Orbán Viktor
20 százalékos béremelést kapnak januártól a kulturális dolgozók
Többek között az állami fenntartású könyvtárak, múzeumok, levéltárak és előadó-művészeti intézmények dolgozóinak fizetése emelkedik.
Nem 3, hanem 5 százalékkal emelkedik a nyugdíj januártól
Orbán Viktor ezt azzal indokolta, hogy a vártnál magasabb lehet a jövő évi infláció, és ahhoz igazítják.
Orbán Viktor elárulja, miért szakított Merkellel
A miniszterelnök hírlevelében búcsúzik a német kancellártól, aki után a bevándorláspárti, genderbarát, föderalista kormánnyal eljönnek a „nyílt sisakos idők”.
Orbán boldog Mikulást kívánt Jakab Péternek a parlamentben
A gazdasági bevándorlásról és a megélhetési nehézségekről kérdezte a Jobbik elnöke a miniszterelnököt az azonnali kérdések órájában.
Orbán Viktor levélben buzdítja szavazásra a határon túli magyarokat
Tizenhét éve eredménytelenül zárult a kettős állampolgárságról szóló népszavazás. A Fidesz egyik első lépése volt 2010-ben, hogy megszavazza ezt a törvényt.
Orbánéknak nem jött össze az új EP-frakció Varsóban
Az európai jobboldali pártvezetők találkozójára az olasz Matteo Salvini nem ment el. Orbánék a lengyelekkel és Marine Le Pennel csak egy közös nyilatkozat megfogalmazásáig jutottak.
Történelmi fotó: összeállt a Fidesz vezérkara
A tisztújításon elmaradt a csapatkép megörökítése, ezt pótolta most Kósa.
Orbán: Brüsszel olyan kormányt akar, amelyik csak annyit mond, jawohl
Oltási sikerről, drága energiaárakra vágyó baloldalról és zsaroló Brüsszelről is beszélt a kormányfő szokásos péntek reggeli rádiós interjújában. Kiderült, hogy a következő napokban a kormány...
Novák Katalin cáfolja, hogy megalakulna az új jobboldali EP-frakció Orbánnal, Salvinivel és Le...
A 444 cikke szerint szombaton Varsóban bejelenthetik az új frakciót, amely a harmadik legnagyobb képviselői csoport lehet az Európai Parlamentben.
Ez volt az utolsó hely, ahol még érdemben lehetett kérdezni
Az elmúlt másfél évben a Karmelita előtti közterületen időről időre meg lehetett kérdezni minisztereket és államtitkárokat. Várható volt, hogy ennek a helyzetnek egyszer valamilyen indokra...









