Magyar álom az azeri–grúz zöld áramról: óriási beruházás egy olyan projektért, aminél sok jobb opciónk lenne

Messze van, drága, kockázatos és nem is a magyar villamosenergia-rendszer valódi problémáira fókuszál – finoman szólva sem voltak támogatók a magyar kormány által időről időre felkarolt azeri és grúz zöldáram-projekttel a Telex által elért árampiaci szakemberek, amikor korábban erről kérdeztük őket.

A legújabb fejlemények szerint most éppen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter tárgyalt Bukarestben, amiről a Transtelex írt alapos elemzést. A magyar miniszter közleménye szerint közel van az a pont az azerbajdzsáni és grúziai zöld villamosenergia jövőbeli magyarországi és romániai (esetleg bulgáriai) importját lehetővé tévő projektben, ahonnan már nem lehet visszafordulni.

Mint a friss közlésből látható, a projekthez továbbra is nagy reményeket fűz a magyar kormány, miközben az egésszel kapcsolatban több a kérdés, mint biztató jel. A politikusok azon véleményét pedig, amely szerint az összekapcsolt európai árampiacon éppen az azeri és a grúz áram lenne hatékony segítség Magyarországon, még egyetlen energetikai szakmai forrásunk sem osztotta.

Lenne még mit tenni az ellátásbiztonságért

Szijjártó Péter friss közleménye szerint a magyar energiaellátás kritikus eleme a nemzetbiztonságnak, a kormánynak ezért fontos célja és egyben kötelessége a biztonságos és stabil energiaellátás garantálása, a környezetvédelmi szempontok figyelemben tartása mellett. Ebben a miniszternek biztosan igaza van, de rögtön felmerül a kérdés, hogy nemzetbiztonsági szempontból nem előnyösebb-e egy közelebbi, rövidebb vezetéket, kevesebb kockázatos országot érintő projekt? Vagyis a szakmai felvetések alapján Magyarország

• építhetne több CCGT-gázerőművet,
• lehetne ambiciózusabb szélenergia-programja,
• erősíthetne a geotermikus energiában,
• megépülhetne egy szivattyús-tározós vízerőmű,
• lehetne lendületesebb az akkumulátor-használatban.

Valami mindegyik fronton történik, de a nyár megmutatta, hogy a magyar villamosenergia-rendszernek rövid távon még nem a kevés áram a legfőbb baja, hanem az egyenetlen kínálat. Vagyis az, hogy akkor van masszív áramkereslet, amikor nincs megfelelő kínálatunk, és ez főleg télen, a nagy hidegben, illetve nyáron, a nagy melegben okoz akut problémát – mondja Pletser Tamás, az Erste olaj és gázipari elemzője.

Arról van szó, hogy az említett 6700 MW beépített napos kapacitás akkora ingadozást vitt az áramkínálatban, hogy amikor termelnek, nem tudunk mit csinálni a sok árammal, amikor nem termelnek, akkor viszont hiány van.

Technikailag lehetséges, de mennyire gazdaságos?

Magyarországnak a jövőben természetesen valóban sokkal több áramra lesz szüksége: a közlekedés elektrifikációja (elektromos autók terjedése), a fűtéskorszerűsítések (gázkiváltás), az energiaigényes működőtőke-bevonás (akkugyárak idetelepítse) mind komoly villamosenergia-keresletet jelez előre. Csakhogy erre nem biztos, hogy egy ennyire távoli forrás lesz a megoldás.

Maga Szijjártó amúgy a probléma megoldásában négy pillérről beszélt:

• A nukleáris kapacitások bővítése a két új paksi reaktor építésével, aminek nyomán az atomerőmű teljesítménye a mostani 2000 megawattról 4400-ra fog nőni.
• A napenergia-kapacitás fejlesztése, ami igen jól halad, miután az elmúlt öt évben a napelemek összteljesítménye mintegy nyolcszorosára, 6700 megawattra nőtt.
• Az együttműködési lehetőségek keresése megbízható ellátókkal.
• Új szállítási útvonalak bevonása.

Szijjártó szerint mindenesetre a Zöld Energiafolyosó nevű projekt utóbbiakban remek, mert tiszta, új zöldenergia-forrásokat hozna el Grúziából (vízenergia) és Azerbajdzsánból (szélenergia).

A célállomások pedig Magyarország, Románia és remélhetőleg Bulgária lennének. Mint a miniszter azt mondta, Romániában új magasfeszültségű áramvezeték épül e célból, amely 2028-2029-re éri majd el a magyar határt, így lehetővé téve hazánk hozzáférését is az új forráshoz, de Magyarország is dolgozik az ehhez szükséges infrastruktúra-fejlesztéseken.

