Magyar virtus és csicskalángos: órákon át gyűrték egymást a budapesti listavezetők

2024. június 3. – 00:27

Magyar virtus és csicskalángos: órákon át gyűrték egymást a budapesti listavezetők
Fotó: ATV

Másolás

Vágólapra másolva

Érdekes szerepjátékot hozott az ATV-n vasárnap megrendezett, késő estébe nyúló, reklámokkal sűrűn tűzdelt fővárosi listavezetői vita. Karácsony Gergely és Vitézy Dávid folytatták a pénteki vitájukról hozott adok-kapokot, miközben a kisebb pártok jelöltjei igyekeztek némi teret kikönyökölni maguknak, hol ide, hol oda szórva a bírálatokat. Baranyi Krisztina a harmadikutas, amúgy sikeres IX. kerületi polgármester, Grundtner András az együttműködésre hajlandó, de azért a radikális és autós témákban utazó, míg Soproni Tamás a Karácsony mellett ugyan kiálló, de a mögötte lévő pártokat nem kifejezetten kedvelő, izompólós liberális politikus szerepét hozta.

A budapesti közgyűlést a régi-új, Mi Hazánk kezdeményezte rendszer szerint a kerületvezetők helyett újra olyan politikusok adják majd, akik pártlistás szavazatok alapján kerülnek be a testületbe (32 fő plusz a főpolgármester alkotják majd ezt). Tíz párt tudott listát állítani, a legerősebb hetet hívták be az ATV stúdiójába, de a Fidesz–KDNP-t képviselő Szentkirályi Alexandra és a felívelő Tisza Párttól Magyar Péter nem óhajtott részt venni az eseményen. Jelen volt azonban:

  • Baranyi Krisztina (Magyar Kétfarkú Kutya Párt),
  • Grundtner András (Mi Hazánk),
  • Karácsony Gergely (Párbeszéd–DK–MSZP),
  • Soproni Tamás (Momentum, a lista második helyezettje Donáth Anna után),
  • Vitézy Dávid (Vitézy Dáviddal Budapestért – LMP).

A vitát a programok ismertetésével kezdték. Baranyi szerint „a magyar politika savanyú, gyomorbajos”, ezért kell a vita, a Kétfarkú-listára pedig azok szavazzanak, akiknek elegük van az Orbán–Gyurcsány-párbajból. Grundtner Budapest és Magyarország egymásrautaltságáról beszélt, ami nem működik, mert „Budapest elkezdett kiszakadni a nemzet testéből”, mert csökken a lakosság, és „folyamatos az idegenek letelepedése”. Vitézy felidézte Karácsonnyal történt pénteki, partizános vitáját, majd Szentkirályit és Karácsonyt is ekézte azzal, hogy mindketten lefotóznának egy kátyút, ha látnák, és csak lájkokat gyűjtenek, nem oldják meg a gondokat. Neki viszont van víziója, programja,

„én egy állásjelentkezést adtam be a budapestieknek”.

Karácsony arról beszélt: azoknak, akik nem jöttek el a mai vitára, nincs üzenetük Budapestnek, majd rátért a kormány káros politikájára, illetve a jól működő közgyűlési rendszer szétverésére. Soproni zárta a sort, aki szerint „nem mindegy, hogy az ember horrort néz vagy vígjátékot”, egy vitánál se mindegy, mit választunk. Többen itt főpolgármesteri vitának nézik ezt a vitát szerinte, pedig nem az.

Első téma: közlekedés

A bemutatkozás után a közlekedés volt az első fő téma, amiben Grundtner a rossz utakat, a dugókat, a veszélyes „no-go” járatokat és a parkolást emelte ki. A megoldások között elég ambiciózus volt, hogy tíz év alatt felújítanák az utakat, de Grundtner a kerékpársávokat is ellenségnek kiáltotta ki. A közlekedésben elemében lévő egykori BKK-vezér Vitézy azt emelte ki, hogy az agglomerációs forgalom csillapítását kell elérni a vasúti fejlesztésekkel, illetve a fővárosnál központosuljon a parkolásüzemeltetés.

