Politika

Nyugat-Európában csökkenti, Kelet-Európában növeli a vallásosság a radikális jobboldal esélyeit
A témáról tanulmányt író kutatók szerint nyugaton még mindig nem tudnak versenyezni az új jobboldaliak a hagyományos kereszténydemokrata pártokkal a vallásos szavazók megszerzéséért.
A Momentum újra felfújta a jachtparkolót Szijjártó minisztériuma elé
Legutóbb emiatt rendőrségi és gyámügyi eljárás indult az egyik momentumos ellen.
A tőzsdézés jobboldalivá tesz egy kísérlet eredményei szerint
Hat hét tőzsdézés után a kísérletben résztvevők jobbra tolódtak általánosabb társadalmi és gazdaságpolitikai kérdésekben is.
A magyar politika oltásügyben is a szemünk előtt darálja be a szakmát
Már az AstraZeneca oltásának magyar engedélyénél látszott, hogy szakmailag értelmezhetetlen dolgok történnek, mától pedig még világosabb lett a helyzet.
Kevesebb politikai tartalmat fog ajánlani a felhasználóknak a Facebook
Mark Zuckerberg szerint a felhasználók nem akarják, hogy a politikai viták jelentsék a facebookozást.
Kurvára Egyenes Beszéd: Végre őszintén beszélhetünk
Hogy jutottunk idáig? Kik a felelősök? És mi lesz a következmény? Tények, érvek és vélemények Magyarország legszabadabb politikai műsorában.
A Szájer-ügyhöz hasonlóra még külföldön sem volt nagyon példa az utóbbi évtizedekben
Szájer József szexpartija élesen szembemegy mindazzal, amit a Fidesz és maga a lemondott EP-képviselő az elmúlt években hangoztatott a család szentségéről. Összeszedtünk több külföldi politikai...
Mérték: Egyre többeket foglalkoztat a politika, de egyre kevesebben hisznek a híreknek
A Mérték és a Medián a magyarok politikai tájékozódási szokásait vizsgálva arra jutott, hogy a hírigények gyors kielégítését szolgáló online és közösségi hírforrások szerepe felértékelődött.
A politikában itthon és az USA-ban sem azt figyeljük már, hogy mit mondanak, hanem hogy ki mondja
Hogy lehet egy választónak ugyanarról a témáról két véleménye? Janky Béla magyarázza el az eheti G7 Podcastban.
Ha tanulunk is valamit a járványok történelméből, gyorsan elfelejtjük
A firenzei elit a 17. században bizonyos szempontból jóval humánusabb volt a 2020-as magyarnál. Kísértetiesen sok az áthallás a múlt nagy járványaival.
Kövess minket Facebookon is!