A magyar energiaszektor eléggé összeszűrte a levet Azerbajdzsánnal. A Molnak részesedése van egy hatalmas olajmezőben, egy fontos vezetékben, és a szénhidrogén-kutatások már csak olyanok, hogy ahol olaj van, ott általában gáz is felbukkan. Utóbbiról szól egy frissen megjelent közlemény is, ami alapján a Mol-csoport megállapodásokat kötött partnereivel földgázkészletek kitermelésére. Nagy azeri gázmezőben az MVM-nek is van részesedése. Mindezek mellett ott egy zöld álom is, ami alapján Azerbajdzsán és Grúzia zöld (szeles és vizes) áramot szállítana nekünk egy hosszú vezetéken (itt írtunk részletesebben a szakma által fenntartásokkal kezelt projektről).
Az egyelőre nem reális, hogy pár éven belül Oroszország helyett az olajat, a gázt és az áramot is Azerbajdzsánból vegyük, az viszont tény, hogy szinte egymásnak adja a kilincset Bakuban Szijjártó Péter külgazdasági- és külügyminiszter, Mátrai Károly, az MVM Csoport vezérigazgatója, és Hernádi Zsolt, a Mol elnöke.
3,5–4 milliárd köbméter, az nagy üzlet
A legfrissebb bejelentés arról szól, hogy a Mol-csoport földgázkészletek kitermelésére vonatkozó kereskedelmi megállapodásokat kötött fontos partnereivel. A közlemény szerint az azeri Socar és a brit BP után a Mol-csoport a harmadik legnagyobb tulajdonos az óriási azerbajdzsáni Azeri–Chirag–Deepwater Gunashli (ACG) tengeri mezőben, ahol a kőolajtermelő rétegek alatt és felett gázkészleteket is azonosítottak. Azerbajdzsánban mindenesetre már ott van a gázpiacon az állami MVM is, ugyancsak egy nagy mezőben és ugyancsak egy kisebbségi, de szabad szemmel is látható részesedéssel. Azt viszont túlzás lenne állítani, hogy a két magyar cég külföldön versenyezne, ráadásul itthon is lehet olyan energiapiaci területet találni, ahol átfedik egymást (épp a gázkitermelés ilyen).
Az ACG mező elsősorban a kőolajtermelő rétegeiről ismert, 30 éve termelik ki. A Mol 2020-ban jelent meg a projektben, akkor 9,57 százalékos érdekeltséget szerzett a világ egyik legnagyobb olajmezőjében és 8,9 százalékos érdekeltséget a Baku–Tbiliszi–Ceyhan (BTC) csővezetékben, amely a törökországi Ceyhan földközi-tengeri kikötőjébe szállítja a nyersolajat.
Ez a részesedés a Mol-csoport 2023-as teljes termelésének 15 százalékát és az összes szénhidrogén-készletének 25 százalékát tette ki.
A BTC vezeték pedig fontos szerepet játszik a Mol-csoport kelet-közép-európai finomítóinak, köztük a Slovnaft pozsonyi, valamint az INA rijekai finomítójának ellátásában.
Az ünnepélyes aláírásra Bakuban került sor az 1994-ben aláírt ACG megállapodás (ACG PSA) 30. évfordulóján. Az új gázos kereskedelmi megállapodások kiegészítik az ACG termelésmegosztásra vonatkozó már meglévő szerződését (PSA), lehetővé téve a partnerek számára az ACG-mező gázkészleteinek feltárását, felmérését, fejlesztését és kitermelését. Az ACG-ben lévő gázkészletek jelentősnek mutatkoznak, mennyiségük elérheti a 112 milliárd köbmétert. Pletser Tamás, az Erste Bank olajipari elemzője szerint az ACG mező gázkitermelési lehetősége jelentős: „Bár pontosan nem tudjuk, hogy a termelésmegosztás alapján ebből mennyi a Molé, de ha 3,5-4 milliárd köbméter földgáz jut a Molra – igaz, sok év alatt –, az nagy üzlet, miközben az éves magyar fogyasztáshoz (8 milliárd köbméter) képest nem is akkora tétel.”
Az első termelőkút fúrása már elkezdődött a West Chirag platformról, a gáztermelés megkezdése pedig 2025-re várható.
Konfliktusos útvonalak
Azerbajdzsán legnagyobb, stratégiai fontosságú offshore (tengeri) olajmezője több mint 400 négyzetkilométeres, hat tengeri termelési platformból áll. 1985-ben fedezték fel, 1997 óta termel, már túl van a csúcstermelésén, de így is jellemzően 300–350 ezer hordó olajat hoz fel naponta.
A tulajdonos egy konzorcium, az említett cégek közül a helyi Socar 31,7 százalékkal, a brit BP 30,6 százalékkal, a Mol 9,57 százalékkal bír. Úgy tudjuk, hogy a többi partner közül fontos a török Türkiye Petrolleri Anonim Ortaklığı (TPAO) szerepe is, mert ennek a cégnek ugyan csak 6,7 százaléka van a projektben, de a Mol számára felértékelődhet a jövőben a cég „barátsága”.
A Mol nemcsak Azerbajdzsánban, de Oroszországban is partnere ennek a cégnek. A TPAO ugyanis megszerezte a Mol BaiTex LLC nevű cégének 49 százalékát, amely a Baituganszkoje mező és a Jerilkinszkij blokk szénhidrogén-engedélyének tulajdonosa az oroszországi Volga–Urál régióban. A TPAO-nak vannak iraki projektjei is, és ami tényleg unikális Magyarországról nézve, négy mélytengeri fúróhajóval is rendelkezik. A BP becslése szerint a 2049-ig terjedő licenc esetében a kitermelhető földtani vagyon mintegy 3 milliárd hordó olaj.
