Navracsics Tibor Zsoltival, az ecsetfülű disznóval kívánt boldog új évet
Szentkirályi Alexandra szerint pedig béke, biztonság és stabilitás van Magyarországon.
Boris Johnson a lemondása után négy beszéddel egymillió fontot keresett
A volt brit kormányfő órabére 30 ezer font, azaz 14 millió forint volt.
A legerősebb politikusi nyilatkozatok a Telex első két évéből
„Akkor lépek vissza, ha elüt a villamos”, „A Mizu az egy heteroszexuális kampánydal”, „Fábián úr, fake newsnak nem nyilatkozom!” – az indulásunk első két évében a Telex riporterei rengeteg kérdést...
Oknyomozó újságírót gyilkoltak meg Las Vegasban, egy helyi politikus a gyanúsított elkövető
Jeff German éppen a politikusról szóló leleplező cikkén dolgozott.
Szeptember 1.: újra itt vannak a tanévkezdésről posztoló politikusok
Ez az év egyik legkiszámíthatóbb napja, ha politikusaink Facebook-aktivitásáról van szó.
Hiába tört fel Novák Katalin, Orbán mindent vitt a szuperhősös kormánytagokkal és az unokázással
Lájkbajnokság: ismét Orbán Viktor gyűjtötte be a legtöbb interakciót a közösségi oldalakon, de feltört mellé harmadik helyre a frissen iktatott köztársasági elnök is. Nagyot ment a héten a politikai...
Orbán a nyugodt uborkaszezonban is győz a Facebookon, de Szijjártó már ott lohol a nyomában
A miniszterelnök újrahasznosított megszólalása nagyot ment egy olyan héten, amilyen csak tavaly nyáron volt a magyar közösségi oldalakon.
Iránytű Intézet: Orbán a legnépszerűbb politikus, az ellenzékiek közül Donáth Anna kapta a legtöbb...
Toroczkai László, a Mi Hazánk Mozgalom vezetője fej-fej mellett áll Jakab Péter Jobbik-elnökkel és Dobrev Klárával, és alaposan megelőzi Gyurcsány Ferencet.
Korán-égetésekkel borzolja a kedélyeket egy dán szélsőjobboldali politikus Svédországban
Rasmus Paludan akciói csütörtökön és pénteken erőszakba torkolltak.
Szexuális bűncselekménnyel gyanúsítanak egy Pest megyei tanárt, az áldozat egy 13 éves lány
Az 56 éves férfi korábban az egyik budapesti kerület képviselő-testületének a fideszes tagja volt.
Kövess minket Facebookon is!