A Partizán kapta a legtöbb 1 százalékos felajánlást idén, több százmillió forintot adtak nekik

2024. szeptember 12. – 20:47

Másolás

Vágólapra másolva

Felkerült a NAV honlapjára, melyik civil szervezet mennyi pénzt kapott a tavalyi 1 százalékos felajánlásokból. A listán több tízezer közhasznú szervezet szerepel, melyek többsége néhány tízezer vagy néhány százezer forintnyi felajánlást kapott, van viszont több mint száz olyan szervezet is, amely tízmillió forintnál nagyobb összeget zsebelhet be.

A tavalyi év után 1,77 millióan adtak le egy százalékos nyilatkozatot, ami nagyjából megegyezik azzal, amennyien egy évvel korábban rendelkeztek adójuk egy százalékáról. Ők most összesen 17 milliárd forint sorsáról dönthettek, ami nagyjából az általános béremelkedés mértékével haladja meg a tavaly kiosztott pénzmennyiséget.

Az első helyeken viszont komoly átrendeződés történt: míg tavaly az Országos Mentőszolgálat Alapítvány kapta a legtöbb felajánlást, és a Heim Pál Gyermekkórház volt a második helyen, most a tavaly még harmadik Partizán kapta a legtöbb és a legnagyobb értékű felajánlást.

Az első tíz hely így néz ki:

NévFelajánlott összeg (Ft)Felajánlók száma (fő)
Partizán Rendszerkritikus Tartalomelőállításért Alapítvány416 389 32936978
Heim Pál Gyermekkórház Fejlesztéséért Alapítvány331 680 58732384
ORSZÁGOS MENTŐSZOLGÁLAT ALAPÍTVÁNY328 179 50434436
BÁTOR TÁBOR ALAPITVÁNY210 105 36419488
Daganatos.hu Alapítvány196 968 01025246
BETHESDA KORHÁZ ALAPITVÁNY195 905 69417966
Szent Márton Gyermekmentő Szolgálat Közhasznú Alapítvány157 700 59717321
MAGYAR GYERMEKMENTŐ ALAPÍTVÁNY120 943 50012222
KUTYA-SEGÉLYSZOLGÁLAT ALAPÍTVÁNY113 378 72915394
MADÁRKÓRHÁZ ALAPÍTVÁNY113 119 42511460

A táblázatból látszik, hogy az első tíz helyen mind valamilyen egészségügyhöz vagy állatmentéshez kapcsolódó szervezet áll – kivéve a Partizánt. Nagyjából ez a trend folytatódik egyébként a lista lentebbi részein is, jellemzően gyerekeket, beteg embereket vagy állatokat segítő alapítványok kapják a legtöbb pénzt.

Érdemes még kiemelni, hogy:

  • 9921 felajánlótól 107 millió forintot kapott az Oltalom Karitatív Egyesület;
  • 5464 embertől 63 millió forintot a Klubrádiót működtető Szabad Sávért Alapítvány;
  • 3367 embertől 43 millió forintot a TASZ;
  • és 2729 embertől 38 millió forintot az Átlátszó működését segítő Átlátszónet Alapívány.

Partizán Rendszerkritikus Tartalomelőállításért Alapítvány tavaly gyűjtött először felajánlásokat, már akkor sokakat meglepett, hogy 191 millió forintot tudtak összehozni. A mostani, 416 millió forintos támogatási összeggel ezt több mint megduplázták.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!