Nyomozás

Sokasodnak a kérdések az idahói egyetemisták rejtélyes meggyilkolása körül
Több mint három hete fedezték fel négy, az éjszaka közepén halálra késelt diák holttestét. Két lakótársuk feltehetően átaludta a gyilkosságokat. Az ügynek még mindig nincs gyanúsítottja, bár vannak...
Leszúrta, a holttestet egy aknába rejtette, majd kiásta és elvitte új lakhelyére
2017 nyarán nyoma veszett egy 23 éves bostai férfinak, most emberölés gyanúja miatt indítottak eljárást egy másik bostai férfi ellen.
Levélbomba robbant a madridi ukrán nagykövetségen
A robbanásban a nagykövetség egyik alkalmazottja könnyebben megsérült.
Kiderültek eddig titkolt részletek a delphi kettős gyerekgyilkosságról
Feloldották annak a dokumentumnak a titkosítását, amiben a rendőrök leírták, mire alapozzák a gyanút a nemrég elfogott helyi férfi ellen.
Nyomozás indult a pécsi önkormányzat és egy városi intézmény dolgozói ellen
Rövid közleményben erősítették meg, hogy önkormányzati, illetve önkormányzati intézményi dolgozók ellen nyomoz a rendőrség.
Letartóztattak egy férfit, akit a 2017-es delphi kettős gyerekgyilkosság elkövetésével gyanúsítanak
Öt éve tartja lázban a világot a megoldatlan bűntény, most végre pont kerülhet a nyomozás végére, de a rendőrség továbbra is nagyon szűkszavúan nyilatkozik.
Kiszállt a NAV a kompolti polgármesterhez, aki korábban azt állította, nyert a lottón
A Blikk szerint az adóhivatal egy 200 milliós pályázat ügyében nyomoz, már másodszor razziáztak a polgármesteri hivatalban.
Hazaküldték a 12 éves gyereket, másnap meghalt: a kisvárdai kórház vizsgálata szerint nem történt...
A Szent Damján Kórház belső vizsgálata szerint nem mulasztottak, a rendőrségi nyomozás még tart az ügyben.
Nyomozást indított a német szövetségi ügyészség az Északi Áramlat-robbantások kivizsgálására
Azt írják, elégséges bizonyítékuk van arra, hogy legalább két robbantás történt.
Kapcsolati erőszak gyanúja miatt indult nyomozás Szilágyi Liliána vallomása után
A bíróság tett feljelentést, miután az úszónő részletesen vallott arról, hogy édesapja testileg, lelkileg és szexuálisan bántalmazta.
Kövess minket Facebookon is!