Rendőrség
Bilincselés közben meghalt egy férfi Budán
Késekkel fenyegetőzött, amiket csak akkor tett le, amikor a rendőrök elővették a fegyverüket.
Airsoft fegyvereket és rugós kést is lefoglalt a rendőrség a kitörés napi eseményeken
Összesen 173 embert igazoltattak szombaton, közülük négy férfit előállítottak.
Több kiló kábítószert találtak a rendőrök, 45 millió forintnyit egy erdőben elásott festékesvödörben
Emellett találtak még hat kiló metamfetamint és heroint, valamint órákat és jetskit is.
A rendőrség cáfolja a Ripostot, nem ejtette túszul tanárait a budapesti diák
A diák szerint a tanára, akit néhány percig nem engedett ki a tanáriból, engedélye nélkül felvette egy beszélgetésüket.
Nemi erőszakkal és emberrablással vádolják a Metropolitan Police volt rendőrét
A 24 éves londoni férfi egyik állítólagos áldozatát megkötözte, és megfenyegette, hogy leszúrja, ha megpróbál megszökni.
Országos méretűre nőtt az ortopédcipő-maffia ügye
A most elfogott orvos otthonok lakóinak írt fel állapotuktól függetlenül kerekesszéket, gerincprotézist, gyógycipőt; amelyek után több mint 19 millió forintot igényelt vissza jogosulatlanul a gyártó.
Betörte a földszinti ablakot, elkezdett bemászni, csak betörés közben elaludt
Mélyen aludt az ablakpárkányon a betörő, amikor a rendőrök megérkeztek.
Centiken múlott, hogy nem lett frontális karambol egy rendőrautó előzéséből
Keszthelynél előzött veszélyesen a megkülönböztető jelzés nélkül száguldó autó, a rendőrség vizsgálatot indított.
Zombiapokalipszishez is elég lenne annyi fegyver, amennyit egy férfi felhalmozott egy soponyai...
69 lőfegyvert, 28 lőfegyverdarabot, 39 gránátot, több kiló robbanóanyagot és 7391 lőszert foglaltak le a rendőrök.
180 millió forintot fizetett ki egy érdi ingatlanért, de az előző tulajok nem hajlandóak kiköltözni
Az is megesett, hogy a vállalkozót egy baltával kergették el a háztól. Információk szerint az ügyet az Érdi Rendőrkapitányság is vizsgálja.






