SOS Gyermekfalvak
Néhány lelkes szakember miatt nem omlott még össze a gyermekvédelem
Szilvási Léna, az SOS Gyermekfalvak szakmai vezetője szerint a döntéshozók valójában nem törekednek a problémák megoldására.
18 évesen válaszút elé kerülünk, és sokszor jobb rá se nézni, mi lesz utána – három egykori...
„Állandóan voltak olyan helyzetek, amikor nem engedhettem meg magamnak, hogy gyerekként éljem meg azt a pillanatot, amiben vagyok” – három egykori gyermekotthonos mesélt nekünk a nehézségekről és...
Hogy illeszkedjen be a társadalomba egy gyerek, ha azt sem tudja, milyen egy család?
Országszerte kétezer nevelőszülő hiányzik ahhoz, hogy az állam minden gyereket családban tudjon elhelyezni. Szakemberek szerint nehéz találni megfelelő nevelőszülőt, sokan összekeverik ezt a szakmát...
Kétezer nevelőszülő hiányzik ahhoz, hogy az állam minden gyereket családban tudjon elhelyezni
Huszonháromezer államilag gondozott gyerek közül hétezren még most is gyermekotthonban élnek.
Sajnálom, hogy ilyen későn emeltek ki minket a családunkból
Dia 11 éves korától állami gondozásban nőtt fel, mára diplomás gyógypedagógus-logopédus, fejlesztőpedagógusként dolgozik egy fogyatékos gyerekekkel foglalkozó intézményben. Október 7-e az állami...
Gyivis, zacis, lelences – ma van az állami gondoskodásban élő gyerekek napja
Nem is olyan rég még így címkézték az állami gondozott gyerekeket. 23 ezer gyerek él szülők nélkül Magyarországon, további 140 ezer gyerek bármikor elveszítheti a családját.
„Azt kívánom az anyukámnak, hogy legyen boldog nélkülem!”
23 ezer gyermek él ma állami gondoskodásban. A SOS Gyermekfalvak anyák napi kampánya róluk szól.