Karácsony a saját eredményeit fényezte: a hármas metró befejezését, a járműbeszerzéseket, a pesti fonódó villamost, a megye- és országbérletek elfogadását, a 14 év alattiak ingyenes tömegközlekedését, az új zebrákat és kerékpárutakat. Soproni a jobboldalon népszerű „autósüldözöttek” kifejezést cikizte, szerinte márpedig csak közlekedők vannak. A kerületi eredményeit sorolta, majd rátért arra, hogy lakossági várakozási helyeket és a fuvarosoknak kialakított helyeket hoztak létre. Soproni egyik fő célja lenne az éjjeli metróműködés bevezetése. Baranyi egy „megdöbbentő Greenpeace-felméréssel” nyitott, miszerint a budapesti iskolák környékén két-háromszoros határérték-túllépés van a levegőszennyezettségben. Ő az autóforgalmat csökkentené és a HÉV-ek felújításának örülne, de utóbbinak nem látja jeleit.

Innen bedobta Rónai Egon műsorvezető a gyeplőt, Soproni pedig beleszállt Grundtnerbe, amiért őt zavarja, hogy sok a külföldi például Terézvárosban. Soproni szerint integrálni kell őket, például a VI. kerületben nyelvoktatást tartanak nekik. Grundtner elmondta: „tény, hogy ezeknek az embereknek a 30 százaléka jön az unióból”, de nem tudja elképzelni, „a magyar virtusra” és hagyományokra miként lehet majd megtanítani őket. Szerinte a belvárosban „minden ajtó mögött egy külföldi él”. Soproni reagált erre: „nem tudnak a fiatalok lakást vásárolni, ez komoly probléma”, fejleszteni kéne a bérlakásszektort.

Vitézy örült, hogy Karácsony behozta a járműbeszerzéseket, amiket még az ő BKK-érájában indítottak el, majd a megszűnt dunai személyhajó-közlekedésre tért át. Magyar Pétert idézte, miszerint „haveri céget” akartak Karácsonyék behozni a hajóüzemeltetésbe. Karácsony szerint „igaztalan” vád ez, és azokat büntette meg a versenyhivatal, akiket Magyar listájának második helyezettje képvisel. Karácsony szerint nyilvánosságra hozzák majd a dokumentumokat.

Soproni cinikusan azt reagálta Vitézynek, „már úgy érzem, a robbanómotort is te találtad ki, a dinamót is”, de a bukott e-jegyrendszert nem. „Nem áll jól neked” a „politikusi arrogancia” – üzent Soproni.

Baranyi a parkolás központosítására azt mondta, „ezek a korrupció melegágyai”, Vitézy válaszul Varsó példáját hozta fel, ahol kamerás autók olvassák le a parkoló kocsik rendszámát. Karácsony listáján vannak olyan polgármesterek, akik parkolási ügyekben gyanúsítottak Zuglóban (itt Horváth Csabára utalt Vitézy). Soproni át akarja majd világítani a BKK működését, illetve kiszednék a céget a politikai irányítás alól.

Grundtner, ahogy az este folyamán sokszor, szinte műsorvezetőként viselkedve kérdéseket intézett a jelöltekhez. Az egyik ilyet arról tette fel, hogy a kerékpársávok „szándékosan” akadályozzák a forgalmat, például az Üllői úton. Karácsony válasza szerint a hálózatból hiányzott ez a kapcsolat, a járdán pedig nem lehetett kialakítani, mert sokan sétálnak.

Második téma: lakhatás, közbiztonság

Az alcímben jelzett témakörben Vitézy sokadszorra a BKK-rendészet létrehozását emelte ki, ami szerinte nem hajléktalanellenes lépés lenne. Vitézy 10 ezer megfizethető lakást is építtetne a magántőke behozásával. Karácsony lakhatási és klímaválságról beszélt, és saját eredményeit sorolta a faültetésektől a természetvédelmi területek létrehozásán át hajléktalan emberek segítéséig. Mint kiemelte, nem hajléktalan emberek, hanem a hajléktalanság ellen akar küzdeni. Soproni szerint a fiatal generációnak esélye sincs már saját lakást venni, ők viszont felújított bérlakásokkal segítenek.

Baranyi szerint egy szobát 100 ezer forintért lehet manapság a belvárosban bérelni, és kérdés, miből építhet Budapest tízezer bérlakást. „Én ezeket az ígéreteket nem látom betarthatónak” – mondta a IX. kerületi polgármester, aki a Diákváros felépítését is kikényszerítené a kormánytól. Grundtner szerint az Airbnb-k, a felsőoktatási hallgatók lakásigénye és a befektetési célú lakóparképítés a három faktor, ami árat emel, és be kell avatkozni. A hosszútávú albérletkiadás adóit eltörölnék, hogy versenyképes legyen az Airbnb-vel.

