Gyivis, zacis, lelences – ma van az állami gondoskodásban élő gyerekek napja

Mira öt évesen alig beszélt, amikor bekerült az SOS Gyermekfalvakba. Az egyetlen mondata annyi volt, hogy Béla, Béla, jönnek a rendőrök.

Egy szeptemberi napon, reggel ¾ 7- kor a rendőrség kíséretében érkezett meg nevelőszüleihez testvéreivel együtt, egy szál pelenkában. A gyerekeket rajtaütésszerűen emelték ki a családjukból, hosszú ideig sokkos állapotban voltak.

„A szüleim elmentek és több napra bezártak minket egy sötét szobába. Ordítottunk, visítottunk, a szomszéd volt az, aki szólt a gyámügynek – meséli Évi, aki gyermekvédelmi gondoskodásban nőtt fel.- Alkohol és elhanyagolás miatt kerültünk állami gondoskodásba.”

Flóra családja rendezett körülmények között élt, mégis egy szempillantás alatt összeomlott minden a lány számára. „Az édesanyám összejött egy nála fiatalabb férfival, ő nagyon szerette a kislányokat is. Mindig akkor történtek ezek a dolgok, amikor anyu nem volt otthon.”

Évente 4-5 ezer gyerek

Magyarországon minden évben 4-5 ezer gyermek kerül gyermekvédelmi gondoskodásba. Legtöbben két évesen, de kamaszkorban is ugrásszerűen megnő a gyerekek aránya. A családból való kiemelés gyakran traumatikus élmény, bár mindig van előzménye: elhanyagolás, érzelmi, fizikai, szexuális bántalmazás, a szülő halála vagy a fiatal kriminalizálódása. Ezek a hivatalos okok. A háttérben azonban szinte mindig a szélsőségesen rossz anyagi körülmények állnak.

„A gyermekvédelmi törvény tiltja, hogy egy gyereket anyagi vagy lakhatási okok miatt elvegyenek a szüleitől, mert a gyereknek joga van a családjában élni. Mégis azt látjuk, hogy a kiemelések hátterében gyakran szegénység és a megoldatlan lakáshelyzet áll. Ha valaki hosszú éveken, évtizedeken keresztül olyan súlyos deprivációban él, mint ahogy jelenleg Magyarországnak egy jelentős százaléka, ott nagyon nehéz a helyi gyermekvédelmi szakembereknek a családban hagyni a gyereket” – mondja Szilvási Léna, az SOS Gyermekfalvak szakmai vezetője.

A legtöbb gyerek számára nem a családból való kiemelés az utolsó költözés: intézetek, nevelőszülők követik egymást. Flóra, mielőtt nevelőszülőhöz került, egy nagy intézetbe került. „Nem igazán értettem, hogy mi történik, úgy éreztem, mintha én kapnék büntetést azért, amit velem elkövettek. Az első éjszakán egy nagyobb lány megfenyegetett, hogy ha horkolok vagy szuszogok, megkeseríti az életemet. Nehéz élethelyzet volt, és meg kellett szokni a rácsos ablakot” – emlékszik vissza.

Évát három különböző nevelőszülő nevelte, azt hitte, valamit ő csinál rosszul. „Engem nagyon megviselt, amikor már a harmadik nevelőszülőt kaptam. Úgy éreztem, hogy elhagytak megint, hogy újra és újra elhagynak. És hiába mondták, hogy nem miattam ment el, abban a pillanatban nem tudja az ember megérteni.”

Egy-egy gyerek átlagosan öt és félévet tölt állami gondoskodásban. A gyermekvédelem egy szükséges rossz, de a családból kiemelt gyerekek többsége itt nő föl, nem mindegy, milyen körülmények között.

Az állami gondozott gyerekek korábban nagy intézményekben, úgynevezett gyerekvárosokban éltek. A rendszerváltás óta nagyrészt felszámolták ezeket, elterjedtek a kisebb gyermekotthonok, lakásotthonok, és elkezdték bővíteni a nevelőszülői hálózatot. Az 1997-es Gyermekvédelmi törvény előtt a gyerekek 30 %-a élt nevelőszülői családban, ma ez az arány már 70%.

A nevelőszülőség a megoldás

A nevelőszülői család hasonlít leginkább egy családi élethez, így ez a forma szolgálja leginkább a gyerekek érdekeit. Itt több figyelem jut egy gyerekre, van egy családi szabályrendszer.
A törvény szerint minden 12 év alatti gyermeket nevelőszülőnél kellene elhelyezni, harmaduk azonban még mindig nevelőotthonban lakik.

„Magyarországon sokkal több nevelőszülő van az ország szegényebb részében, Észak-Magyarországon, Dél-Magyarországon, illetve Bács-Kiskun megyében. A középosztályt, felsőközéposztályt nehéz bevonni, pedig akár saját gyermek és munka mellett, akár a gyerekek kirepülése után is végezhető ez a hivatás. Nagy probléma, hogy a nevelőszülői szakmának alacsony a presztízse és rengeteg előítélet övezi, miközben ők gondoskodnak az országban élő gyerekek 1 százalékáról, például azokról a gyerekekről is, akiket örökbe fogadnak. Jelenleg legalább 1000 nevelőszülő hiányzik az országból” – mondja Szilvási.

Az állami gondoskodásban élő fiatalok önálló életkezdése is egy neuralgikus pont. Naponta 7 fiatal hagyja el a gyermekvédelmi rendszert, támogató család hiányában egyedül vannak a felnőtté válás problémáival. Aki legalább öt évet eltöltött a gyermekvédelemben, életkezdési támogatást kap az államtól, maximum 1,9 millió forintot, ez azonban nem elegendő lakásvásárláshoz. Ha nem alakul ki a tudatos tervezés és gazdálkodás, a fiatalok keze közül hamar kifolyik a pénz, megfelelő szociális védőháló híján gyakran az utcára kerülnek és újratermelik a szegénységet.

„A helyzet drámai, amivel érdemes társadalmi és rendszerszinten is foglalkozni, ezért hoztuk létre az állami gondoskodásban élő gyermekek napját október 7-én. Szeretnénk, ha minden évben egy nap azokról a gyerekekről szólna, akik szülők nélkül nőnek fel. Egyszer nekik is mindenük megvolt, azután mindent elveszítettek. Rengeteg előítélet övezi őket, segítséget viszont alig kapnak” – mondta Kiss Gergely, az SOS Gyermekfalvak ügyvezető igazgatója.

A szerző az SOS Gyermekfalvak kommunikációs szakértője.