Már csak a te 1%-od hiányzik!

Rendőrség

Csak arra emlékszem a támadásból, hogy a mentősök felkeltenek
A kitörés napi megemlékezés után megvert Dudog László a szélsőjobbos zenei szcéna egyik ismert alakjának számít.
18 millió forintnyi euróval lépett meg az alkalom szülte bajai gardedám
Egy fiatal lányt kísért egy idős nagybaracskai férfihoz unga-bunga céljából, majd kántálva távozott a lopott pénzzel.
Ruha alapján választotta ki a csoport, hogy kiket vernek agyba-főbe
Jó pár erőszakos támadás volt a hétvégén, szélsőbalosok és szélsőjobbosok is vertek embereket. A rendőrség most csak a balosnak vélt elkövetőkről tartott tájékoztatót.
Előállították a Széll Kálmán térnél békés járókelőkre támadó csoport tagjait is
Szélsőségesek minden ok nélkül megvertek három békés járókelőt szombaton a Szilágyi Erzsébet fasor elejénél, írja Őrsi Gergely, II. kerületi polgármester.
Kitörés nap: neonácik és antifasiszták gyülekeztek a Várban, 9 embert előállítottak
A rendőrség már korábban is jelezte, hogy nagyobb készültséggel lesz jelen ezen a napon a főváros egyes kerületeiben.
Városnéző túrát tartott Budapesten egy kóbor róka
A Lurdy Ház környékétől Józsefvárosig jutott el az állat csütörtökön, végül az újpesti állatvédők fogták be és engedték szabadon.
Elhagyott csempészautókat „bontanak” a védett Hanságban az osztrák zöldhatárnál
A természet látja kárát az embercsempészek és az autóalkatrész-nepperek bizniszének a menekülők útvonalán, egy Ausztriába vezető kis gyalogoshídnál, természetvédelmi területen.
Egzotikus vakációzásból és síelésből hazatérve vettek őrizetbe két szegedi orvost, akiket azzal...
Velük együtt már 28 gyanúsítottja van az ügynek. A rendőrség szerint a bűnszervezet tagjai a gyógyászati segédeszközök után járó állami támogatásokkal trükköztek.
Tömegverekedés tört ki a Fradi–Újpest-rangadó előtt
A rendőrök fékezték meg a szurkolókat a stadion mellett.
Kövess minket Facebookon is!