BME-rektor: Ne nevezzük modellváltásnak!

Múlt hét hétfőn a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem szenátusa megszavazta azt az előterjesztést, ami felhatalmazza Charaf Hassan rektort, hogy tárgyaljon az állammal az egyetem modellváltásáról. Az már egy ideje napirenden van, hogy a BME is kikerüljön az állami fenntartás alól, a rektor viszont a többi modellváltó egyetemtől eltérő fenntartóváltást szeretne: alapítvány helyett egy cégbe szervezné ki az egyetem fenntartói jogait, annak részvényeit olyan cégeknek adnák el, mint a Mol.

Pár órával a szenátus döntése után az egyetem nyáron megválasztott rektorával, a korábban az egyetem villamosmérnöki és informatikai karát vezető Charaf Hassannal beszélgettünk az egyetem előtt álló változásokról. Mint elmondta, ő nem szereti a folyamatot modellváltásnak hívni, mert akkor az emberek összemossák a BME-t az alapítványi modellbe került egyetemekkel. Az általa felvázolt céges modellben viszont máshogy oldanának meg bizonyos kérdéseket (például a közvagyon kezelését), mint az alapítványi modellben. Charaf szerint szó sincs arról, hogy a BME-t „kivéreztetné” az állam, de az állami fenntartás már nem megfelelő keret az egyetem fejlődéséhez. Az akadémiai autonómiát pedig egyáltalán nem félti.

Történelmi pillanatban van a Műegyetem, december 9-én rendkívüli ülésen döntött a szenátus a fenntartóváltás kezdeményezéséről. Miről született most döntés?

Rektori és kancellári előterjesztést nyújtottunk be arról, hogy kezdjünk tárgyalást az egyetem fenntartójával a fenntartóváltásról. A BME előző rektorának már kétszer volt olyan szenátusi felhatalmazása, hogy a BME struktúrájáról tárgyaljon a fenntartó állammal, egyszer 2022-ben és 2023-ban. A cél az volt, hogy keressünk egy olyan működési modellt, amiben rugalmasan tudunk működni, szabadabb a gazdálkodás. Erről készítettünk most újabb előterjesztést, erről szavazott a szenátus.

Az előterjesztéshez 13 módosító indítvány érkezett, de egyik módosító sem arról szólt, hogy kezdeményezzük vagy ne kezdeményezzük a fenntartóváltást, hanem arról hogy milyen kereteket határozzunk meg a rektornak, a tárgyaló bizottságnak, amelyek alapján tárgyalnunk kell. A szavazás pedig felülmúlta a várakozásaimat: engem közel 70 százalékkal választottak meg rektornak idén nyáron, az előterjesztést pedig 85 százalék támogatta.

Ezzel nagyon erős legitimációt kaptam arra, hogy mindazt, ami a rektori pályázatomban szerepelt, végrehajtsam. Még az a két-három ember is, aki nemmel szavazott, üzent nekem, hogy teljes mellszélességgel támogatják az egyetem megújulási folyamatát. Ami azt jelenti, hogy az egyetem egységes ebben a témában, és azon leszünk, hogy ebből a maximumot hozzuk ki.

Lényegében mostantól indulhat majd el hivatalosabb úton is a BME modellváltása?

Ez nem modellváltás, kérem. Ezt én nem szeretem modellváltásnak nevezni, mert nem akarom, hogy összekeverjék a kekvával (a közérdekű vagyonkezelő alapítványok fenntartásába került egyetemek modelljével – a szerk.). Én elzárkózom ettől, korábban is mondtam, hogy nekünk nem pálya a kekva. Tudom, hogy a miénk is egy modell, csak szeretném a helyén kezelni ezt, mert a köztudatban sokan összemossák ezeket a fogalmakat, és szeretném, ha precízen fogalmaznánk.

Én éppen ezért fenntartóváltásról beszélek, és nem a „klasszikus értelemben vett” modellváltásról, a 21 felsőoktatási intézmény modellváltásáról.

Hogy hivatalosan most kezdődik-e? Ahogy említettem, a rektor és a kancellár már 2022-ben és 2023-ban is kapott felhatalmazást, hogy keressen egy fenntartható modellt az egyetem működésére. Az egyetem legmagasabb döntéshozó szerve, a szenátus úgy döntött, hogy felhatalmazza a rektort, hogy állítson össze egy bizottságot, és kezdjenek tárgyalni.

