265 dolgozó már biztosan távozik a gyermekvédelemből

2024. augusztus 28. – 10:28

Másolás

Vágólapra másolva

Az alkalmazottak 6 százaléka, 265 dolgozó már biztosan távozik a gyermekvédelemből – írta meg a Népszavának a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság. Az igazgatóság fenntartásában lévő intézményekben dolgozó 4 241 munkavállalóból

  • 137 nem töltötte ki a kifogástalan életvitel ellenőrzéséről szóló adatlapot,
  • 128-an kérték jogviszonyuk megszüntetését,
  • 71 főnél pedig nem járt még le a határidő, írja a lap.

A főigazgatóság azt írta, eddig 3 905-en járultak hozzá a vizsgálathoz, és jelenleg 112 új belépő pszichológiai vizsgálata és kifogástalan életvitel-ellenőrzése van folyamatban. Azt írták, otthonok bezárását nem tervezik, Budapesten eddig egy 10 és egy 12 fős csoportot szerveztek át. Tiszakürtön és Bakonyszentkirályon biztosan bezár az otthon.

A tájékoztatóban azt is írták, hogy a 151 gyereket ellátó Cseppkő Gyermekotthon igazgatójának munkaviszonya azért szűnt meg azonnali hatállyal, „mert a kifogástalan életvitel ellenőrzését ellehetetlenítette” azzal, hogy az ellenőrzés alapjául szolgáló adatlapot nem írta alá. Az otthonból további 20 fő távozott.

A gyermekvédelmi törvény felülvizsgálata azután vált aktuálissá, hogy februárban kiderült: Novák Katalin köztársasági elnök a pápalátogatás ürügyén elnöki kegyelmet adott a bicskei gyermekotthon igazgatóhelyettesének, K. Endrének, aki kényszerítette az otthon több lakóját, hogy vonják vissza a pedofil igazgató ellen tett vallomásukat. A nyilvánosság 2016-ban, az RTL Házon kívül című műsorából értesült a bicskei Kossuth Zsuzsa Gyermekotthon igazgatójának egy évtizeden át folytatott bűncselekmény-sorozatáról, amit öt évig még azután is folytatni tudott, hogy az első bejelentések 2011-ben a hatóság tudomására jutottak.

Az elég hamar világossá vált, hogy a kormány válasza a jogszabályok szigorítása lesz, annak ellenére, hogy több civil szervezet is azt mondta: ez téves irány, mert a durvább ellenőrzés a büntetés logikáját követi ahelyett, hogy valóban támogatná a gyerekvédelmet. A gyerekotthonok vezetőinek átvilágítását a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) és a Belügyminisztérium végzi el, a kifogástalan életvitel ellenőrzésekor olyan kérdésekre is válaszolniuk kell a dolgozóknak, hogy mióta élnek az élettársukkal, milyen szórakozóhelyre és hányszor járnak egy héten.

Azzal, hogy miért nem működik a gyermekvédelem rendesen Magyarországon, sorozatban foglalkoztunk.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!