Novák Katalin cáfolja, hogy megalakulna az új jobboldali EP-frakció Orbánnal, Salvinivel és Le Pennel

2021. december 1. – 13:37

Novák Katalin cáfolja, hogy megalakulna az új jobboldali EP-frakció Orbánnal, Salvinivel és Le Pennel
Matteo Salvini és Orbán Viktor budapesti találkozója 2019 májusában – Fotó: Kisbenedek Attila / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

„A más tartalmú, ellentétes híresztelésekkel szemben biztosíthatok mindenkit arról, hogy a Fidesz csak demokrata, konzervatív pártokkal fog a jövőben is együttműködni.” Így reagált Facebook-oldalán Novák Katalin arra a hírre, hogy szombaton Varsóban bejelenthetik az új, szélsőjobboldali EP-frakció megalakulását.

A 444 cikke szerint az Európai Parlament új frakciója lényegében a 2019-ben alakult Identitás és Demokrácia frakció kibővítését jelentheti, annak tagjaihoz csatlakozna a Fidesz 12 képviselője, a lengyel Jog és Igazságosság (PIS) párt 24 és a szintén lengyel Partia Republikanska három politikusa, valamint a spanyol Vox párt négy képviselője.

A Fidesz így Matteo Salvini olasz Liga pártjához, az osztrák Szabadságpárthoz, valamint Marine Le Pen Nemzeti Tömörüléséhez és a német AfD-hez csatlakozna az új frakcióban, amely 113 tagjával az Európai Parlament harmadik legerősebb csoportja lehetne a Néppárt és a szociáldemokraták után.

„Nincs benne semmi meglepő, a 444 hol olyan eseményről ír múlt időben, ami meg sem történt, hol arról ír kijelentő módban, amiről csak fantáziál”

– reagált a hírre Novák Katalin az ATV-nek, míg Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtószóvivője csak annyit erősített meg a csatornának, hogy Orbán Viktor szombaton Varsóban részt vesz az európai konzervatív pártvezetők munkaülésén.

A varsói találkozóról az EUrologus is ír, ám forrásaik teljesen más jelentőséget tulajdonítanak az összejövetelnek. A cél a lap cikke szerint mindössze a korábban megkezdett párbeszéd folytatása. A varsói találkozó középpontjában értesüléseik szerint a Konferencia Európa Jövőjéért nevű eseménysorozat áll, és azt vitatják meg, hogy ezen hogyan tudnák megjeleníteni az általuk fontosnak tartott értékeket. Az olasz La Repubblica cikke szerint egyébként Matteo Salvini nem lesz ott a szombati megbeszélésen, lemondta azt.

Marine Le Pen, a francia Nemzeti Tömörülés elnöke és Orbán Viktor miniszterelnök sajtótájékoztatója Budapesten, a Karmelita kolostorban – Fotó: Ajpek Orsi / Telex
Marine Le Pen, a francia Nemzeti Tömörülés elnöke és Orbán Viktor miniszterelnök sajtótájékoztatója Budapesten, a Karmelita kolostorban – Fotó: Ajpek Orsi / Telex

Október végén Orbán Viktor Budapesten fogadta Marine Le Pent, a francia Nemzeti Tömörülés államfőjelöltjét, és a közös sajtótájékoztatón a magyar miniszterelnök azt mondta, fontos megbeszéléseket folytattak a Fidesz és a Nemzeti Mozgalom szövetségéről. Le Pen szolidaritásáról biztosította Orbán Viktort a Brüsszel elleni küzdelemben, és azt üzente, „tartsatok ki”.

A találkozó apropóját az a törekvés adta, hogy az Európai Unió nacionalista, konzervatív és bevándorlásellenes pártjai a Fidesz Európai Néppártból történt kiebrudalása után újból nekiláttak egy közös platform létrehozásának.

2021 júliusában ezen törekvés megalapozásaként adta ki 16 szélsőjobboldali párt a tájékoztató mindkét résztvevője által méltatott Felhívás Európa jövőjéért című pamfletet, mely az EU „reform”-ját szorgalmazza – a migráció korlátozásán, az uniós intézmények hatásköri megregulázásán, a nemzetállami, valamint a zsidó-keresztény örökség védelmén keresztül.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!