Elődöm, dr. Czigány Tibor, már sikeresen tárgyalt a kormánnyal egy olyan indikátorrendszerről, ami a BME által vállalt teljesítménymutatókat határozza meg, amiről mind a két oldal úgy látta, hogy reális a BME méreteit figyelembe véve. A folyamat tehát nem új keletű, nem most indul, ez már korábban elindult.

Miért tartják szükségesnek ezt a váltást?

A rektori pályázatomban leírtam, hogy nem szeretném a mostani államháztartási rendszeren belül tartani az egyetemet. Ez a programom része volt, és ez egy olyan javaslat, olyan program, amiben hiszek.

Az államháztartási modellnek ismerjük a hátrányait, előnyeit. Itt nem csak pénzről beszélünk. Ez egyfajta szemlélet, hiszen január 1-jétől december 31-ig tart egy költségvetési év, és nem igazán lehet megoldani, ha valami átnyúlik a következő évre. A mi világunkban, a műszaki területen egy projekt elhúzódhat, hosszabb távú, sokszor viszont hamarabb elkészül maga a munka, mint ahogy átfut az arról szóló szerződés. Így nem lehet stratégiát alkotni, nem lehet úgy belegyömöszölni egy ilyen rendszerbe, aminek az alapja, hogy mettől meddig költök. Ez egy rugalmatlan szerkezet, ebben működünk most is, de nem passzol az innovációhoz.

Volt az elmúlt években egy halvány remény, hogy ez a keret állami fenntartás alatt is változhat, hogy létrehoznak számunkra egy „szigetet”, de nem így történt. Számomra a kérdés az, hogy az egyetem tud-e fejlődni, vagy sem. Hogy az a vízió, amit letettem az asztalra arról, hova szeretném, hogy az egyetem eljusson a következő években, milyen körülmények között tud megvalósulni.

De közben mindig is így működött a BME, ebben az állami struktúrában.

Igen, csak a technológia változása, a világ mozgása, a dinamikája más volt. Az igények fölgyorsultak. Most már nem lehet úgy működni, mint akár 100 évvel ezelőtt. Hiába próbálja valaki ugyanazokat a technikákat használni a 21. században, ez nem fog működni. A mesterséges intelligencia korában élünk, a TikTok világában élünk. Azok a gyerekek, akik bejönnek az egyetemre (bocsánat a gyerek szóért, csak az én gyerekem is itt végzett), más dinamikát igényelnek. Ezt a dinamikát nem lehet úgy megvalósítani, hogy csak hosszú folyamatok és magyarázkodás után lehet valamilyen eszközt beszerezni és így tovább. Ez a fajta kötöttség, amivel eddig működtünk, már nem felel meg a kor szellemének.

Az elmúlt években van egy olyan extra kötöttség is, hogy nagyon alacsony költségvetéssel dolgozik a BME, és míg a modellváltó egyetemeknek megnőtt a költségvetésük, nagyrészt amúgy ugyanúgy állami forrásból, addig a BME nem kapott több forrást.

Az is állami forrás, igen. De ha valaki figyeli a költségvetés dinamikáját, nem az utóbbi két évben, hanem az elmúlt 10 évben, mit lát? Van egy közalkalmazotti bértáblánk, hadd ne minősítsem. Van az a fajta kötöttség, amit az előbb feszegettem, az államháztartási szabályok kapcsán. Ezek a kötöttségek olyan szintre jutottak, hogy már szinte akadályozzák a fejlődést.

Persze fenntartóváltás nélkül is működnénk, nem mennénk csődbe, ilyenről szó sincs, csak maga az egész szerkezet nehézkes. Nehéz motiválni, nehéz bért emelni, nem kiszámítható és így tovább.

Adott az infrastruktúránk, több mint 300 ezer négyzetméter. Ennek a többsége közel vagy több mint 100 éves, fenntartási költségük nő, felújításukra nincs keret. Miért félnénk kilépni ebből a keretből? Persze, fölmerül a kérdés, hogy az állam tudna-e többet adni, de ha többet adna, akkor is kötött a pálya. És mindig döcögve megy ez az egész. Miért félünk kilépni ebből a keretből?

De a struktúrán kívül azért sivár pénzügyi tények is meghatározók lehetnek. Ön a szenátusban és egyetemi fórumokon is arról beszélt, hogy ha megtörténik a fenntartóváltás, akkor a BME már jövőre nagyjából 31 milliárd forintból gazdálkodhat, míg most évek óta úgy 19 milliárd forint a költségvetés. De arról beszélt, hogy már januártól bérrendezést terveznek.

