak, vagy 300 testőr pattant fel, egyesek szinte megközelíthetetlenek voltak. Az persze segített, hogy Orbán Viktor is ott volt.

De nyugtasson meg, ilyenkor azért nem fosszilis együttműködéseket kötött?

Nem volt jellemző, hogy olajipari cégvezetőkkel találkoztam volna, de olyan is volt. Politikusokkal is tárgyaltam, de azért nem csak napelemekről beszélgettünk.

Nem hisz a megújulókban?

Nem erről van szó, de van egy fontos tény: az ipari forradalom óta sokféle energiát használtunk: fát, majd szenet, aztán jött a kőolaj, majd a vízenergia, a földgáz, a nukleáris energia, végül a szél és a nap, viszont minden egyes energiaforrásból folyamatosan többet fogyasztunk. Vagyis kellenek az új technológiák, de elsősorban az új igények kielégítésére, és nem a régiek teljes kiváltására van esély.

Jól érzem, hogy mintha lenne egy olyan hangulat, hogy az európai gazdasági és versenyképességi problémák miatt a politikusok és az üzletemberek már nem olyan óvatosak, hanem bátrabban kritizálják az energiaátmenetet és a klímacélokat?

Tudom, hogy az én számból nem hangzik hitelesen, de valójában nagyon egyetértek azzal, hogy mindent zöldíteni kell, a városban elektromos autót használok, idegesít, ha a gyerekeim nem kapcsolják le a villanyt maguk után. És igen, vannak olyan autók, amelyek jobban szennyezik a környezetet, ami a nagyvárosokban létező probléma.

Miért érzem úgy, hogy mindjárt jön egy „de”?

Az európai nagyvárosokban élőknek számítanak a zöld programok és az érdekérvényesítő képességük is jó. Nem csoda, hogy a politikusok erre ugrottak rá, és ilyen uniós programokat fogadnak el. De most éppen van egy másik hullám is:

a politika elkezdte felismerni, hogy az erőltetett zöldítési célok elképesztően rontották a földrész versenyképességét. A túltolás pedig mindig veszélyes.

A szelep kicsit most talán valóban kinyílt, és az ipari vezetők kritikusabban mernek erről beszélni. Mi egyértelműen az első fecskék közé tartozunk, évekkel ezelőtt már jeleztük nyilvánosan a problémát.

Megváltozhatnak a policyk?

Igen, azt várom, hogy lesz egy újragondolás, vagy, ahogy Brüsszelben mondják, decoupling, és a 2035-ös célokat jobban közelítik majd a realitásokhoz, illetve lesz majd sok derogáció. Mert azt nehéz szőnyeg alá seperni, hogy miként érintette ez az egész Európát.

Mire gondol?

Azokra az ígéretekre, hogy zöldítsünk, ami drága, de legalább majd Európa lesz az éllovas a megújuló energiában, mi gyártjuk majd a napelemeket, a szélturbinákat és az elektromos autókat. Ez talán szavazatokat hozott, de mindenki látja már, hogy nem mi gyártjuk ezeket, hogy sokba kerülnek, és hogy a B-terv irgalmatlan környezeti károkat is tud okozni.

Ha finomodhatnak az előírások, lehet arra bazírozni, hogy alacsonyabb célszámok lesznek?

Nem kapkodunk, ha egy előírás irracionális, akkor addig nem lépünk, amíg nem szorít nagyon valamilyen jogszabály.

Csak úgy csinálnak, mintha iparkodnának?

Mindent előkészítünk, de az irracionális dolgoknál nem kapkodunk.

Ez, amit mond, igaz a zöldítésre és igaz az orosz leválásra is?

Ez mindenre igaz, annyit csinálunk, ami racionális. Nézze a zöld hidrogént!

De hát azt pont csinálják.

Igen, hiszen megéri zöld hidrogént termelni. Egyrészt hidrogén kell az ipari tevékenységünkhöz, másrészt rengeteg büntetést kellene befizetni a hagyományos hidrogéngyártás után. A Mol működése ezzel fenntarthatóbbá válik, de a globális kihívásra ez sem ad választ. Még nagyon sok idő kell ahhoz, hogy zöld hidrogént lehessen tölteni az autókba, ha egyáltalán ez lesz a jövő üzemanyaga. Ma ez pazarlóan drága.

Több politikai aspektust is említett, én is szívesen rátérnék a Mol és a magyar kormány összetett viszonyára. Azt hallani, hogy a Budapesti Műszaki Egyetem működtetéséről is a Mollal tárgyal az egyetem, illetve a kormány. Igaz ez?

