Meghalt

Meghalt Orosz Sándor, az MSZP volt országgyűlési képviselője
A mezőgazdasági bizottság egykori elnöke 65 éves volt.
Hegybe csapott a villám, meghalt egy kiránduló testvérpár Norvégiában
Egy 12 és egy 18 éves lány halt meg a villámcsapásban, egy harmadik testvért pedig súlyos állapotban szállítottak kórházba.
Meghalt Donald Rumsfeld, az Egyesült Államok volt védelmi minisztere
Gerald Ford és George W. Bush kormányában is szolgált. 88 éves volt.
Huszonhétszer vágtak földhöz egy hétéves kisfiút egy tajvani dzsúdóedzésen, belehalt a sérülésekbe
Edzőjével gyakorolták a dobási technikákat. A fiúnak agyvérzése lett, kómába került, hetven napig tartották mesterségesen életben.
Szén-monoxid-mérgezésben meghalt egy négytagú család a VI. kerületben
Két felnőtt és két gyerek vesztette életét hétfő éjjel.
Autóversenyzés közben kapott szívinfarktust, meghalt a Zsaruk sorozat készítője
John Langley 78 éves volt, a Zsaruk című műsora majdnem harminc évig futott.
A debreceni Békás-tóban találták meg egy 17 éves fiú holttestét
Pénteken éjjel még a tó körül látták. Idegenkezűségre utaló nyom egyelőre nem merült fel.
Megtalálhatták Londonban az eltűnt magyar lány maradványait
A május 9-én eltűnt Ákom Ágnes után kutattak a rendőrök, amikor emberi maradványokat találtak egy parkban. A törvényszéki vizsgálat még folyamatban van.
Kövess minket Facebookon is!