Még nem olyan mértékű a bérrendezés, mint amennyit szeretnénk, de már elindul ez a folyamat. Így van.

De ez az extra forrás jövőre még biztos, hogy az államtól jön majd. Miért tud az állam több pénzt adni egy fenntartót váltó BME-nek, és miért nem tudja ezt odaadni egy állami fenntartásban lévő BME-nek? Az államháztartási struktúra nyilván kötöttség, de az még nagyobb kötöttség, ha egyszerűen elfogy a pénz, és az egyetemnek már a tartalékait kell felélnie.

Az, hogy elfogy a pénz, az erős állítás. Ha a kincstári számlát nézem, akkor messze vagyunk attól, hogy elfogyjon az egyetem pénze, de attól függetlenül valóban kevesebb a pénz.

Hogy miért ad így az állam és úgy nem, ezt érdemes majd az államtól kérdezni. De az én véleményem az, hogy az állam a két modell között lényeges különbséget tesz. Az egyik modellben az egyetem egy költségvetési szerv, aminek ennyi az éves kerete. A másik modellben van egy kockázat, van egy vállalás, erre ad pénzt az állam. Az állam 2019-ben (amikor elindult a felsőoktatási modellváltás – a szerk.) letette a garast amellett, hogy teljesítményalapú finanszírozásra áll át a felsőoktatásban, ezáltal lesz több pénz. Ha maradunk a régi struktúrában, a teljesítménykritérium nehezebben érvényesíthető.

Amelyik egyetem átment a másik modellbe, az vállalt kockázatot, vállalt teljesítménykövetelményeket és vállalta, hogy hozza-e a vállalt teljesítményt, vagy nem. És aki több kockázatot vállalt, több pénzt kell hogy kapjon.

Az új struktúrában van egy szerződésem, attól függ a pénzem. Én arra építek, hogy ez a szerződés a BME-nek kedvez, a BME teljesítménye elég erős, tehát nincs mitől félnem. Abban pedig van szabadságunk, hogy mi mondjuk meg, hogy milyen teljesítményre vállalkozunk, ez lesz beárazva a szerződés keretében. Ez a különbség a kettő között.

De volt egy olyan narratíva a BME-n belül, hogy a kormányzat el akarja érni, hogy a BME is egy modellváltó egyetem legyen, és ezért „kivéreztetik” és „zsarolják” az egyetemet pénzügyi szinten.

Ezt kikérem magamnak, a BME nincs kivéreztetve. Vannak belső hangok valóban, de én azt szoktam kérni, hogy pragmatikusan és politikamentesen közelítsük meg a kérdést, vizsgáljuk meg a fenntartói modelleket.

Az állam nem kér tőlünk semmit. Én jártam a minisztérium nyakára, hogy van egy koncepcióm, hallgassatok meg.

Leírtam a pályázatomban, amikor még azt sem tudtam, rektor leszek-e, vagy sem, hogy az államot nem tartom jó tulajdonosnak. Az egyházi fenntartás nem jöhet szóba.

Van a kekva, amit nem engedhetünk meg magunknak, mert a BME a legtöbb európai uniós projekttel rendelkező intézmény Magyarországon. Az Európai Bizottság a kekva modellben lévő egyetemeket kizárta az Erasmus+ és Horizon 2020 programokból, ezekről pedig nem mondhatunk le, és nem csak a pénz miatt. Azért sem, mert a programomban azt a víziót vázoltam, hogy azt szeretném, a BME Európa 10 top műszaki egyeteme közé kerüljön 2032-re. Ehhez viszont szükség van az európai kapcsolatokra. És arra is, hogy az egyetem rugalmas környezetben tudjon működni. A mostani helyzetünk nem jó egy 21. századi, technológiaközpontú egyetem önképének.

Ez a lényege az egésznek. Tehát ez nem csak a pénzről szól, meg a kivéreztetésről. Én ezt visszautasítom. Senki sem véreztet ki senkit.

És ha nem lenne ez a korlátozás az Erasmus és Horizon programokon, akkor elfogadható lett volna önnek az alapítványi modell?

