Sándor-palota
„Anyaként voltak részesei ennek az aljasságnak” – a tüntetők azt követelik, Novák és Varga...
Több száz tüntető vonult keresztül a városon péntek kora este a köztársasági elnök távozását követelve. Novák kegyelmet adott a bicskei gyermekotthon a rábízott gyermekekkel erőszakoskodó...
Novák Katalin kegyelmi döntése miatt tüntetnek péntek délután a Belügyminisztériumnál és a Várban
A Momentum és civil szervezetek tiltakoznak amiatt, hogy a pedofilügyben kényszerítésért elítélt K. Endre elnöki kegyelmet kapott.
„Pedofilvédő Novák Katalin” feliratot lógatott a Sándor-palotához cipelt kordonokra a Momentum
Orosz Anna szerint az lenne a minimum, hogy Novák lemond, miután kegyelmet adott a bicskei gyerekotthon egykori igazgatóhelyettesének, aki fedezte a pedofil exigazgatót.
Tízmillió forint tűnt el Novák Katalin megtakarításából
Talán a rekordmagas inflációt érezhette meg az államfő.
Az újév első napjától új főigazgatója lesz a Sándor-palotának – személyi változások a kormányban
A csütörtöki Magyar Közlönyben több kormányhatározat szólt személyi változásokról, például dr. Pilz Tamás kinevezéséről, aki január 1-től az Igazságügyi Minisztérium új helyettes államtitkára lesz.
Áder Jánosról és Schmitt Pálról készült olajfestmények is lógnak a Sándor-palotában
Korábbi köztársasági elnökök olajfestmény formájában figyelik Novák Katalin munkáját.
Félárbócra eresztették a nemzeti zászlót a Sándor-palotánál Sólyom László emlékére
A volt államfőt a Sándor-palota saját halottjának tekinti.
Kivéreztetve akarták felhívni a figyelmet a diákok az oktatás helyzetére a Sándor-palota előtt
A pedagógusok világnapja alkalmából tartott flashmobot az Egységes Diákfront.
Orbán Viktor születésnapjára koccintanak éjfélkor a diákok, akik Novák Katalin hivatalánál...
Pár tucatnyian maradtak az éjszakázáshoz a Sándor-palotánál, a tervek szerint szerda reggel munkavédelmi sisakot adnának át a miniszterelnöknek. Kedden Jámbor Andrásék is tüntettek, ők a...
Novák Katalin hivatala szerint túlzó, de nem szokatlan a román külügy tiltakozása
A román külügy bepörgött a Székely Himnuszon.









