Egymás után mondtak fel egy fővárosi gyermekotthon dolgozói

2024. augusztus 27. – 11:55

Másolás

Vágólapra másolva

A budapesti Cseppkő Gyermekotthonban a vezetőség zöme és több munkatárs is felmondott, ezért az intézményt múlt szerda óta megbízott igazgató vezeti -értesült a 24.hu.

A lap az intézményben dolgozó forrásaira hivatkozva azt írta, az áll a háttérben, hogy többen nem voltak hajlandóak kitölteni a szenzitív adatok közlését követelő feddhetetlenségi nyilatkozatot. Ezt a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság is is megerősítette a 24.hu-nak. Az intézmény központi titkárságán azt mondták, hogy a múlt hét óta megbízott igazgatóként Deákné Szitár Ildikó, a Szilágyi Erzsébet Gyermekotthon igazgatóhelyettese irányítja a gyermekotthont.

A 24.hu felidézte, hogy a gyermekvédelemben dolgozóknak egy júniusban közzétett rendelet szerint átfogó alkalmassági vizsgán kell átesniük. Ennek része egy ötszáz kérdésből álló teszt is. Ebben arra is kíváncsi a Belügyminisztérium és a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ), hogy a dolgozók félnek-e a sötétben. A munkavállalók kifogástalan életvitelét felmérő kérdéssorban szerepel olyan kérdés is, hogy mi a válaszadó családi állapota, kivel él együtt, és mióta, a hozzátartozóikról adatokat is kell szolgáltatni. A gyermekvédelmi dolgozóknak pedig nemi életükről és irányultságukról is nyilatkozniuk kell egy szakpszichológusnak.

Ha ezt az átvilágítást nem vállalják, akkor nem folytathatják a munkájukat.

A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság megerősítette, hogy a feddhetetlenségi nyilatkozat áll a felmondások hátterében: „A Cseppkő Gyermekotthoni Központ igazgatójának 2024. augusztus 21-én a jogszabály erejénél fogva azonnali hatállyal szűnt meg a munkaviszonya, mert a kifogástalan életvitel ellenőrzését ellehetetlenítette azzal, hogy az ellenőrzés alapjául szolgáló adatlapot nem írta alá. A Cseppkő Gyermekotthoni Központban (Budapest) válaszadásunkig 18 főnek, a munkavállalók 16,3 százalékának szűnt meg a munkaviszonya közös megegyezéssel, amit a munkavállalók kezdeményeztek a kifogástalan életvitel ellenőrzés miatt” – írták.

A 24-nek a Cseppkő Gyermekotthon korábbi vezetője, Herczeg Krisztián azt írta, hogy „a 14 évnyi gyermekotthoni igazgatói poszttól fájó szívvel és saját döntésem alapján búcsúztam el. Ennek oka az volt, hogy a gyermekek szeretete ellenére olyan feltételeket kellett volna elfogadnom, amelyek sem szakmailag, sem emberileg nem voltak már vállalhatók számomra”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!