Akkor lehet, hogy a kekva modellben is gondolkodnánk. Sokat tanultunk a kekva modellekről, az előző rektor idején, amikor én dékán voltam, körbejártuk ezeket az egyetemeket, több alapítványt meglátogattunk. Van olyan konstrukció, ami tetszik, van olyan, ami nem, de nem szeretném ezeket nevesíteni.

És a céges modellel nem merülhetnek fel ugyanazok a kifogások, mint az alapítványi fenntartással?

Van egy fontos különbség. Abban a modellben, amit én javasolok, és amit megszavazott a szenátus, mi nem kapunk közvagyont. Nem is kérek közvagyont, az maradjon a nemzeté. De van a használatunkban egy sor ingatlan és ingóság, infrastruktúra és így tovább. Erre kérek vagyonkezelési jogot. Amit most használunk, ezt használjuk tovább.

Az uniónak azzal van problémája, hogy az alapítványok kuratóriumára, néhány emberre bízzák a közvagyont. De nekünk nem lesz az új modellben közvagyonunk.

Nekünk nem lesznek épületek a tulajdonunkban, alaptalanok a félelmek, nem lesz a K épületből szálloda.

Sokan azt hitték, hogy én valami teljesen új koncepciót alkottam, de ez nem igaz. Megnéztem, például, hogy a Vrije Universiteit Amsterdam hogyan működik. Az állammal van egy szerződésük, a fenntartói jogokat egy alapítvány gyakorolja, nem egy cég, ahogy mi szeretnénk. Én azért nem merek alapítványban gondolkodni, mert Magyarországon most erre egy olyan konstrukció van, amit a BME nem kíván követni az ismertetett okok miatt.

De azt gondolom, hogy mint BME, lehet annyi büszkeségünk, hogy megengedjünk magunknak egy saját modellt. Ezt én kezdeményeztem a minisztériumnál, és a miniszter úr végighallgatta ezt a koncepciót, ez úton is köszönöm neki a nyitottságot.

Részleteiben hogyan nézne ki ez a fenntartói modell?

Az állam létrehoz egy gazdasági társaságot, ebbe a cégbe behelyezi a BME fenntartói jogát, de az megmarad állami tulajdonban. A BME, mint egyetem, külön entitás a cégtől. Most is külön jogi entitás a BME, ez így is marad, senki sem nyúl hozzá.

A cég szerződik az állammal oktatás-kutatási közfeladat ellátására, finanszírozási szerződéssel azon indikátorok alapján, amit a BME önazonos módon definiált. Ez a hatéves finanszírozás szerződésnek az alapja, amit hatévente frissítünk, megújítunk, és így megyünk előre.

Az állam az egyetemnek vagyonkezelési jogot ad az egyetem ingatlanjaira és ingóságaira. Hogy milyen hosszú ez a vagyonkezelési jog, 99 év vagy 80 év, azt majd a jogászok eldöntik, de hosszú időt szeretnénk.

Azt szeretnénk, ha az államnak is lenne valamilyen szinten beleszólási joga, például a fenntartó társaságban a felügyelőbizottsági tagság révén. Most ezt alakítjuk, hogy milyen formában működhetne.

Az államnak pedig van visszavásárlási kötelezettsége is. Ha változik a környezet, ha az EU problémásnak találja ezt a struktúrát, az állam visszavásárolja a fenntartó cég részvényeit. Már ha lesz a részvényekre vevő! Reméljük, hogy az állam tudja ezeket értékesíteni, és ezáltal tőkét von be, amit az egyetemre kell fordítania. Az állam nem pénzt vár ettől. Az állam szeretné, ha a BME megújulna. Tehát az egyetem többletforráshoz jut a finanszírozási szerződéssel és az eladott részvényekkel is.

Arra van elképzelés, hogy ennek a fenntartó cégnek a vezetése hogyan működne? Az alapítványi modellel kapcsolatban az volt a fő kritika, hogy a kuratóriumnak nagy befolyása van az egyetemre, bizonyos egyetemeken nagyobb szava van, mint a szenátusnak, felülírhatja a szenátust. Az Európai Uniónak is az a baja az alapítványi modellel, hogy kik ülnek a kuratóriumban és meddig tart a megbízatásuk.

Azért teljesen más a logika, mert az alapítványi modellben a fenntartónál van a vagyon. Ott nem csak az épületeket kapták meg, kaptak extra vagyont. Itt a fenntartónál nincs vagyon. Sőt, a vagyonkezelési jog az egyetemnél van.

