324 szavazattal Karácsony Gergely nyerte a főpolgármester-választást

324 szavazattal Karácsony Gergely nyerte a főpolgármester-választást
Karácsony Gergely és felesége a választási eredményvárón – Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Karácsony Gergely, a DK–MSZP–Párbeszéd és a Momentum jelöltje nyerte a főpolgármester-választást.

100 százalékos feldolgozottságnál így alakult az eredmény:

  • Karácsony Gergely: 47,53 százalék (371 467 szavazat),
  • Vitézy Dávid: 47,49 százalék (371 143 szavazat),
  • Grundtner András: 4,98 százalék (38 943 szavazat).

Ez tehát azt jelenti, hogy Karácsony 324 szavazattal nyert a főpolgármester-választáson. Az érvényes szavazatok mellett 24 589 érvénytelen szavazat is volt. Pont emiatt Vitézy Dávid már a végső eredmény előtt azt mondta, újraszámolás lesz.

A főpolgármesterségért folytatott harc egészen péntek reggelig lefutottnak tűnt, minden felmérés Karácsonyt hozta a választás esélyesének, Vitézy Dávid és Szentkirályi Alexandra a második helyért versenyeztek. Két nappal a választás előtt azonban a Fidesz–KDNP jelöltje visszalépett a jelöltségtől, és arra kérte választóit: szavazzanak Vitézy Dávidra, az LMP és a Vitézy Dáviddal Budapestért jelöltjére. A Fidesz lépésével kétszereplős és sokkal kiszámíthatatlanabb lett a főpolgármesteri székért folyó küzdelem.

„Vitézy a Fidesz jelöltje, Szentkirályi vissza fog lépni” – mondta Karácsony Gergely, miután márciusban Vitézy Dávid bejelentette indulását; a főpolgármester végig azt állította, hogy a Fidesz–KDNP-nek két jelöltje van. A visszalépéssel kapcsolatos híreket Szentkirályi végig tagadta, azokat nem tartotta reálisnak, végül a választás előtt két nappal mégis beálltak Vitézy Dávid mögé.

Karácsony Gergelyt először 2019-ben választották a budapestiek főpolgármesternek. Öt évvel ezelőtt öt ellenzéki párt közös jelöltje volt, a fővárost kilenc éve vezető Tarlós Istvánnal nézett szembe. Karácsony 2019-es győzelme meglepetésnek számított, mivel a kutatások jelentős része szoros eredményt vagy Tarlós-győzelmet jósolt, de az ellenzék jelöltje a szavazatok több mint 50 százalékával nyert, hat százalékkal maga mögé utasítva ezzel a Fidesz–KDNP jelöltjét.

Mi lesz a Fővárosi Közgyűléssel?

A másik nagy kérdés Budapesten, hogy az új rendszer szerint megválasztott Fővárosi Közgyűlésben hogy alakulnak az erőviszonyok. A Fidesz tavaly ősszel a Mi Hazánk ötletét felkarolva Budapesten visszaállította a listás választási rendszert. Korábban a kerületekben megválasztott 23 polgármesterből, a főpolgármesterből, plusz 9, kompenzációs listáról bekerülő képviselőből állt össze a 33 tagú Fővárosi Közgyűlés. Karácsonynak ebben a rendszerben az elmúlt öt évben kényelmes többsége volt.

A szavazás jelenlegi állása szerint a főpolgármesternek nem lesz ilyen könnyű dolga, a listás választási rendszer miatt több új erő is megjelenik majd a Fővárosi Közgyűlésben. Az alkuk és egyezségek megkötésére viszont bőven marad még idő, az új Fővárosi Közgyűlés októberben ül majd össze először.

