Eljött a böjt vége, így a politikusok legalább kétszer meg tudják rázni az interakciófát: egyszer egy keresztes húsvéti köszöntéssel, egyszer pedig a hagyományos menüről készült képekkel.
Orbán Viktor miniszterelnök nem bízta a véletlenre: szombat reggel és vasárnap délután között 7 posztot szentelt a sonkafőzésnek, bár a hús mellett a főszerep inkább az unokáké volt. Ha valaki kíváncsi a békepárti Kolbász hadművelet alakulására, itt megtalálja a képeket gyűjtő albumot, tele húsokkal, de ha arra kíváncsi, milyen egy kormányfői sonka, akkor szerencséje van, mert a miniszterelnök egy receptet is bemutatott.
Németh Szilárd tudja, hogy nem szabad mindent az utolsó pillanatra hagyni, úgyhogy már tegnap nekilátott „a kollagéngazdag csirkelábak” és a pacal abálásának, hogy vasárnap reggelre biztos kész legyenek.
Nagy István agrárminiszteréknél az a szokás, hogy amint a Nap Nagyszombaton lenyugszik, megszegik a húsvéti sonkát. Nem bonyolítja a dolgot mindenféle újhullámos összetevőkkel meg avokádós pirítósokkal, hagyományos tálal: „kalács , főtt tojás , torma, igy kerek az egész ”.
Hollik István pénteken mutatta meg követőinek, hogy készül a sonka, és első ránézésre úgy tűnik, hogy a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója is egy hagyományos recept szerint főzi.
Kósa Lajos szombat délután büszkélkedett el, hogy a hagyományos kötözött sonkában nincs se gyorspác, se ízfokozó, sőt, még E betű sem.
Boldog István „nemzeti gondolkodó és gasztró blogger” szintén nem bonyolította túl a tálalást, egy egyszerű húsvéti reggelit rakott össze: sonka, tojás, retek, paradicsom és finom házi kalács. A kevesebb néha több.
Miután Győr polgármestere, Dézsi Csaba András letudta a kötelező köröket, egy videóban betekintést engedett a kulisszák mögé. Az alkotásból kiderül, hogy a legkényelmesebb az étkezőasztalánál (a földön ülve), valamint megismerhetjük a polgármester feleségének egyik specialitását. Mivel Dézsi evés közben rántja félre a függönyt, olyna, mintha a néző is a terülj-terülj asztalkámnál ülne.
Wintermantel Zsolt tálalása gyakorlatilag kifogástalan. Szép színes, de nem hivalkodó, elegáns a kompozíció. Szinte olyan, mint egy stockfotó, látszik, hogy sok munka lehetett vele. A húsvéti köszöntő viszont egy kicsit hiányzik belőle.
Szentkirályi Alexandra képe is hasonlóan letisztult, bár az asztal közepén álló váza virágai dominálnak a képen, magukkal rántják a befogadó tekintetét. Személy szerint szívesebben láttam volna többet a bal szélen félig levágott talán kenyérben sült sonkáról, vagy a jobb szélen látható sárga valamiről. De a szóvivő legalább áldott húsvétot kívánt.
Az ünnepi ételek bemutatása inkább kormánypárti programnak tűnik, ezért ilyen fidesznehéz a gyűjtés, de azért Vadai Ágnes is kiposztolta első kalácsát, amit ő maga dagasztott (kézzel) és sütött ki. Vadai nem arra volt büszke, hogy nem tartalmaz E betűt, hanem arra, hogy „nincs benne EU-s támogatás”.