Magyar Péter: A következő országgyűlési választásokon egy kihívója van a NER-nek, a Tisza Párt
A Tisza Párt politikusa a mostani adatok alapján kijelentette, hogy most már hivatalosan is ők a legerősebb ellenzéki párt, és várja a kormányközeli „szennylapok” megkereséseit.
Győrben az ellenzéki Pintér Bence nyerte a választást
Győr elvesztése lehetett a legérzékenyebb vesztesége a Fidesznek, legalábbis a megyei jogú városok között mindenképpen.
Narancsba borultak a vármegyék
Nagyjából 50 százalékos feldolgozottság alapján mindenhol jól teljesítettek a kormánypártok, és a Mi Hazánk is sok szavazatot húzott be.
A Fidesz négy, az ellenzék három megyei jogú városban fordított – az önkormányzati választás...
A XII. kerületben az MKKP-s Kovács Gergely nyert, az I. kerületben a fideszes Böröcz László vezet.
Kéri László: Nem emlékszem, hogy lett volna valaha olyan primitív kampány, mint a Fideszé
A politológus a Telex élő eredményváró műsorában fejtette ki a véleményét a kormány kommunikációjáról, valamint arról is, hogy a Fidesz már három női politikust áldozott fel az idén.
Rácz András a harmadik világháború kirobbanásáról: „Teljesen megalapozatlan, rövidebben...
A szakértő szerint az uniós tagországok közül egy ország sem abszolutizálta olyan szinten a háborút, mint Magyarország.
Pofon vágták a szerencsi polgármestert, miután választási csalás gyanúja miatt lefotóztak egy autót
A fekete autót körülvevő férfiak először Nyiri Tibor feleségét kezdték el fenyegetni.
A Fidesz nyert, de a Tisza Párt örülhet a legjobban
A vasárnapi élő választási műsorunkban bemutattuk a részvételi adatokat, kapcsoltuk a pártok fővárosi és vidéki rendezvényeit, és felidéztük a kampány legfontosabb pillanatait. A stúdióban...
861 településen ma sem lesz érdemi verseny a polgármesteri székért
Térképen azok a települések, amelyekben egyetlen szavazattal is polgármesterré lehet válni.
Berobbant Budapest
Valamelyest mérséklődött a választási részvétel növekedése. Az ebédidő körüli időpontban kevésbé voltak aktívak a kis települések és ezzel együtt beindultak a választók Budapesten.
Kövess minket Facebookon is!