Családon belüli erőszakkal vádolják Michael Madsent

2024. augusztus 20. – 11:47

Másolás

Vágólapra másolva

Családon belüli erőszak vádjával tartóztatták le szombaton, malibui otthonában Michael Madsen amerikai színészt, a Kutyaszorítóban és a Kill Bill 2. filmek sztárját, írja a BBC, Los Angeles-i seriff közleményére hivatkozva. Nem sokkal éjfél után riasztották a házhoz a rendőrséget, miután Madsen feleségének állítása szerint a színész meglökte és kizárta őt közös otthonukból.

A most 66 éves Madsent később 20 ezer dolláros (kb. 7,1 millió forint) óvadék fejében szabadlábra helyezték. Bár ő maga nyilvánosan nem kommentálta a történteket, menedzsere a Varietynek adott rövid interjúban elismerte, hogy nézeteltérés volt a színész és DeAnna Madsen között, de reméli, hogy az ügy mindkettőjük számára pozitívan oldódik meg.

Michael Madsen huszonnyolc éve él együtt feleségével, a vele szemben indított vizsgálatot a Van Nuys városrészben működő bíróság folytatja le, eredmény későbbre várható.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!