G. Fodor Gábor Pesty László kritikájáról: Ez egy cirkusz, nincs politikai jelentősége
A választók egy másik Orbánt látnak, aki legyőzte Soros Györgyöt, és egyedül maradt a politikai aréna középpontjában. Az elemző szerint még problémát is jelenthet a Fidesznek, hogy eltűnt az ellenzék.
Amikor pedofilozzák a jogvédőt – mi is volt ez a Kőszeg Ferenc-interjú?
Egy platformra került a Helsinki Bizottság és a kormánymédia Kőszeg Ferenc ügyében, aki elég meredeket nyilatkozott a Partizánban a felnőttek és a kiskorúak közötti viszonyokról.
Bernie Sanders szerint Orbán egy antidemokratikus vezető, akire példaként tekintenek a...
Megdöbbentette, hogy az amerikai konzervatívok Magyarországon róják le a tiszteletüket egy olyan ember előtt, aki a magyar demokrácia meggyengítésén dolgozik.
Kijevből jelentkeztek be kollégáink a Partizán élő adásába
Nyilas Gergely és Huszti István szerint sokan elmenekültek, de az ország meglepően jól működik, van áram, víz, internet, az utcák tiszták, az emberek pedig bíznak a győzelemben.
Molnár Csaba: Egy dolgot nem próbált még az ellenzék 2010 óta, hogy legyen egy domináns párt
A DK alelnöke szerint Gyurcsány Ferenc jóságát, politikai befolyását és erejét nem a személyes népszerűsége méri. A Partizán műsorában arról is beszélt, hogy rokona Áder Jánosnak, és ott volt...
Elnézést kért a Főváros, amiért „hibás sajtóválaszt” küldtek a Telexnek a blahai közvécé...
A Város Mindenki csoport pont az ellenkezőjét mondta, mint amit ők állítottak.
Tölgyessy Péter: Orbán-infláció van, ennyire sok baj még soha nem gyülekezett a Fidesz körül
Sem az ellenzék, sem a tanárok mozgalma nem képes megdönteni a rendszert, de a nemzetközi környezet változása kiszámíthatatlan helyzetet idézhet elő, mondta az elemző a Partizánnak.
NATO-főtitkár: Már tavaly ősszel tudtuk, hogy Putyin támadásra készül, a magyar kormánynak is...
Jens Stoltenberg a Partizánnak cáfolta Orbán állítását, miszerint februári moszkvai látogatása után a magyar miniszterelnök figyelmeztette a NATO-t arra, hogy baj van.
A Youtube-on indul újra Hajdú Péter beszélgetős műsora, a Frizbi
A részletekről a hétfő esti PartizánPoP-ban beszél a tévés a Gulyás Mártonnak adott interjúban.
„Fennáll az a veszély, hogy Gyurcsány Ferenc úgyis szétkúrja az egészet”
A Partizán az MSZP tiszavasvári szervezetének történetén mutatta be a párt leépülését. Azt járták körbe, hogyan vált az elmúlt, több mint 30 évben a párt meghatározó, kormányzóképes erőből a...
Kövess minket Facebookon is!