Tarolt a Fidesz a vármegyékben, de gyengébben szerepeltek, mint öt éve

2024. június 10. – 06:09

frissítve

Tarolt a Fidesz a vármegyékben, de gyengébben szerepeltek, mint öt éve
Illusztráció: Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Bár bejött a papírforma, és mind a 19 vármegyében a Fidesz nyerte a vármegyei választásokat, a kormánypárt összességében rosszabbul szerepelt, mint öt éve. A Fidesz-KDNP 2010 óta tarol a megyei választásokon, és a legtöbb vármegyében most is 50 százalék körüli aránnyal nyertek.

A Mi Hazánk a 2019-es önkormányzati választásokon még nem állított minden megyében listát, most viszont az összesben sikerült nekik. A Fideszen és a Mi Hazánkon kívül egyedül a DK-nak sikerült mind a 19 vármegyében listát állítani, a Momentum 17 helyen indult, a korábban komoly vidéki bázissal rendelkező Jobbikra idén csak 4 vármegyében lehetett szavazni.

Az LMP és a Magyar Kétfarkú Kutya Párt 2019-ben nem állított megyei listát, előbbi most 7 helyen is versenybe tud szállni. A Kutyapárt csak egyetlen vármegyében indult, Fejérben volt listájuk. A Tisza Párt nem indult el a vármegyei választáson. Így szerepelt idén a Fidesz, és azt is mutatjuk, hogy 2019-ben milyen eredményt értek el:

  • Bács-Kiskun: 55,78% – 2019: 60,42%
  • Baranya: 55,43% – 2019: 57,05%
  • Békés: 51,16%– 2019: 53,11%
  • Borsod-Abaúj-Zemplén: 56,00% – 2019: 58,79%
  • Csongrád-Csanád: 47,66% – 2019: 54,04%
  • Fejér: 52,27% – 2019: 57,88%
  • Győr-Moson-Sopron: 57,00% – 2019: 62,16%
  • Hajdú-Bihar: 56,65% – 2019: 60,11%
  • Heves: 52,34% – 2019: 60,43%
  • Jász-Nagykun-Szolnok: 53,18% – 2019: 53,84%
  • Komárom-Esztergom: 47,47% – 2019: 57,22%
  • Nógrád: 56,18% – 2019: 58,22%
  • Pest: 45,64% – 2019: 51,6%
  • Somogy: 52,22% – 2019: 52,93%
  • Szabolcs-Szatmár-Bereg: 62,49% – 2019: 64,93%
  • Tolna: 56,92% – 2019: 58,48%
  • Vas: 59,07% – 2019: 61,58%
  • Veszprém: 50,53% – 2019: 54,01%
  • Zala: 57,27% – 2019: 61,34%

Bár továbbra is mindenhol 50 százalék körül vannak, látható, hogy arányaiban majdnem mindenhol kevesebb szavazatot kaptak.

A Mi Hazánk jól szerepelt első olyan vármegyei választáson, ahol mindenhol állítottak listát, csak két vármegyében nem a párt lett a második: Pesten a Momentum kapta a második legtöbb szavazatot (20,79 százalék), Somogyban pedig a függetlenek (19,88 százalék).

A vármegyei közgyűlések tagjairól listás választási rendszerben döntenek a falvak és a kisebb városok választói. Budapest és a 25 megyei jogú város lakói, mintegy másfél millió választó kimarad ebből a választásból, ők nem kapnak ilyen szavazólapot.

(A cikk eredeti változatában azt írtuk, hogy a Mi Hazánk 2019-ben nem állított vármegyei listákat. Ez nem így történt, csak nem minden megyében volt listájuk, ezért ezt a részt javítottuk.)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!