Néhány lelkes szakember miatt nem omlott még össze a gyermekvédelem

2024. szeptember 7. – 16:17

Másolás

Vágólapra másolva

Évek óta krízisben van a magyar gyermekvédelmi rendszer, a szakemberhiány általános, a döntéshozók pedig nem gondolkodnak azon, mit lehetne változtatni. Miután már több száz dolgozó távozott a rendszerből, Szilvási Léna, az SOS Gyermekfalvak szakmai vezetője adott interjút a Népszavának, amelyben az állami gondoskodás égető, de régóta megoldatlan problémáiról beszélt.

„Az, hogy a gyermekvédelem még működik, csak néhány lelkes szakember tiszteletreméltó munkájának köszönhető.”

A férőhelyek jelentik az egyik legnagyobb gondot, a nagyon nehezen kezelhető gyerekek számára már évek óta nincs hely. Ha a nevelőszülőknél valamilyen probléma adódik, és jelzik, hogy már nem tudnak gondoskodni a gyerekről, a területi gyermekvédelmi szolgálat azt válaszolja, hogy nincs máshol hely. A szakértő szerint ezért rengeteg dolgozó állandó feszültségben él, folyamatos tűzoltás zajlik. Ha a maradék szakember, aki jelenleg működteti a rendszert, elmegy, annak beláthatatlan következményei lesznek, mondta.

A döntéshozókban semmi érzelem nincs, nem hallgatják meg a problémákat.

Szilvási hiányolja a stratégiai gondolkodást és a párbeszédet a döntéshozók részéről. Az állam érzelemmentesen, csak számokként kezeli az ellátásban élő gyerekeket. Csak azzal törődnek, hogy legyen meg a napi ötszöri étkezés, egy ágy, ötváltásnyi ruha, járjon iskolába, tehát a fizikai szükségletek legyenek kipipálva. De az, hogy a gyerek fejlődésének alapja az érzelmi biztonság, szóba nem kerül. Pedig lelkileg meggyötört és traumatizált gyerekekről beszélünk, nincsenek pszichológusok, gyógypedagógusok, fejlesztő pedagógusok, akik kellő mértékben foglalkoznának velük. Úgy nem lehet minőségi munkát folytatni, hogy 48 gyerek jut egy nevelőszülői tanácsadóra, és a gyámok akár több száz kilométert utaznak naponta.

Az átvilágítás megalázó a már így is túlterhelt szakemberekkel szemben.

Emellett vannak, akiket megvisel, hogy kimegy hozzájuk az a nemzetvédelmi szolgálat ellenőrizni a szabadidejüket, amelyik egyébként a rendőröket és a bűnözőket szokta átvilágítani. A pedofília elleni küzdelmet a kormány ugyan zászlójára tűzte, de a valóságban ez jóval kevésbé jellemző probléma, mint a mindenütt jelen lévő érzelmi bántalmazás. Szilvási szerint az már önmagában abúzussal ér fel, ahogyan ez a kapacitáshiányos rendszer működik.

A mélyszegénységgel továbbra sem tud megküzdeni a rendszer.

Az esetek 90 százalékában a mélyszegénység és az azzal összefüggő problémák vezetnek oda, hogy egy gyereket kiemeljenek a családjából. A jelenlegi rendszer az alapproblémával nem tud mit kezdeni, a gyermekvédelemnek pedig nem az a feladata, hogy ezt megoldja. Ezek a gyerekek csak minimális arányban tudnak visszakerülni az eredeti családjukhoz, mert az ő életük javulását nem támogatja semmi.

Azzal, hogy miért nem működik a gyermekvédelem rendesen Magyarországon, sorozatban foglalkoztunk.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!