A BTC (Baku–Tbiliszi–Ceyhan) csővezeték azeri indulással és török végponttal az azeri kőolajexport kulcsútvonala, az ACG mező olaját viszi el a tengerhez (Ceyhan a Földközi-tenger partján található). Ceyhan egykoron poros kisváros volt a nagy és kies Çukurovai-alföld szélén, majd a semmiből energetikai csomópont lett. Az Iszlám Állam borzalmas pusztításai során arról is hírhedtté vált, hogy a dzsihádisták által kontrollált olajkutakból is ide futott be a Kirkuk–Ceyhan iraki–török vezeték, így a várost azzal vádolták, hogy segítette a terroristák bevételszerzését. A terroristák azonban nem nagyon tudtak vezetéket működtetni, inkább csak tartálykocsikkal adtak el némi olajat. De az tény, hogy Törökországnak az átvételben lehetett szerepe, ahogyan az ISIS műkincsrablásaiban is.
A BTC vezeték 1768 kilométer hosszú, ezzel a Barátság olajvezeték után a második leghosszabb vezeték a volt Szovjetunió területén. Korábban még az is felmerült, hogy erről a vezetékről lehetne kiszolgálni Izraelt. Ez végül nem valósult meg, de még enélkül is rendkívül konfliktusos vidéken halad a vezeték. Eddig sem az azeri–örmény, sem a török–kurd, sem a grúz–orosz konfliktusok nem okoztak problémát a vezeték működtetésében.
Hernádi Zsolt Bakuban?
A mostani hivatalos közleményből az is kiderült, hogy Hernádi Zsolt, a Mol-csoport elnök-vezérigazgatója és Rovshan Najaf, a Socar elnöke szándéknyilatkozatot írt alá Bakuban, amelynek célja további, szénhidrogén-kutatásra vonatkozó együttműködési lehetőségek feltárása a Shamakhi-Gobustan régióban.
Lehet, hogy illene a szakmai együttműködés tartalmára fókuszálni, de egy magyar olvasónak elsőre biztosan az az érdekesebb, hogy mit kereshet Hernádi Zsolt Bakuban. Ezek szerint már utazhat az elnök? A Mol a közleményben nem titkolta el az utazás tényét, de nem is nagyon verte nagy dobra, nem magyarázta a bejelentést. Azt nem tudhatjuk, hogy pontosan mi tette lehetővé az utazást, de valószínű, hogy nem arról volt szó, hogy egy meglevő szerződés amúgy biztosan fontos folytatásáért nagy személyes kockázatot vállalt volna az üzletember. Vagyis vélhetően igaz az, amit a Mol szűkszavúan megfogalmazott, a cég és vezetője minden vonatkozó törvénynek eleget tesz. A kérdésről írt a Népszava is.
A találkozóról a háttérbeszélgetéseink során az derült ki, hogy nagyon fontos volt, mert a joint venture partnerek mind a legmagasabb szinten képviseltették magukat. Hernádi Zsolt nyilatkozott is a sajtóközleményben: „A mai nap fontos mérföldkő a Mol-csoport számára: az olajmezők többéves fejlesztése és kitermelése után kiterjesztjük tevékenységünket Azerbajdzsánban a földgázkészletek kitermelésére, ami a Socarral és a többi ACG-partnerrel való kiváló együttműködésnek köszönhető.” Arról, hogy a Mol első emberének fontos a régió, már több ízben is bebizonyosodott, a kazah Astana Times cikkében például kazah tárgyalásokról és tervekről számolt be.
Hipokriták, előre!
Azerbajdzsán mindenesetre mostanában őrült ütemben növeli a gáztermelését. Hamarosan akár már működhet az az azeri területi swap is, amely szerint az ukrán gáztranzitot úgy lehetne életben tartani, hogy a vezetéken azeri gáz jönne, de egyfajta cserével valójában az európai vevők azeri gázt vennének, orosz molekulát kapnának, és Azerbajdzsán és Oroszország kicserélné (elswapolná) a termelését.
A Nyugat szemében persze a nem szankcionált Azerbajdzsán sem sokkal jobb, mint Oroszország. A Guardian egykori cikke például arról szól, hogy az Atletico Madrid is mennyi támadást kapott, amikor Azerbajdzsánt népszerűsítette a mezén, most egy rijádi bankot hirdet – úgy látszik, a darabolós szaúdi stílus elfogadhatóbb nyugaton, mint a baltás azeri.
Ilyen álságos megoldások azért bőven vannak most Európában.
A nyugati cégek gőzerővel veszik az orosz olajból készült üzemanyagokat török és indiai finomítókból. Arra is van példa, hogy az orosz tulajdonú finomítók (van ilyen Bulgáriában és Németországban is) papíron kazah olajat vesznek – nem fogadnánk nagyobb összegben arra, hogy maga a molekula nem az orosz földből mászott elő. Ez a nevezett finomítóknak is jó, hiszen azok a középnehéz orosz olajra lettek optimalizálva. Más kérdés, hogy összetevőiben a kazah olaj legalább hasonlít az oroszra, az azeri azonban egyáltalán nem.
