Mezőhegyes

Nyáron alig volt víz a Marosban, mégis abból töltötték a Lázár-féle ménesbirtok csatornáját
Soha nem volt még ilyen kicsi a Maros, de a mezőhegyesi ménesbirtok öntözőberendezéseihez azért így is jutott víz. A romániai szakaszon megcsapolt Maros 2012 óta folyamatosan csökkenő vízszintjén...
Sokmilliárdos pénzhegyen ülő állami cég került Lázár János alapítványának tulajdonába
Évről évre több milliárd forintos nyereséget ér el az a vállalat, amit most adott át ingyen az állam a Lázár János által kezelt alapítványnak.
Lila-Fidesz, kiugró kormánypártiak, egyetlen döntő szavazat, Simonka György – így szavaz a...
Békés megyében a politika nem mentes a botrányoktól, de ennek ellenére a kormánypártot 2010 óta nem sikerült senkinek legyőznie. Kivéve persze saját magát.
Magyar Péter mezőhegyesi fórumán jelentette be egy nő, hogy elindul Pusztaottlakán Simonka ellen a...
Kocsis Violetta állítása szerint három képviselőjelölt-társával együtt adta be a jelentkezését.
„Szépnek szép a beruházás, csak a város nem élhető” – milyen eredménnyel önt tízmilliárdokat a...
A világszinten különleges Mezőhegyes látványos lenyomata az újkori magyar történelemnek. De miért pont ott a legkevésbé népszerű a Fidesz a környéken, ahova ömlik a közpénz?
A magyaros kolbász, amiben biztos nincs szemét, de hús se
A Vajda család egészségügyi okokból tért át a húsmentes étkezésre, de hiányolták a házias ízeket, ezért saját vegán kolbászt kezdtek készíteni. Olyan sokan érdeklődtek, hogy mindenüket egy új üzem...
Furgonnal ütközött és kisiklott a mezőhegyesi személyvonat
A vasúti átjáróban jól működött a fénysorompó, az utasok közül senki nem sérült meg.
Három utas már soknak számított – 140 év után megszűnt az újszegedi vonat is
Elsorvadt és rosszkor járt a Mezőhegyes-Makó-Újszeged vonalon közlekedő járat. A legutolsó vonat 11 perc késéssel érte el az ország egyik leglepukkantabb nagyvárosi vasútállomását.
A helyszínen hagyta iratait a mezőhegyesi gyilkos
Az elkövető a holttest felgyújtása közben hagyhatta el a tárcáját.
Kövess minket Facebookon is!