Később vita alakult ki azon, a magántőke lakásépítésbe bevonása mennyire reális, Karácsony pedig közölte, nem szívesen hallgatja Grundtner „bevándorlásellenes dumáját”, de egyetért a rövid távú lakástulajdonlás megadóztatásával. Soproni saját kerületében nem enged EU-n kívüli külföldieknek második lakásvásárlást, Baranyi se járul ezekhez hozzá Ferencvárosban – derült ki.

Soproni a BKK-rendészetre tért vissza, szerinte nem rendészet kéne, hanem erős rendőrség. Grundtner azt mondta, „nem képviselnének elég elrettentő erőt” a rendészek. A vita csapongó voltát jelzi, hogy két pillantás múlva már Karácsony szúrt oda Vitézynek azzal, hogy „az általad képviselt kormány” megszorításokat kényszerített Budapestre, az emiatt leszerelt kukák zömét visszaszerelték. Vitézy a rendészet mellett kampányolt, miszerint hajléktalanokra folyton rendőröket hívnak, ez szerinte a rendészek feladata lenne (egy 700 megtörtént esetből álló listát is lobogtatott közben).

Harmadik téma: kormány vs. főváros

A két fél közti elmérgesedett vitáról először a főpolgármester beszélt, mondván, „velem csak az nem tud együttműködni, aki nem akar”. Szerinte a tarifaközösségben sikerült megállapodni, az atlétikai vb ügyében is kompromisszumot kötöttek a kormánnyal. Hozzátette, szemforgató azt mondani, hogy a főváros hadakozik, pedig nincsenek eszközei. Soproni a kormány által elvont források és jogkörök vonalán indult, mondván, nem indult jól az együttműködés, de tabula rasának kell lennie a választásnak. „Mi kinyújtott kézzel érkezünk”, de ha lekevernek „egy csicskalángost”, akkor erőt kell mutatni.

Az erő mutatásával Baranyi is egyetértett, szerinte Budapest a legerősebb ellenzéki bástya, ezért nem szereti a kormány. Grundtner szerint a mindenkori városvezetésnek jóban kell lennie a kormánnyal, hogy „megfelelő támogatásokat tudjon elnyerni a város”. Szerinte az „politikai luxus, ha egy főpolgármester hadat üzen a kormánynak”, ilyenkor a lakosság jár rosszul. Ha viszont Szentkirályi nyerne, megszűnne az önkormányzatiság. Vitézy állította: bármilyen kormánnyal szemben kiáll a budapestiek érdekeiért, példaként a maxi-Dubajt és a kínai reptéri magasvasutat hozta fel. De szerinte a főváros „akadékoskodása” nem jó olyan esetekben, mint a Galvani híd vagy a Déli Körvasút.

Botka László szegedi polgármestert hozta fel példának Karácsonnyal szemben, felemlegetve, hogy Karácsony nem túl korrekten „őszalonnaságának” hívta Orbán Viktor kormányfőt, (a volt szocialista) Botka viszont képes együttműködni a kormánnyal.

Grundtner visszatért a Déli Körvasúthoz, amit Mészáros Lőrinc cége épít, és a kormány hadászati jelentőségűnek minősítette, plusz tehervonatok járnának ott. Vitézy erre nem reagált, csak azt ismételte, hogy a sűrűn járó személyvonatok miatt kell a három-négy vágány. Karácsony felidézte, a kormány megkerülte a meg nem adott környezetvédelmi engedélyeket, így a tiltakozó civileket is félreállítva. „Egy nyilvánvalóan jogállamsértő” projektet támogat Vitézy Karácsony szerint, az LMP-t pedig álellenzékinek nevezte (miközben Vitézy odaszúrt: az LMP Soproni és Baranyi mögé is beállt most kerületi szinten).

Ezen a ponton Karácsony nagy támadást indított Vitézy ellen, aki szerinte elmulasztotta, hogy tisztázza a NER-hez fűződő viszonyát. Baranyi beszólt a két férfinak, mondván, tartott attól, hogy a partizános „adok-kapok” folytatódni fog. Szerinte a nagy építkezések esetén a kormány már nem kárpótolja a többéves zaj- és porterhelés, közlekedési macera miatt az adott környéken élőket pénzzel, ahogy eddig volt. Soproni felidézett részleteket, mennyire nem tudnak együttműködni a kormánnyal, például az épületháló-reklámokat tiltó rendelet esetén, amit visszavonattak velük.