Az egyetem úgy döntött, hogy megkezdi a modellváltást. Nem szeretném titkolni, hogy ez nekünk is nagyon fontos, mert a Mol és a magyar ipar számára a mérnökképzés és kutatás-fejlesztés kulcsfontosságú. Előzetesen beszélgettünk ezekről, de tárgyalásnak még nem lehet nevezni ezeket. Az egyetemnek kell vezetnie a folyamatot. Én remélem, hogy lesz benne feladatunk. Én közgazdász vagyok, egyben a Corvinus Egyetem kuratóriumának az elnöke, ugyanakkor nagyon régóta mondom, hogy az európai ipar nem hatékony, nem működik az, ha szinte csak központi pénzekből adunk az innovációra forrást, és közben szó szerint nincsenek kémia- vagy fizikatanárok. 500 ezer mérnököt képez a földrész, Kína pedig 5 milliót.

A big picture nyilván nem néz ki jól, de az a kérdés, hogy van önökben késztetés, hogy be is szálljanak? És, ha igen, miért más struktúrában, mint eddig, hiszen a BME esetében nem alapítványi, hanem magáncéges formát hallottunk. Nem vált be az alapítvány?

A mérnökképzés a racionalitáson alapul, a magáncégek pontosabban látják az igényeiket. A Corvinuson nehezebb együttműködéseket kitalálni, a mérnököknél viszont tényleges vállalati és innovációs igény is van. Az biztos, hogy korszerű tudással érkező mérnökökre szükség van, nekünk is vannak már ma is Mol-tanszékeink különböző egyetemeken, emellett tényleges ipari kutatásokat szeretnénk kiszervezni. És ez nem csak a Molról szól, más iparvállalatokról is.

Részvénytársaság lesz, több tulajdonossal?

Korai ennyire belemenni. De mondok egy példát. A berlini European School of Management and Technology, amely az egykori NDK meghatározó központjában kapott helyet, 25 iparvállalat alapításával indult, ma az egyik első számú európai üzleti iskola. Húsz év alatt a nulláról indult el. És sok pénz sem kellett hozzá. Nagyjából 60 millió eurót dobtak össze a cégek az alapításkor.

A kormányzat egy időben gyakran kommunikált a magas hazai üzemanyagárakról. Mostanában ezt már nem hallottam, nyugvópontra került az ügy?

Most is nézik az árakat, ami helyes, az államnak ezt kell csinálnia. Mi meg jelezzük, hogy az adókat is vegyék figyelembe. 2022-ben az állam keményen beavatkozott, és maradjunk annyiban, hogy az nem volt példaértékű.

Jöttek a lengyel kamionok tankolni, mi magyarok pedig támogattuk őket az olcsó gázolajjal.

Mindenki jött, ne is beszéljünk róla! Ami az árakat illeti, természetesen nem szabad tisztességtelenül árazni, de azt is meg kell érteni, hogy a Mol rengeteg beruházás költségét viseli: egyszerre dolgozunk az ellátásbiztonság megerősítésén és a zöld átmeneten is. Ehhez rengeteg forrás kell. A kormány meg a költségvetésbe nagyon jelentős összeget vont el és von el ma is.

A tevékenység megújításának, a stratégiájuknak fontos része a körforgásos gazdaság, például a hulladék-gazdálkodás. A feladat láthatóan még a Mol méretéhez képest is hatalmas, de valószínűleg kevés üzletágukért kaptak annyi kritikát, mint ezért. A napokban is hallottam, hogy újabb konfliktusok várhatóak, kiszorítanának a rendszerből szereplőket. Önök hogyan értékelnek? Jól csinálják? Vagy ez valami kötelező, nem-szeretem feladat?

Tényleg kapunk hideget-meleget, pedig szerintem remek eredményeink vannak. Amit például elértünk a visszaváltásban, az szerintem fantasztikus. Tudom, akadnak kritikák is, ami néha érthető. Ittam én is már alkoholt, tudom, hogy marad az üveg alján mindig egy korty. És igen, ha a boltban van a visszaváltó automata, akkor lehet egy kis cefreszag körülötte, de ezen a boltok tudnak változtatni, Lehet, hogy az új rendszer egy ideig szokatlan és feladat elé állítja a vásárlókat, de közben bővül a rendszer folyamatosan, mi több, sok üzlet már nagyobb kapacitást kér. És azt se felejtsük el, hogy a rendszer bevezetése óta gyakorlatilag eltűntek az italcsomagolások az erdőkből és a természetes vizeinkből.

A hulladék nagyon nagy terület, úgy érzem, hogy talán most a részletekbe nem tudunk belemenni, de akkor visszakérdeznék: önök elégedettek? Nem egy koloncként élik meg a területet?

Gyermekbetegségek vannak, de árulja el, hogy ki az, aki ilyen flottul megvalósította Magyarországon egy nagy rendszer cseréjét? Azért esett ránk a választás, mert elhitték, hogy meg tudjuk csinálni. Sokan beindultak, de a valóság az, hogy ezt meg is kell tudni csinálni.

