A magát kerti törpének álcázó virágtolvaj és a fürdőkádban elalvó betörő találkozásai a rendőrökkel

2024. augusztus 14. – 14:17

Másolás

Vágólapra másolva

A rendőrség 10 olyan emlékezetes bűnesetet szedett listába, amelyeket olvasva tényleg csak a fejünket foghatjuk. A kevésbé dörzsölt bűnözők toplistáján találkozhatunk a magát kerti törpének álcázó virágtolvajjal, a kádban szundító betörővel, de a 12 éves fiúval is, aki egy sikertelen rablási kísérlet után a hűtőbe bújt a rendőrök elől egy pékségben. Az nem derül ki a gyűjteményből, hogy van-e benne viccességi sorrend, ilyet nehéz is lenne felállítani, itt néhányat említünk a rendőrségi listáról.

Ilyen például a virágtolvaj, aki még akkor sem adta fel a küzdelmet, miután tetten érték. Az átlagos bűnöző ilyenkor két lehetőség közül választ: megadja magát, vagy menekülőre fogja. Persze felmerülhet még a nyílt konfrontáció is, bár néhány szál virág esetében ez talán indokolatlan kockázatot jelentene. Ő villámgyorsan felmérve a környezet adottságait, mozdulatlanná válva kerti törpének álcázta magát. A trükk nem lett sikeres, de mindenképp elismerésre méltó volt az ötlet.

Hasonlóképpen próbálta menteni a menthetőt az a 12 éves fiú is, aki egy pékséget próbált kirabolni. Ez már eddig is egészen váratlan, és az, hogy ez után a hűtőben bújt el a rendőrök elől, nem javít a helyzeten.

Akadnak olyan esetek, amelyekben jobban halmozódnak a komikus elemek. A mindössze egy telefont és két biciklilámpát bezsebelő betörő korábban már bekerült a hírekbe, döntően azért, mert egy üveg pezsgő elfogyasztása után ott a helyszínen elaludt a fürdőkádban, így találtak rá a rendőrök. De ilyen a rendőrségi furgont célba vevő alak is. Nem elég, hogy a rendőrök GPS-ére pályázott, és nem vette észre az őt felvevő térfigyelő kamerát, még a furgonban ülő rendőrökre sem lett figyelmes, csak akkor, amikor már késő volt.

Persze a túlzott elővigyázatosság is lehet végzetes hiba. A 300 liter lopott gázolajat szállító testvérpár bizonyára óvatosságból takarta le fekete vászonnal autójuk mindkét rendszámtábláját. Arra pedig nyilván nem gondoltak, hogy éppen ez kelt majd gyanút az őket kiszúró rendőröknek. Ők legalább nem köntörfalaztak, azonnal bevallottak mindent.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!