Grundtner a Mi Hazánk keresztállítását hozta fel mint karácsonyi szokást, Soproni nem értette viszont, miért kettős keresztet, miért nem jászolt állítanak fel. Baranyi azt hozta fel, a mi hazánkosok szerinte műalkotásokat vertek szét, majd keresztet állítottak. Soproni szerint az ott ünneplő zsidókat akarták vegzálni a kereszttel.

Plusz egy: a liblingtémák

A végén mindenki két percben beszélhetett a kedvenc témájáról, ami a vitát még nehezebben követhetővé tette. Soproni a momentumos önkormányzatokat dicsérte abban, hogy az átláthatatlan szerződéseket kipurgálták, a korrupcióellenes harcban élen járnak. Baranyi a kerületében élő, sérülékeny társadalmi csoportokra való odafigyelésről elmélkedett, megemlítve a bántalmazottak védett lakásait és a hajléktalanellátások „elfogadhatatlan” tömegszállásait. Grundtner a közbiztonságot hozta fel: szerinte mindenki az autósokat bünteti, ezért létrehoznának egy városi rendőrséget (önkormányzati fenntartásban) bűnmegelőzési célra.

Vitézy a klímaváltozást emelte középpontba, ezen belül sok zöldfelületre, árnyékra, bővített parkokra (Csepel, Rákosrendező), jobb állatvédelemre, gyalogos Duna-hidakra és zéró járatritkításra tért ki. Karácsony az egészségügyet hozta fel, részletesebben kitérve az elmúlt évek fővárosi járóbetegellátás-fejlesztéseire, valamint a támogatott szűrésekre.

Baranyi később azt kérdezte, hogyan tudják majd összehozni a közgyűlési többséget a főpolgármester-jelöltek. Nagy kérdés ugyanis, hogyan alakulnak majd az erőviszonyok Budapest „parlamentjében” a Tisza Párt és a Vitézy Dávid listáján szereplő emberek megjelenésével.

  • Karácsony azt mondta, csak két párttal nem tud együttműködni közgyűlési koalíciós szinten: ilyen a Mi Hazánk és a Fidesz.
  • Vitézy azt felelte erre, „vissza nem térő alkalom van arra”, hogy új pártok is bejussanak a közgyűlésbe, új szövetségek legyenek. A Tisza Párttal való közösködésre vonatkozó kérdésre nem válaszolt, de az kiderült, hogy a programja alapján akar együttműködni Karácsonnyal is, és ez szerinte a Momentummal is elképzelhető.
  • Soproni erre azt reagálta, hogy „Fidesz-propagandának” minősítette korábban Vitézy, hogy a Momentummal együttműködjön. Vitézy pártját érintő kritikájára elmondta még: a Momentum miatt jöhet több uniós forrás közvetlenül az önkormányzatokhoz.
  • Grundtner azzal folytatta, a Mi Hazánk bárkivel együtt tud működni, aki nem sérti a nemzeti érdeket, tehát nem is ők a kirekesztők. Hozzátette, feszültségeket gerjesztett a Mi Hazánk által kezdeményezett új választási rendszer. „A kiskirályok szétszaladtak” – utalt a kerületi polgármesterekre, akik félnek az új arányos szisztémától. „Karácsony úr, együtt fogunk mi még működni, úgy gondolom” – pendített pozitív hangot a Mi Hazánk jelöltje. Karácsony szerint viszont nem kiskirályok ültek a közgyűlésben, majd odaszúrt Vitézynek, mondván, nem határolódott el eléggé a Fidesz fémjelezte rendszertől.

A végén minden jelölt a kamerába elmondta egy-két perces kortesbeszédben, miért érné meg a listájára szavazni. Itt már mindenki hozta a szerepjáték ráeső részét, így Soproni elmondta, ők nem elrohannak a szivárványos zászlóval, hanem kitűzik, Baranyi a tettre kész kétfarkúsokat méltatta, Vitézy közölte, kitörne a pártpolitikai harcokból, Grundtner a liberális esti meséken élcelődött, Karácsony pedig végül Vitézynek is odadöfve kijelentette: „Budapest nem kér a zöldre maszkírozott Fideszből sem.”

A vitát percről percre is közvetítettük, amit itt visszaolvashat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!