Akkor nincs elkedvetlenedés, visszakozás?

Egyáltalán nincs, ez nekünk nagyon fontos, nyersanyagot termelünk, illetve egy kicsi energiát.

Vagyis van üzleti haszna is a körforgásos gazdaságnak. És a focinak? Amikor beszálltak az Újpestbe, miért tették? Ez ilyenkor egy kérés, vagy megtérülést is látnak? Nem gondolom, hogy ebben van üzleti ráció.

Hiszek a marketingértékben. Sokáig dolgoztunk a Vidinél, de egy bizonyos nézőszám fölé nem jutottunk, pedig hamar bajnok lett a csapat. Az Újpesttel most a mezőny közepén vagyunk. Sőt, azt is elmondhatjuk, hogy mi kaptuk a bajnokságban a legkevesebb gólt. Hároméves programot látunk magunk előtt, aminek a végén már azt a kérdést szeretnénk feltenni, hogy bajnok lesz-e az Újpest, vagy sem. A nézők már részben visszatértek, szeretik a csapatot, a tábor országos, ennek van marketingértéke, vagyis részben igenis üzleti befektetésről van szó. Vállalatvezetői szempontokat is be lehet hozni, embereket kell vezetni.

Aktív ebben? Vagy ezt Ratatics Péter csinálja?

Ő, de időnként beszélünk, amolyan konzulens vagyok, vagy coach, hiszen azért a Videotonnál már sok mindent átéltem. És még belső konfliktusok is vannak, Dunaszerdahelyen például Világi Oszkár csinál csapatot.

Sőt, a Győrhöz is van köze. Mi van, amikor egymás ellen játszik a két csapat?

Az Újpest-Győr (0-0) rémes meccs volt, a hatvanadik perctől állandóan görcsöt kaptak a győriek. Aztán Oszkár átjött hozzánk, és vitatkoztunk egy jót a meccsről, lehet, hogy a vita hangosabb volt, és az is lehet, hogy többet is koccintottunk. De a foci az ilyen, és ezért szeretjük.

Volt a hazai sajtóban is egy elég hangos vita, egy amolyan „elvesztette közpénzjellegét” eset is, mégpedig a Mol Új Európa Alapítványnál. Valamikor 2011-ben még Fellegi Tamás minisztersége alatt, a magyar állam adófizetői pénzből visszavásárolt egy nagy Mol-pakettet az orosz Szurguttól. Aztán az állam és a Mol részvényeket pakolt egy alapítványba. Az alapítvány külhoni magyar klubokat támogatott, majd kiszivárgott, hogy festményvásárlásokat is vizsgált. Ezek után az alapítvány igen arrogánsan lépett fel. Mit gondolt erről?

Azért az alapítvány rengeteg más dolgot is csinál, hosszú a támogatotti lista. Ami tényszerűen igaz, hogy belső információk szivárogtak ki. A tervszakasz nem döntés, még semmi nem történt, bekértek értékeléseket. Az is tény, hogy vélhetően bűncselekmény is történt, mert megzsarolták az alapítványt. Vitatkoznék azon, hogy ki ütött előbb, a sajtó vagy mi. Az alapítvány sok pénzt oszt el, az állam és a Mol is tett bele részvényeket, de ez innentől kezdve nem közpénz. Persze sok közérdekű adatot ki kell tenni, meg kell osztani, és ez rendben is van. Úgy tudom, hogy ezeket az alapítvány rendesen is csinálja.

Ha az állam megbíz egy villanyszerelőt, akkor ez a szerződés a közösségre is tartozik, de utána a villanyszerelőt már szerintem sem kérhetjük számon, hogy mire költötte a közpénzből kapott díját, tokaji aszúra vagy Netflix-előfizetésre. Ezt értem, de ebben az esetben szerintem igenis jogosan kérhetnek az adófizetők transzparens működést, részletes tájékoztatást.

Szerintem elég világos a jogi helyzet, hogy mit kell az alapítványnak kiadnia. Meg is teszi, de az nem oké, ha valaki betör az informatikai rendszerbe és előkészítő anyagokból szivárogtat ki adatokat. Ez nem a transzparenciáról szól, hanem arról, hogy be kell tartani a törvényeket.

Erős kifejezéseket használt, például a zsarolást, vagyis tudják, hogy ki szivárogtatott?

A feljelentést az alapítvány megtette, a rendőrség dolga ennek kiderítése.

Ha azt feltételezzük, hogy az alapítványi vezetés megfelelő és hasznos célok mellett dolgozik, mi volt ez a végtelen agresszió, ahogyan reagáltak? Ennyire titkolni való dolgok folynak ott?

Nem értünk egyet. Meg kellett húzni egy határt. Az agressziót nem mi, hanem a zsaroló követte el. Egyébként meg nincs titok, Ön is nyugodtan kérdezzen az alapítványtól, fog kapni válaszokat.