A cégvezetésről a mi elképzelésünk az, hogy az egyetemnek lesznek benne képviselői. És majd meglátjuk, hány vállalat vesz részvényt a fenntartó cégben, de értelemszerűen az ő képviselőik is ott lesznek az igazgatótanácsban, ha szabad így hívni. Vagy Board of Trustees, ahogy a nyugati egyetemeknél, például az én amszterdami példámnál hívják, de az Egyesült Államokban is nagyon sok egyetem így működik.

Szeretnénk, hogy az egyetemnek is legyen beleszólása ebben a fenntartó cégben.

A koncepcióban ezt úgy fogalmaztam meg, hogy az egyetemnek lenne egy „ezüstrészvénye”, vagyis lenne olyan részvénye, ami a működéssel kapcsolatos jogokat tudja védeni, biztosítani.

Ez az ezüstrészvény milyen kérdésekben engedne beleszólást az egyetemnek?

A működésre vonatkozó kérdésekben, akadémiai témákban, hogy a fenntartó ne szólhasson bele a mindennapi működésbe. A működésen nem az épületek fenntartását értem, mert abba beleszólhat a fenntartó, segítsen is abban, hogy hatékonyabban tudjon működni. De az a működés, hogy kit terjesztünk fel docensi kinevezésre például, vagy egyéb akadémiai témába nem fog beleszólni a fenntartó. Ha védve van az akadémiai autonómia, én partner vagyok, sőt szívesen tanulok a hatékonyságnövelésben a különböző cégektől.

Igen, a másik fontos kritika az alapítványi modellben az egyetemi autonómia védelme.

Megkérhetem, hogy a kekva modellről ne beszéljünk? Mert össze fognak minket mosni a kekvával.

Muszáj erről beszélni, mert akinek egy kicsit borsódzik a háta az állami fenntartásból való kikerülés miatt, az a kekva modellben felmerült problémáktól tart. Például az egyetemi autonómia korlátozásától azzal, hogy a szenátustól elvesznek jogokat, a kuratóriumok vagy valamilyen formában jobban beleszól a működésbe a fenntartó.

Ez az egyetemtől is függ, meg a tárgyalt modelltől is. Hadd ne legyek szerény, a BME van akkora, hogy ilyen probléma ne merüljön fel. Ettől nem tartok. Egyáltalán nem. Végre több lábon állunk finanszírozásilag. Végre van egy fenntartó, ahol a BME is képviselve van. Végre vannak olyan jogok, amik rajtunk múlnak. Végre van egy lehetőség arra, hogy az egész vagyon, az egész infrastruktúra működtetése hatékonyabb eszközökkel történjen. Végre professzionálisabb eszközöket vezethetünk be a vezetésben.

Az egyetemi autonómia védelmét ön szerint maga ez a fajta modell garantálja, vagy be kell építeni még biztonsági elemeket, és ki kell kötni, hogy mi a szenátus szerepe, milyen döntési jogköre van, ez nem változhat, bárki is a fenntartó?

Vannak törvények az országban, és ezek a törvények számos jogot biztosítanak. Akár a kutatás szabadságát, akár az akadémiai szabadságot, tehát itt azért nem kell félni ettől.

Bár ezeket a törvényeket átírták, amikor a modellváltás elkezdődött.

Igen, de csak a kekva modellben működő egyetemekre. Mi nem ebbe a modellbe tartozunk majd. Ráadásul a vagyonkezelő alapítványokat kétharmados törvény hozta létre, a gazdasági társaságokat, ami a mi fenntartónk lesz, nem ilyen törvény szabályozza.

Ami az akadémiai autonómiát illeti: nincs az a fenntartó, akár alapítvány, akár cég, amelyik a mindennapi akadémiai dolgokba bele akar szólni.

És mindent megteszünk, hogy ebbe ne tudjon beleszólni. Azon vagyunk és azon leszünk, hogy ne tudjon beleszólni, és ebben a miniszter úrral is teljesen egyetértünk.

Én nem féltem az akadémiai autonómiát. Nem fogok aláírni olyan papírt, ami ezt megsérti. És én még nem láttam olyan fenntartót, olyan alapítványt, olyan céget, ami annyira otthon lenne a mi területünkön, olyan kompetenciája lenne, hogy bele tudjon szólni a kutatásba és az oktatásba.