A kampány és a program

Az újraválasztott főpolgármester kampánya központi elemének azt jelölte ki, hogy a budapesti polgárok születéskor várható élettartama öt évvel növekedjen, a jövőben e cél köré szervezné várospolitikai intézkedéseit is. Karácsony Gergely programbemutatóján arról beszélt, hogy hajléktalanság enyhítésére 7,4 milliárd forintos lakhatási támogatást akarnak adni, a troli- és villamoshálózat fejlesztésére 100 milliárd forintot szánnának, és növelnék a forgalomcsillapított területeket is. Megígérte, hogy elkezdődik a Városháza park kialakítása, Pesten pedig egy klímabarát alsó rakpart hoznának létre. Árvízi védekezésre 32,5 milliárd forintot irányoztak elő, Újpesten és a Római-parton van erre szükség. Ambiciózus célként a Nagykörút élhetővé tétele is része programjának, olyan zöld, élettel teli zónát akarnak ott kialakítani, mint amilyen például a Bartók Béla úton vagy a Margit körúton már létrejött.

Az 50 napos kampány alatt Karácsony Gergely és Vitézy Dávid két alkalommal vitán is összecsapott. Az utolsó pillanatban visszalépett Szentkirályi Alexandra ezeken nem vett részt. Első alkalommal a Partizán műsorában vitáztak, ahol Karácsony Gergely az elmúlt 14 évét kérte számon Vitézyn, aki pedig a kampányígéreteit próbálta behajtani Karácsonyon. Másodjára a fővárosi listavezetők vitáján került szembe egymással a két főpolgármester-jelölt. A kampány alatt Vitézy és Karácsony többször durván odaszólt egymásnak, azonban Karácsony korábban nem zárkózott el attól, hogy Vitézy Dávidot felkérje főpolgármester-helyettesének, de Szentkirályi visszalépése után megváltoztak a dolgok: Karácsony már arról beszélt, hogy „a Fidesszel nem kívánok együttműködni, így nem számolok azzal, hogy Vitézy Dávid a városvezetés része lesz”.

Kicsoda Karácsony Gergely?

A most 48 éves, szociológus végzettségű Karácsony Gergely 2010-ben került be az országos politikába. 2009 nyarán a párttá alakult Lehet Más a Politika tagja lett, majd a 2010-es országgyűlési választáson a párt kampányfőnöke volt. Az LMP budapesti területi listáján indult 3. helyezettként országgyűlési képviselői mandátumot szerzett. 2013 elején kilépett az LMP-ből, és létrehozták a Párbeszéd Magyarországért nevű pártot, melynek azóta is tagja, 2014 és 2022 között pedig a társelnöke volt.

A 2014-es önkormányzati választáson Budapest XIV. kerületének (Zugló) polgármesterévé választották. A 2018-as országgyűlési választáson a Párbeszéd és az MSZP közös listájának miniszterelnök-jelöltjeként indult. 2019-ben egy ellenzéki előválasztáson dőlt el, hogy ő lesz az ellenzék közös főpolgármester-jelöltje Budapesten, a DK-s Kálmán Olgát és a momentumos Kerpel-Fronius Gábort utasította maga mögé. 2019-ben végül Budapest főpolgármesterévé választották, ekkor Tarlós Istvánt a Fidesz–KDNP jelöltjét győzte le. Karácsony Gergely a miniszterelnök-jelöltséggel Budapest főpolgármestereként, a 2021-es ellenzéki előválasztáson is megpróbálkozott, de végül visszalépett Márki-Zay Péter javára.

Az újraválasztott főpolgármesterrel a kampány alatt több interjút is készítettünk a Telexen. Élő videóinterjúnkban arról kérdeztük, hogy milyen eredményeket ért el, és mik a legfájóbb be nem teljesített ígéretei az elmúlt öt évből, illetve arról is beszélt, hogy hogyan képzeli el a főváros irányíthatóságát június 9. után. A kampány végén készült interjúnkban pedig azt mondta: bízik benne, hogy a közgyűlési többségéhez nem kell majd a Tisza Párt, azt pedig eldöntötte: a város nem adja fel az elveit a kormánnyal szemben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!