Szintén állami és magánszereplők keveredtek az elmúlt hónapok vasúti ügyeiben. A spanyol Talgo vasútgyártóra érkezett egy magyar ajánlat.

Az a kérdés, hogy van-e ebben részesedésünk?

Van?

A vasúti beruházás nem Mol-befektetés. Magánszemélyként nekem, illetve a családomnak van részesedésünk, ahogy másoknak is, de ők nem hatalmaztak fel arra, hogy erről beszéljek.

És innen hogyan tovább? A spanyol elutasítás után vannak még vasúti tervei?

Abban biztos vagyok, hogy a vasútnak fejlesztés kell. A Dunakeszi Járműjavító jó kiindulópont lehet, Egyiptomba már szállít kocsikat, korábban orosz tulajdonosa is volt, a szankciók után át kellett venni. A cég a karbantartásban nagyon benne van, és még jobban benne lesz. A vasút a zöld forradalom fontos szereplője. Esztergom és Budapest között látom, hogy mit jelenthet a vasút. Sokan nem hitték, hogy lesz rá kereslet, ehhez képest ma egy óra három perc alatt be lehet jutni vele a fővárosba, félóránként jár, és az a fő baj, hogy kevés a parkoló, mert mindenki alábecsülte a forgalmat. Igény tehát van a vasútra. Én pedig tudok vállalatot irányítani, az elmúlt időszak ezt mutatja, hiszen 24 éve vezetem a Molt. Szóval keresem az ipari befektetéseket, van más befektetésem is.

Például Tiborcz Istvánnal több is. Az Alteóban, a Waberer’s-ben, de áttételesen az ingatlanszektorban is vannak közös érdekeltségeik. Nem keverednek itt össze a Mol és a magánbefektetései?

Egyáltalán nem, a Waberer’s-ben a Molnak van kisebbségi részesedése, az Alteo egy közösen irányított befektetés, amelynek a megújuló iparban nagy szerepet szánunk.

A nagy mogulok óhatatlanul találkoznak? Vagy a királyi családdal közösen üzletelni gesztus a hatalomnak?

Istvánban egy kimondottan jó üzletembert ismertem meg, beszélgetünk üzleti dolgokról, van, amiből üzlet lesz, van, amiből nem. Csányi Sándorral és Garancsi Istvánnal is van közös befektetésem, másokkal meg nincs.

Kivel nincs?

Elkezdhetném sorolni, de mondok olyat, ami biztosan érdekli: Mészáros Lőrinccel nincs. Pedig jóban vagyunk, szoktunk beszélgetni, de úgy alakult, hogy nincs közös érdekeltségünk.

Előbb mondta, hogy 24 éve vezeti a céget. Meddig csinálja még? Még mindig olyan lendülettel vezeti a társaságot, mintha ma kezdte volna, vagy valójában zajlik már az utódkeresés?

A Molban szigorúan vesszük az utódkeresést, mindenkinek évente be kell írnia egy táblázatba, hogy kik a lehetséges utódai. Akinél ez hiányzik, az figyelmeztetést kap, akinél ezután is hiányzik, az már komoly mulasztás. Komolyan vesszük. Nekem is vannak utódjelöltjeim. Aztán ha arra sor kerül, majd az igazgatóság dönt.

Hányan vannak a listán?

Most négyen, de ez olyan, hogy rá is lehet kerülni, de le is lehet kerülni onnan. Tesztelni kell az embereket új helyzetekben, a hatalom hatására van, aki jól, van, aki rosszul változik.

Ez a lista publikus?

Nem, de mindenkinek a főnöke is látja az utódjelöltjét, én például 60-70 emberét látom. Amikor értékelünk, akkor erről is beszélünk. Kit, hogy kell fejleszteni, milyen karrierpályát látunk előtte.

Ha nem publikus a lista, nem feltételezem, hogy a Telexen jelentené be a szervezetnek, hogy kik a potenciális utódok, de természetesen, ha mégis, nem tartanánk vissza. Mindenesetre ez azért mégiscsak részben az ön döntése, szóval meddig tervez?

Abban bízok, hogy vagy az igazgatóság, vagy a barátaim szólnának, ha itt az idő. Ha pedig sok lenne a negatív visszajelzés…

Van ilyen egyáltalán? Van, aki azt mondja, hogy főnök, ezt nem jól csinálta?

Ajajj, és ezt a hangulatot fenn is kívánom tartani. Van kritika, van vita és olykor van anyázás is. De valóban van a kérdésnek egy személyes, szubjektív része is. Addig csinálom, ameddig élvezem.

És még élvezi?

Igen, amíg ilyen lendülettel tudunk a dolgainkról órákon át beszélni, higgye el, hogy élvezem.