Önkormányzati választás 2024
Fideszes belháború Csepelen: a Gyurcsánnyal való összejátszás mellett már elmagyarpéteresedéssel...
Németh Szilárd szerint a Fideszből kiszorított Borbély Lénárd lepaktált a dollárbaloldallal, eközben a polgármester azzal támadja korábbi pártját, hogy nyíltan az ellenzéket segíti. Az ellenzék...
Mégsem indul el a júniusi választáson Veres Pál miskolci polgármester
A DK hónapok óta támadja az ellenzéki polgármestert, de a döntésének inkább magánjellegű okai vannak. Két hónappal a választás előtt nincs polgármesterjelöltje az ellenzéknek Miskolcon.
A Republikon nem tartja összeférhetetlennek a cég zuglói megbízásaival a fővárosi politika elemzését
A szocialista vezetésű kerület négy év alatt 54 millió forint értékben kötött kommunikációs szerződéseket a budapesti közvélemény-kutatással, politikai elemzéssel is foglalkozó intézettel.
Az LMP-s Kendernay János nem vesz részt a XII. kerületi előválasztáson
Külön indul majd polgármesterjelöltként a június 9-ei önkormányzati választáson.
Ötpárti támogatással indul a nagykanizsai polgármesteri címért a DK-s Horváth Jácint
Horváth az országgyűlési választáson simán kikapott ebben a körzetben, de csak a várost nézve nagyon szoros versenyben, így akár reális esélye is lehet.
Borkai szerint Dézsi megütött valakit, Dézsi azt mondta, lehet, a rendőrségnek kellene Borkait...
Győrben durvul a kampány: Borkai Zsolt az ATV-ben tettlegességgel vádolta meg Dézsi Csaba András győri polgármestert. Dézsi szerint Borkai kampánytevékenysége rágalmazási stádiumba érkezett.
A volt válogatott kézis a Fidesz támogatásával lenne önkormányzati képviselő Maglódon
Szamoránsky Piroska a Fejlődő Maglódért Egyesület színeiben indul, a Fidesz logója is feltűnik a bemutatkozó anyagán.
Még két pártot nyilvántartásba vett a közelgő választásokra a Nemzeti Választási Bizottság
Az Összefogás a Civilekért Párt és a Szociáldemokraták Pártja is megfelelt a követelménynek: jogerősen be vannak jegyezve.
A magyar belpolitika állatorvosi lova
Nógrád kulturális értelemben Janus-arcú megyénk volt, ahol a népi hagyományokra támaszkodó konzervatív világ és a keresztény-szocialista örökség egyszerre határozta meg a megye politikáját a keleti...
A DK-s Perlai Zoltán nyerte az előválasztást Budafok-Tétényben
Rettentő szoros verseny lett a vége, a DK és több ellenzéki párt közös jelöltje legyőzte a Momentum által indított Havasi Gábort.