Az is egy sokszor felmerülő félelem, hogy ha fenntartót váltanánk, akkor nem fókuszálnánk eléggé az alapkutatásokra. De ettől sem kell félni, mert a teljesítményelvárásokat rögzítő indikátorok meghatározásánál ez is szempont, lesznek komoly vállalások az alapkutatásra is.

Erről a koncepcióról ön ugye már tárgyalt a kormánnyal.

Igen, a miniszter úr ezt a koncepciót, amit felvázoltam neki, már a kormány elé vitte, az elvi jóváhagyás megvan, bizonyos törvényi elemek, amiknek változniuk kell, már készen vannak vagy tervben van a változtatásuk. De ez attól függött, a szenátus hogy dönt. A felhatalmazás birtokában elkezdődnek a tárgyalások. És szeretnénk ebből a maximumot kihozni.

Ha a koncepcióra már igent mondott a kormány, mik a legfontosabb részletek, amikről még tárgyalni kell?

Például arról, hogy milyen súlyban leszünk benne a fenntartó cégben, hogy az egyetem „ezüstrészvénye” milyen jogokat biztosít, a feladatfinanszírozási szerződésről, a vagyonkezelési szerződésről. Ezek még hátravannak, nagyon sok részlet van még, amit ki kell dolgozni.

Én két dolgot szeretnék. Az egyik, hogy az akadémiai szabadság fönnmaradjon, ez egy alapvető követelmény, valamint az EU-kapcsolatok nem szűnhetnek meg. És ezután jön a költségvetés és a további kérdések.

Ennek a tárgyalási folyamatnak meddig kellene lezajlania?

Reményeink szerint a 2025-ös év második negyedévében már az új modell szerint fogunk működni. De a változás inkrementális jelleggel zajlik, és nem hirtelen, nem egyik napról a másikra.

De ön azt mondta, hogy januártól már bérrendezés szóba kerülhet. De ha akkor még folynak a tárgyalások, akkor ez hogy lenne lehetséges?

Már megkaptuk a felhatalmazást a szenátustól, az állam részéről az elvi igen megvan, akkor már csak a részleteket kell egyeztetni. Az ördög a részletekben van, tudom, de a részletek kidolgozása meg fog történni. De lehetőségünk lesz már arra, hogy januártól bért emeljünk, abban bízva, hogy tető alá tudjuk hozni a megállapodást. Kicsi a valószínűsége, hogy ez megtorpan. Mai napon a szenátus azt kérte, hogy tájékoztassam őket a tárgyalási folyamat részleteiről, és ha a tárgyalás során kilépünk ebből a keretből, amit eddig fölvázoltam, akkor visszajövünk a szenátushoz, és újra döntés lehet a folyamatról. De ez nem fog megtörténni, emiatt nem aggódom.

Említi ezt a keretrendszert, amiből ön nem engedne a tárgyalások során. De az egyetemi polgárságon és a szenátuson belül is voltak olyanok, akik azt érezték, hogy ez a keretrendszer, ez a garanciarendszer nagyon általánosan, nagyon képlékenyen van megfogalmazva a szenátusi határozatban. Egyesek úgy fogalmaznak, hogy a szenátus egy biankó csekket adott önnek a tárgyalásokra, és bár ön belső fórumokon határozott vállalásokat tett, hogy mik azok az elvek, elvárások, amikből nem lehet engedni, ezek ilyen formában nem köszönnek vissza az önt tárgyalásra felhatalmazó dokumentumban. Sikerült eloszlatni ezeket a félelmeket?

Bízom benne, különben nem lett volna meg a 85 százalékos támogatottsága az előterjesztésnek. Vannak szeptikusok, és vannak, akik politikai alapon kezelik a kérdést. Nekem egy vallásom és egy politikám van, úgy hívják, hogy BME, amiben fanatikusan hiszek. Már 37 éve vagyok a Műegyetemen, 18-19 évesként jöttem Magyarországra, egy év nyelvtanulás után csatlakoztam az egyetemhez és azóta is itt vagyok. Sok mindent elértem időközben, és én ennek az egyetemnek az életemmel is tartozom.

Hiszek az egyetemen belüli nyílt kommunikációban. 3 és fél óra volt a vezetői fórum, több mint 2 órás a munkavállalói fórum, és 3 órás a hallgatói fórum. Izzasztóbbnál izzasztóbb kérdéseket tettek fel. Ha olyan kérdés volt, amire nem tudtam a választ, megmondtam, hogy erre még nem tudok válaszolni és megköszöntem, hogy segítenek együtt megtalálni a válaszokat.

