Karácsony nekiment Vitézynek és Magyar Péternek, szerinte korrupció gyanújába keveredett lobbistákat indítanak a fővárosi listáikon

2024. május 8. – 13:05

Másolás

Vágólapra másolva

Karácsony Gergely főpolgármester szerint Vitézy Dávid és Magyar Péter is olyan jelölteket indít a fővárosi listáján, akik korábban korrupció és kartellezés gyanújába keveredtek. „Magyar Péter fővárosi listájának második helyén egy olyan cég jogtanácsosa áll, akivel szemben korábban épp a BKV indított versenyhivatali eljárást kartellezés miatt. Ez a cég pár hete, éppen a jogtanácsos közreműködésével még azért lobbizott, hogy ne tudjam teljesíteni a budapestieknek tett ígéretemet, és a Fővárosi Közgyűlés ne fogadja el a dunai hajózási káoszt felszámoló új rendeletet, amely végre a budapestiek érdekeit részesíti előnyben a turistahajókat üzemeltető cégek érdekeivel szemben” – írta Karácsony a Facebookon.

A Tisza Párt kedden délután adta le 12 fős fővárosi listáját az önkormányzati választásra, a listát Magyar Péter vezeti, második helyén Ordas Eszter áll, a további jelöltekről itt írtunk.

A főpolgármester a fenti posztban Vitézy Dávidot, az LMP és a Vitézy Dáviddal Budapestért Egyesület által támogatott főpolgármester-jelöltjet is betámadta, azt írta, a főpolgármester-jelölt listáján egy autómegosztó vállalkozás ügyvezetője szerepel, a cégnek pedig szerinte egy Fidesz-közeli oligarcha a tulajdonosa, aki ellen korrupció és pénzmosás gyanúja miatt folyik eljárás. „Ez a cég az elmúlt években folyamatosan a saját érdekeit szolgáló szabályozásért lobbizott a fővárosnál, természetesen sikertelenül” – írta, majd felszólította Magyar Pétert és Vitézy Dávidot is, hogy húzzák le listájukról az említett jelölteket.

Vitézy Dávid nem sokkal később a Facebookon reagált, azt írta, Karácsony listáján meg ott van a korrupcióval gyanúsított Horváth Csaba zuglói polgármester.

„Minden empátiám a tiéd, nincs annyi unikum, amivel ezt el lehetne viselni. De ha már pont 2024 tavaszán tagozódtál be véglegesen a DK-MSZP szövetségbe, kérlek, viseld méltósággal, ahelyett, hogy Magyar Pétert vagy engem támadsz” – írta Vitézy.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!