A tervek szerint ehhez az unió által finanszírozott megvalósíthatósági tanulmány is elkészül 2025-re (bár korábban 2023-ról is volt már szó). Szijjártó Péter azon reményét fejezte ki, hogy az Európai Unió anyagilag a leendő projektben is részt fog venni.

A kérdés azonban nem csak az, hogy ez a projekt mennyire reflektál a magyar problémákra, hanem az is, hogy mennyire gazdaságos az 1100 kilométeres tengeralatti vezeték megépítése.

Ha egy gigantikus egyenáramú villamosenergia-vezeték épülne, ami elindul Azerbajdzsánból, érinti Grúziát, majd a Fekete-tengeren és Románián keresztül megérkezik Magyarországra, az elég sok kérdést vet fel. Tételezzük fel, hogy a modern technológiák miatt a hálózati veszteség nem olyan jelentős, mint amit a hosszú vezeték elsőre indokolna, de akkor is: a hosszú vezeték több beruházás, több meghibásodási lehetőség. Ettől függetlenül a legkevesebb kritikát a szakemberektől maga a technológia kapta. Hiszen a tenger alatti kábelek technológiája elég fejletté vált mostanában, elsősorban a tengeri (offshore) szélerőművek bekötése miatt, és tényleg vannak majdnem ilyen hosszú vezetékek is. Ausztrália szállít Szingapúrnak, Norvégia az Egyesült Királyságnak, Dániában is van egy több száz kilométeres tenger alatti áramvezeték.

Geopolitikai jelzések

És akkor az érdemi kockázatokról! Grúzia ma áramimportőr, igaz, legalább valóban erős a vízenergia-szektora, a grúz saját termelésű áram 80 százaléka vízenergia, a maradék földgáz és egy minimális szél. Azerbajdzsánban viszont ma nagyjából csak 5 százalék a megújuló energia aránya. Ezek az országok valóban tudnak elegendő új zöld áramtermelést fejleszteni? És, ha igen, akkor az Grúzia esetében nem a saját piacra kellene először? Azerbajdzsánnak van olcsó földgáza – vajon tényleg zöld áram jönne a vezetéken, vagy csak zöldre festett koszos áram? Az mindenesetre valószínű, hogy ezek az országok nem annyira elkötelezettek a klímavédelmi szabályok iránt, hiszen nem uniós tagok.

A másik örök kérdés, hogy milyenek a geopolitikai rizikók, mennyire jó partner például Azerbajdzsán. Vannak bizonyos országok, amelyek rendre botrányokba keverednek, mert úgy lobbiznak, hogy európai politikusokat egyedileg tesznek érdekeltté az ügyeikben. Három országra kiemelten jellemző ez a gyakorlat: Oroszországra, Katarra és Azerbajdzsánra.

A BBC is összefoglalta például azt az európai oknyomozó újságírók által feltárt ügyet, amelyben azeri lobbisták 2,8 milliárd eurót költöttek szabálytalan lobbikra. Tényleg jó az, ha Magyarország a meglevő olajkitermelési (Mol), illetve leendő gázkapcsolatokon (MVM) túl az áram területén is állandóan Azerbajdzsán felé nyit? A fosszilisokban tényleg van azeri helyzeti előny, de az áramban? Nem lehetne közelebbi és megbízhatóbb partnerekkel fejleszteni?

Azerbajdzsán ráadásul egyáltalán nem is olyan békés állam, ezt elsősorban a Hegyi-Karabah szörnyű drámája igazolta. Ott amikor szükségesnek ítélték, az azeriek még az orosz békefenntartókkal is nagyon keményen összetűztek, ami egyszerre mutatta a törökbarát azeri állam eltökéltségét, és azt, hogy az ukrán fronton lekötött oroszok milyen gyengék lettek máshol. Grúzia sem teljesen nyugodt, hiszen a Dél-Oszétiában és Abháziában uralkodó oroszbarát szakadár formációkkal mindig ott van a potenciális konfliktus.

Azt is tegyük hozzá, hogy a térségünkben az Egyesült Államok lobbija is nagyon beindult, az amerikaiak egyre erősebben lépnek fel az autoriter államokkal szemben. Ennek akár olyan meglepő következményei is lehetnek, hogy Aleksandar Vučić szerb elnök nem utazik Kazanyba, ahová Vlagyimir Putyin hívta meg BRICS-csúcsra, hanem éppen nyugati vendégekkel tárgyal, vagy nyugati céggel szerződne a szerb lítium kitermelésére, illetve francia hadiipari megrendelést jelentett be.

Ezek ugyan nem közvetlenül a mi azeri ügyünkhöz tartoznak, de azért jelképes történetek, amelyek alapján akár azon is elgondolkodhatnánk, hogy Magyarország nem tudna-e közelebb olyan beruházást találni, amely segíti az áramigényünket. A felsorolt itthoni projekteken túl szerb vízerőművet, vagy német kapcsolat-erősítést említett Pletser Tamás.