Nincs nálam a bölcsek köve, de van vezetői tapasztalatom, élettapasztalatom és vannak bölcs kollégáim, akik velem lesznek a tárgyalások során. A vezetőket és a szenátust illetően pedig heti, illetve kétheti tájékoztatási kötelezettségem van.

Egy cégnek miért jó, miért érdemes részvényt vásárolni a BME-t fenntartó vállalatban? Behozhat-e ez valamiféle olyan nyomást, hogy akkor ennek a vállalatnak profitot kell termelnie, hogy osztalékot fizethessen a tulajdonosainak?

Ezt a kérdést megkaptam a hallgatóktól is. Merem azt mondani, ha cégtulajdonos lennék, teljes mellszélességgel beszállnék. Magyarországon szinte nincs olyan ágazat, amihez a BME nem járul hozzá valamilyen formában. Ez az egyik legrégebbi mérnökképző intézmény a régióban, a környéken a kutató-fejlesztők kétharmada itt végzett. Ez hatalmas érték.

De ennél gyakorlatiasabb okok is vannak, amiért megéri befektetni. Most hozunk létre például az egyetemen belül egy techtranszfer céget, december 16-án fogjuk bejegyezni. A szabadalmakat, fejlesztéseket, kutatási eredményeket, amik itt születnek, értékesíteni fogjuk. Ha ebből néhány exit lesz, startup vagy spin-off, amikből, ha élni tudunk a lehetőségekkel, nagyobb bevételekhez juthatunk a jövőben.

A BME a kutatás-fejlesztésben aktív cégekkel mind kapcsolatban áll. Minden kar tart üzleti reggeliket, ahová eljönnek az azzal a területtel foglalkozó cégek és párbeszéd indul. Az ilyen üzleti reggelik után pedig sok megkeresés érkezik, hogy kössön az egyetem keretszerződést a cégekkel. A Műegyetemnek a vérében van, hogy együtt dolgozzon az iparral, mi értjük, mi kell az iparnak. Bízom abban, hogy ha a cégek beleláthatnak jobban az egyetem működésébe, részt vehetnek a fenntartásban, akkor még jobban mélyülnek az ipari kapcsolatok és még több keretszerződést kötünk majd.

Ami a céges befektetőket illeti, egyelőre a Molról lehet tudni, hogy esetleg részvényeket venne a fenntartó cégben.

Nem is titkoljuk, ez így van. A Mol nyitott erre, de hogy összejön-e a deal, vagy nem, ez még sok mindentől függ. Azon leszünk, hogy összejöjjön. De ez nem azt jelenti, hogy egy Mol-cég leszünk. Mi a Műegyetem maradunk. A fenntartónkban lesz tulajdonos a Mol vagy másik cég, majd eldől.

És vannak még olyan cégek, amelyek nyitottak, amellyel tárgyalnak?

A Molt azért mondtam, mert ez már kiszivárgott, és nem akarom tagadni. Tárgyalunk másokkal is, de nem vagyok felhatalmazva arra, hogy erről beszéljek. Ha rajtam múlna, több cég konzorciumával indulnánk. De indulunk a Mollal, ha velük meg tudunk állapodni, és a Mol még később más cégeket is be tud esetleg vonni maga mellé.

Abban gondolkodnak, hogy az állam az összes részvényt eladná, vagy valamekkora részesedést megtartana a fenntartó cégben?

Szeretném, ha a részvények 100 százalékát eladná. Arról még tárgyalunk, hogy az államnak lenne egy speciális jogokat biztosító aranyrészvénye, illetve lenne visszavásárlási kötelezettsége, ahogy már mondtam. Ez arra is vonatkozna, hogy ha a részvényesek megszegik a vállalásukat és nem fizetik ki, ami az egyetemnek jár, akkor a részesedésük automatikusan visszaszáll az államra.

Hogy mennyi részvényt sikerül eladni, még nem tudom, de szeretném, ha 100 százalék lenne, mert akkor lehetőség nyílik arra, hogy dolgozói részvényprogramot dolgozzunk ki. Most karácsonykor pihenünk kicsit, utána teljes gőzzel indulnak a tárgyalások, hogy minden részletet kidolgozzunk. És ahogy a szenátusi ülésen fogalmaztam, minden változásban van kockázat, de a legnagyobb kockázat, ha tétlenek maradunk.